Innováció az infokommunikációban
2006. december 31.
Az infokommunikációs ágazat évről évre fontosabb szerepet tölt be a gazdaságban, mert nemcsak közvetlenül, iparágon belüli fejlődésével járul hozzá a bővüléshez, hanem a technológiák, illetve szolgáltatások felhasználása révén más szektorokat is képes gyorsabb növekedési pályára állítani. Többek között ezt állapította meg az a felmérés, amelyben az – elsősorban az infokommunikációs szektorban tevékenykedő – kis- és középvállalkozások (kkv-k) innovációs aktivitását és készségét vizsgálták a Kopint-Datorg szakemberei a Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület megbízásából. Az eredményekről Gém Erzsébet szociológus, a kutatócsoport vezetője számol be olvasóinknak.
– Milyennek látja a kkv-szektor helyzetét és szerepét az általános piaci környezetben?
– Általánosságban elmondható, hogy a kkv-k előnyei leginkább gyors, rugalmas és gyakran hatékonyabb reagálóképességükben rejlenek. Az értékláncon belül jelentős hozamot biztosító réseket találhatnak, míg a nagy cégeknek a nagyságrendi előnyök kihasználására kell törekedniük. A kis- és középvállalatok ugyanakkor nagyobb vállalatcsoportokhoz kapcsolódva részesülhetnek ezekből az előnyökből, anélkül, hogy maguk is e szerint szerveznék működésüket.
A szektor fontosságát a globalizálódásban jelzi, hogy az OECD kis- és középvállalatokkal foglalkozó munkacsoportja az OECD-országokban tíz éve körülbelül 3 millióra becsülte a feldolgozóipari és durván 20 millióra a különféle szolgáltatásokkal foglalkozó kis- és középvállalatok számát, amelyek valamilyen formában részt vettek a nemzetközi munkamegosztásban.
2001-ben az EU15 országaiban működő 13,5 millió vállalkozás 97 millió embert foglalkoztatott, és az akkor még csatlakozásra váró 10 országban 2,5 millió vállalkozásnál 19 millió fő dolgozott. A vállalkozások zömmel 10 fősnél kisebb cégek: a mikrovállalkozások aránya az EU15-ben 90,6%, az új tagországokban ennél is magasabb, 93,4%. A 10 és 249 fő közötti kis- és középvállalkozások a 15 régi tagállamban közel tizedét teszik ki a vállalatoknak, a 10 új tagországban 6%-át. A legalább 500 főt foglalkoztató nagyvállalatok aránya 0,2, illetve 0,3%.
– Mennyire innovatívak a hazai cégek, köztük a kkv-szektor?
– Magyarország innovációs aktivitása jóval elmarad az EU átlagától. A hazai vállalkozásoknak átlagosan mindössze 19,4%-a jelezte, hogy folytat valamiféle innovációt, szemben az EU12 44%-os arányával. Az iparban működő kisvállalkozásoknak még az ötödét sem érte el az innovatív cégek aránya Magyarországon, míg az EU-ban ez az arány 40% volt. A közepes cégek 22%-a (az EU-ban 61%-a), a 250 főnél nagyobb cégeknek pedig 41%-a folytatott valamiféle innovatív tevékenységet 2003-ban, szemben az EU12 80%-os mutatójával.
A szolgáltatásoknál a különbség még jelentősebb: a kis cégek 40%-os európai átlagával szemben Magyarországon alig több mint 12% tartotta innovatívnak cégét, a közepes vállalatoknál az EU 52%-os mutatójával szemben a magyar arány 30% volt. A legnagyobb eltérés mégis a nagy szolgáltatócégeknél figyelhető meg: az EU 70%-os mutatójával szemben nálunk a 250 főnél nagyobb cégek alig negyede végzett innovációt.
– Kutatásuk során külön figyelmet fordítottak az infokommunikációs szektorra. Ott mit tapasztaltak?
– A szolgáltatásokon belül a magyar szállítási, raktározási, postai és távközlési ágazat feltűnően nem innovatív (itt az innovatív vállalkozások aránya 5,6%, szemben a szolgáltatások 16%-os átlagával). Ugyanakkor a statisztikákban külön ágazatot képező számítástechnikai tevékenység, kutatás, fejlesztés, mérnöki tanácsadás, műszaki vizsgálat területén található relatíve a legtöbb, főként termékinnovációt folytató cég, és még az eljárásinnovációs vállalatok aránya is meghaladja az átlagot. A felmérésben szereplő szolgáltatócégek közül termékinnovációt végzők kétharmada, a gyártásinnovációt végzők háromnegyede ebbe az ágazatba tartozott.
