A korrupciós botrány nyomán távozik a Siemens főnöke

A több hónapja tartó korrupciós botrány nyomán távozik tisztségéből Klaus Kleinfeld, a Siemens igazgató tanácsának (IT) elnöke.
A váratlan döntést maga Kleinfeld jelentette be szerdán délután a felügyelő bizottság (FB) ülésén. Kleinfeld bejelentett lemondása meglepetést okozott annak ellenére, hogy az ülés előtt olyan értesülések láttak napvilágot, amelyek szerint az FB több tagja ellenzi a hatalmas ipari és elektronikai konszern első számú emberének szerződéshosszabbítását.

A 49 éves Kleinfeld 2005 óta állt az IT élén, szerződése idén szeptemberben jár le. A Siemensnél a hírek szerint arra számítanak, hogy Kleinfeld a bejelentett lemondás ellenére szeptemberig hivatalában marad, mindenesetre az utód kiválasztása már megkezdődött.

Az IT még hivatalban lévő elnöke azzal indokolta a döntését, hogy a jelenlegi időszakban a vállalatnak a vezetéssel kapcsolatban tiszta helyzetet kell teremtenie.

A vállalathoz közel álló források szerint a lemondás váratlannak számít annak ellenére, hogy a 400 millió eurót meghaladó megvesztegetési pénzek kifizetésének napvilágra kerülése nyomán Kleinfeld is gyanúba került. Az IT elnöke azonban mindvégig cáfolta, hogy tudott volna a korrupcióról. A cégnél szigorú vizsgálatot rendelt el, tekintélyes külföldi szakembereket is bevonva a pénzügyek ellenőrzésébe. Ráadásul a hatóságok által felderített megvesztegetések azokban az években történtek, amikor még nem is Kleinfeld állt az IT élén.

Az IT elnöke mellett szólt az is, hogy a megvesztegetési botrány és a vezetési válság ellenére az üzlet nem ment rosszul a Siemensnek. Keddi hivatalos jelentés szerint az idei esztendő első negyedében jelentősen nőtt az adózott eredmény, meghaladva a várakozásokat.

Kleinfeld már a második "vezéráldozat" a korrupciós botrány nyomán. A múlt héten jelentette be lemondását Heinrich von Pierer, a Siemens felügyelő bizottságának elnöke. Utóda az FB élén a Thyssen-Krupp csoport felügyelő bizottságának jelenlegi elnöke, Gerhard Cromme lett, akit szerdán megerősítettek a posztján.

Von Pierer - aki 1992 és 2005 között Kleinfeld elődje volt az IT élén - mindvégig hangoztatta, hogy nem volt tudomása a vesztegetésekről, a hatóságokat pedig megalapozatlan vádak, illetve információk terjesztésével vádolta. Von Pierer azokban az években állt a Siemens élén, amikor a megvesztegetések történtek.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció