A Nemetschek Csoport vezető pozíciót szerez a világ AEC szoftvermegoldásainak piacán
2007. január 10.
A Nemetschek Csoport a Graphisoft SE akvizíciója révén „globális szereplővé“ válik. Az Allplan, a Vectorworks és az Archicad világmárkákkal a két vállalat nemzetközi piacvezető pozícióba kerül az AEC (építészet, gépészeti tervezés, építőipari kivitelezés) szoftvermegoldások területén. Ernst Homolka, az igazgatóság új elnöke a mai müncheni sajtótájékoztatón a tranzakció jelentőségéről elmondta: „Ez a Nemetschek AG történetének legnagyobb tranzakciója, amivel megerősítjük piacvezető pozíciónkat.”
Gerhard Weiß elmondta, hogy a komoly megbeszélések Bojár Gáborral, a Graphisoft alapítójával 2006 őszén kezdődtek Budapesten. „Ez a vállalat kiemelt reménybeli célpontunk volt”, mondta Weiß. Az átvilágítást követően a Nemetschek az egyszerű többség megszerzéséhez szükséges vételi megállapodást kötött, amely december 21-én került bejelentésre. Az átvilágítás után a Nemetschek részvényenként 9 euróért vásárolta meg az összesen 10,6 millió részvény 54,3%-át. A Nemetschek január közepén szintén 9 eurós áron nyilvános vételi ajánlatot tesz a Graphisoft részvényeinek fennmaradó mintegy 45,7%-át. A vételár meghatározásánál a diszkontált cashflow módszert alkalmazták, továbbá figyelembe vették az iparági előrejelzett EBIT szorzókat és a társaság készpénzállományát. Eszerint a maximális vételár mintegy 95 millió eurót tesz ki, amelynek egy részét a Nemetschek saját forrásból, egy részét pedig külső források bevonásával finanszírozza, kb. 20:80 arányban. Weiß elmondása szerint a WestLB személyében a Nemetschek erős és megbízható partnert talált a tranzakció lebonyolításához. A külső finanszírozást a jelenlegi kedvező piaci feltételekkel sikerült a tranzakcióhoz biztosítani.
Kapcsolódó cikkek
- Graphisoft: 50 százalékkal nőtt a nettó nyereség
- Bevétel- és profitnövekedés a Nemetscheknél
- A Nemetscheké a Graphisoft
- Graphisoft: Már csak egy hét…
- Graphisoft, 2006 - 1,259 millió euró veszteség
- Graphisoft Park: a vártnál kedvezőbb működés
- Nemetschek: PSZÁF jóváhagyás a Graphisoft-felvásárláshoz
- Graphisoft: változás az igazgatótanácsban
- Nemetschek vételi ajánlat a Graphisoft részvényeire
- A Graphisoft főrészvényesei vételi opciót adtak a Nemetschek AG-nak