– Vagyis az IKT-szektor szolgáltatói kiállják a nemzetközi összehasonlítás próbáját. De hogyan „teljesítenek” ügyfeleik, maguk a felhasználók?
– Az infokommunikációs piac méretét az országok erre a célra fordított kiadásainak GDP-hez viszonyított arányával szokás becsülni. Eszerint Magyarországon az információs technológiára fordított kiadások az Eurostat 2005 felmérés szerint mind az EU25 átlagánál, mind a szomszédos Ausztriánál lényegesen kisebbek (2,4%, szemben a 3%-kal).
A kommunikációs kiadások aránya ugyanakkor (meglepő módon) nálunk csaknem eléri a GDP 5%-át, szemben az osztrák és az EU-átlag 3,4%-kal. Ez utóbbi eltérés feltehetően a magasabb árakkal, illetve a kisebb versennyel magyarázható.
Az ipar kiterjedését az EU25-ben az is jelzi, hogy 450 ezer vállalkozás folytat számítástechnikai szolgáltatást fő tevékenységként, és 2,5 millió foglalkoztatottal 300 milliárd eurós forgalmat
értek el 2003-ban. Az EU-tagállamok közül leginkább a svéd és az angol gazdaság specializálódott erre a tevékenységre. A szektor forgalma 1998 és 2004 között több mint 61%-kal bővült az EU25 tagállamaiban, háromszor olyan ütemben, mint a hagyományos feldolgozóipar átlaga. A szoftvergyártás és a számítástechnikával kapcsolatos szolgáltatások produkálták a legnagyobb növekedést, aminek több mint 80%-át a partnercégek megrendelései generálták. Az exportárbevétel átlagosan a forgalom 20%-a, eszerint a számítástechnikai szolgáltatás a harmadik legjelentősebb exportorientált üzleti szolgáltatói tevékenység, a piackutatás és a közvélemény-kutatás (33%), valamint a műszaki tesztelés és elemzés (23%) után.
Ugyanakkor az infokommunikációs eszközök felhasználását jelző legtöbb mutató szerint Magyarország az új tagországok között is a mezőny végén kullog. Az ezer lakosra jutó internetfelhasználás becsült mutatója szerint például 2004-ben az új tagországok közül csak Lengyelország és
a társult államok közül is csupán Románia szerepel hátrébb a rangsorban.
Hasonlóan negatív a kép a személyi számítógépek elterjedtségét illetően. Bár az ezer lakosra jutó PC-k száma dinamikusan nőtt Magyarországon, mégis jelentős lemaradást tükröz nemcsak a régi, hanem az új tagországokhoz képest is.
– Milyen sikerre számíthat az a vállalkozás, amelyik az infokommunikációt választja profiljául?
– A távközlési szakágazatban a KSH adatai szerint 2004-ben közel 1200 vállalkozás tevékenykedett, mintegy egyötöddel több, mint négy évvel korábban. A növekedés összefügg a piacon még jelenleg is zajló liberalizációs folyamatokkal, azonban annak üteme nem volt kiugró, még a 2001 decembere utáni piacnyitást követően sem.
A cégek számbeli növekedése nem járt együtt a foglalkoztatottak számának bővülésével, sőt a vizsgált időszakban a hatékonyság javulása és egyéb tényezők következményeként az állományi létszám kevesebb mint a felére visszaesett.
A szakágazat legdinamikusabb mutatójának eközben az árbevétel bizonyult: a növekedés ebben a tekintetben csaknem kétszeres volt, s az ebbe a szakágazatba sorolt vállalkozások együttes nettó árbevétele 2004-ben már erősen megközelítette az 1000 milliárd forintot. Ez a teljes vizsgált szolgáltatói tevékenységi kört tekintve is kiugró, sőt növekvő gazdasági szerepet (piaci részesedést) jelentett a távközlésnek, amely nagy súlyának köszönhetően jelentős mértékben befolyásolja a szolgáltatási kibocsátási árindex alakulását.
Érdekes képet mutat a vállalkozások formájának összetétele is. A piacon működő cégek kétharmada korlátolt felelősségű vagy betéti társaságként működik. Ezek gazdasági jelentősége azonban gyakorlatilag rendkívül csekély, hiszen a szakágazati összes árbevételből való részesedésük még a 10%-ot sem éri el. A foglalkoztatottak létszáma szerinti súlyuk is nem egészen 20%-os. A vállalkozások számát tekintve kiugró még az egyéni vállalkozók aránya (majdnem egynegyedet ért el 2004-ben). Ennek ellenére piaci szerepüket marginálisnak kell tekinteni. Az árbevétel alapján mért piaci részesedésük szinte nem is mérhető (0,1%).
A szakágazati árváltozások mértéke és iránya rendkívül nagy mértékben a számbelileg viszonylag kis hányadot kitevő, gazdaságilag azonban óriási erővel (erőfölénnyel) rendelkező részvénytársaságok árpolitikájától függ, hiszen az ebben a formában működő cégek a szakágazati teljes árbevétel mintegy 90%-át vallhatják magukénak. Vagyis a piac gyakorlatilag csaknem kizárólagosan az ő kezükben van. A foglalkoztatottak alapján a nagyvállalati körbe mindössze 9 cég sorolható. Közülük négyben a 2004. évi átlagos állományi létszám 500 és 999 fő között, kettőben pedig 1000 és 1999 fő között volt. 5000 főnél többet egyetlen cég (Magyar Telekom Rt.) foglalkoztatott.
– Hogyan hatott a piac fejlődésére a liberalizációs szabályozás?
– A magyarországi távközlési beruházások értéke a 2000-ig tartó felfutás után a 2000 és 2003 közötti időszakban csökkenő trendet mutat. A távközlési ágazat történeti fejlődését nézve ez a felfokozott várakozások utáni csalódás pénzügyi nehézségekkel terhelt időszaka. Mivel (a régió más országaihoz képest) a korai privatizáció miatt az ezredfordulóra Magyarországon már multinacionális tulajdonosok üzleti döntései formálták az ágazat képét, a nemzetközi tendenciák gyorsan jelentkeztek hazánkban is.
2004-ben a piac további fejlődésének új lendületet adott a liberalizációt kiszélesítő elektronikus hírközlési törvény, amelynek fő célja a hatékony verseny kialakulásának elősegítése. A vezetékespiacot a Magyar Telecom, négy korábbi LTO és néhány alternatív szolgáltató versenye jellemzi, amit alapvetően az inkumbens szolgáltató dominanciája hat át. E szolgáltatások piaci helyzetét hátrányosan érintette, hogy 2001–2003-ban, a dot-com válság idején szakmai befektetőik jelentős része (KPN, Vivendi, PSINet) távozott Magyarországról. A legnagyobb szolgáltató hagyományos tevékenységéhez képest új területen működő leányvállalataival egyre inkább csoportként jelenik meg, amit a közelmúltban végrehajtott névváltoztatás is jelez.
Mobilterületen három, párhuzamos infrastruktúrával rendelkező, a versenyben való megjelenés szempontjából egyenrangú szolgáltató van jelen.
A távközlés, az informatika és az elektronikus média világának legátfogóbb, legmeghatározóbb jelensége jelenleg és az elkövetkező években e területek konvergenciája.
A távközlés és az informatika konvergenciája évtizedekkel ezelőtt kezdődött, és mind intenzívebb formát ölt. A távközlésben a számítástechnika általános alkalmazást nyert, a számítógépek mind nagyobb hányada hálózaton keresztül kapcsolódik össze. Az integrált infokommunikációs technológiákhoz napjainkban közeledik a tartalomipar, illetve az ebből a digitális technológia (új tárolási módszerek és elosztási csatornák) révén kifejlődött új elektronikus média. A három ágazaton túlmutató jelenség például a szórakoztatóelektronika termékeinek közeledése az infokommunikációs végberendezésekhez.
A vezeték nélküli technológiák gyors terjedését jelzi a mobilátviteli megoldások fejlődése és más technológiákkal szembeni térnyerése. A Wi-Fi eszközök biztonságos és megbízható módon teszik lehetővé számítógépek egymás közötti összeköttetését, az internethez vagy vezetékes hálózathoz való kapcsolódását (5 GHz-es frekvenciasávon a sebessége 54 Mbps). A WiMax-hálózatok 3–10 kilométeres cellasugarú körzetben csatornánként akár 40 Mbps sebességű adatátvitelre is képesek. Folyamatban van a mobil széles sávú hozzáférés kidolgozása 3,5 GHz-nél alacsonyabb frekvenciasávban, IP-adatok átvitelére optimalizálva, legalább 1 Mbps sebességgel, legfeljebb 250 km/óra sebességgel haladó járművekben állandó mobilhozzáférést biztosítva.
A gyors technológiai fejlődés megköveteli az árak rugalmasságát: minimális költséggel és késedelemmel kell reagálniuk a piaci viszonyokban bekövetkező változásokra.
– A magyar vállalatok vajon csupán sodródnak a fejlődéssel, vagy esetleg innovatív üzletpolitikával befolyásolják is azt?
– Az infokommunikációs szolgáltatások fejlődését a kutatás-fejlesztésre, oktatásra, továbbképzésre fordított erőfeszítések és a munkaerő képzettségi színvonala alapvetően befolyásolja. Mégis azt kell mondanom, hogy Magyarországon a kiadások viszonylag gyors növekedése ellenére is kirívó a lemaradás ezen a téren.
Az EU25 k+f kiadásai az 1998-as 1,82%-os GDP-arányos szintről 2002-re 1,93%-ra emelkedett, ami évi átlag 4%-os dinamikát jelentett az USA 2,7%-os és Japán 2,2%-os mutatójával szemben. Mégis az EU25 mutatói lényegesen alacsonyabbak maradtak, mint ez utóbbi két országé. 2004-ben az EU25 200 milliárd eurót fordított kutatás-fejlesztésre.
– Milyen kormányzati lépéseket tartana szükségesnek a helyzet javítására?
– Az ország versenyképességének javítását elősegítő támogatási politikának a kkv-k piacképességének, rugalmasságának és sokoldalú alkalmazkodóképességének, innovációs tevékenységének, technológiai korszerűségének fejlesztését kell céloznia. Ennek megfelelően erősíteni kell a kkv-szektor innovációs tevékenységét, elő kell segíteni a korszerű technikával, technológiával való felszerelését, az IT minél szélesebb körű alkalmazását. A piacképesség erősítése céljából növelni kell a kkv-k jövedelmezőségét. Ehhez vállalkozásbarát módon kell alakítani az adórendszert, és segíteni kell a kkv-k külső forráshoz jutását.
Javítani kell a szektor piaci, technikai, üzleti információval való ellátottságát. Ösztönözni kell a kkv-k együttműködését, közös piaci fellépését a többi kkv-val (klaszterek), a nagyvállalatokkal beszállítóként, valamint a tudományos és felsőoktatási intézményekkel. Elő kell segíteni a szektorban a foglalkoztatás növelését, különösen a képzett munkaerő és a rugalmas munkaerő-piaci formák (távmunka, e-munka) alkalmazását.
Mindezek változatos kormányzati szabályozási és támogatási politikával, eszközrendszerrel érhetők el. Megfelelő szabályozással segíthető elő a vállalkozásalapítás időtartamának és költségének csökkentése, a vállalkozások adminisztratív terheinek mérséklése, az adózás vállalkozásbaráttá tétele, az adóterhek csökkentése.
A támogatási politikák elmúlt évtizedekben kikristályosodott tanulsága az, hogy a támogatásnak nem megoldania kell a kisvállalkozások méretéből, tőke- és eszközszegénységéből, alulinformáltságából fakadó problémákat, hanem elő kell segítenie a saját erőből történő megoldásukat. Ez biztosítja, hogy a támogatás segítségével végrehajtott fejlesztés a későbbiekben önjáró legyen, tehát ne igényeljen további támogatást.
– Milyen szerepe lehet az innovációpolitikában az infokommunikációnak?
– Ahhoz, hogy egy nemzetgazdaság jó innovációs teljesítményt nyújtson, több feltétel teljesülésére van szükség. A legnyilvánvalóbb ezek közül a megfelelő nagyságú k+f ráfordítás: a lisszaboni célkitűzés szerint az EU-tagállamok k+f ráfordításainak meg kell haladniuk a GDP 3%-át. 2000-ben a magyar arány 0,8%-os, 2003-ban 0,95%-os volt.
Ahhoz azonban, hogy ezek a ráfordítások megfelelő eredményt hozzanak, néhány további feltétel teljesülése is elengedhetetlen. Ilyen például a lakosság (fogyasztók és munkavállalók) képzettsége, az infokommunikációs (IKT) technikák elterjedtsége, növekedésre képes és növekedni akaró vállalatok, intézményi együttműködésen alapuló nemzeti innovációs rendszer létezése és fejlődése, valamint regionális innovációs központok kialakulása és megerősödése. Ezeket a feltételeket tekinthetjük az innovációs politika alapösszetevőinek.
Mindezek között is lényeges tényező az informatikai fejlettségi szint, általában véve az információs társadalom kiépítése. Ez ideális esetben magában foglalja mind az infokommunikációs technológiák termelésében, mind pedig felhasználásában mutatkozó fejlettséget. Az idevágó teendők értelemszerűen magukban foglalják az informatikai infrastruktúra fejlesztését – különös tekintettel a kevéssé fejlett régiók infrastrukturális felzárkóztatására –, az informatikai eszközök széles körű felhasználásának elősegítését (pl. az internetezés költségeinek leszorítása révén), az államigazgatási szolgáltatások internetes igénybevételének lehetővé tételét stb.
– Összességében milyen képet mutat a magyarországi innováció?
– Hazánkban igen sok olyan tényező adott, amelynek alapján a helyzet voltaképpen egész jónak minősíthető. Mindenekelőtt megemlítendő, hogy nálunk komoly hagyományai vannak a kutatás-fejlesztésnek és a színvonalas felsőoktatásnak, esetenként a természettudományok és a technika területén kiemelkedő eredményekkel. Viszonylag jól kiépült az egyetemi hálózat. A munkaerő általánosan jól képzett. (A 90-es években ugyanakkor az oktatási színvonal romlását regisztrálták.) Az ország egy sor nemzetközi kutatási programban vesz részt (például az EU keretprogramjaiban), amelyekkel kapcsolatban a magyar kutatók hozzájárulásának értékelése pozitív.
Ezek alapján érthető, hogy a rendszerváltást követő időszak átlagában Magyarország nem csupán igen jó tőkevonzó képességről tett tanúbizonyságot, hanem egy idő után a tőkebefektetések jellege kedvező irányban kezdett változni. A termelési folyamatok hozzáadottérték-tartalma tendenciáját tekintve javult, nőtt a tudásintenzitás, és egyre több alkalommal fordult elő, hogy a befektető járműipari, elektronikai, infokommunikációs, gyógyszeripari és más cégek kutatási és fejlesztési tevékenységük színhelyéül választották Magyarországot.
Végül megemlítendő, hogy meglehetősen széles körű és átfogó támogatási és ösztönzési rendszer épült ki az innováció elősegítésére. 2003 végétől kezdve a kutatási tevékenységek támogatásának finanszírozását új alapra helyezték (a vállalati szektor hozzájárulásai és az állam által együttesen finanszírozott Kutatási és Technológiai Innovációs Alap felállításával), s a jogi-igazgatási környezet is kedvező irányban változott.
Ezzel együtt jelentős Magyarország elmaradása az EU15 átlagától nem csupán a k+f kiadások, hanem egy sor más mutató tekintetében is. Ezenkívül hazánk messze az EU15 átlaga alatt teljesít az aktív korú felsőfokú végzettségűek, a kutatók és még inkább a fiatal tudományos, illetve mérnöki végzettségűek arányát tekintve. A tudományos publikációk terén a magyar lemaradás csak számottevő, a benyújtott szabadalmak vonatkozásában viszont óriási.
Az innovációs rendszerrel kapcsolatban többféle probléma is felvethető. Egyrészről elmondható, hogy annak egyes elemei nagyjából a helyükön vannak, ám hogy a rendszer működése mégsem megfelelő, az mindenekelőtt annak tudható be, hogy csak kevéssé alakult ki az egyes elemek közti szinergikus kapcsolat. Így például miközben az oktatási rendszer önmagában véve nem rossz (habár az utóbbi időben romlott), irányultsága meglehetősen inadekvát az innovatív gazdaság piaci követelményeit tekintve. A vállalati kutatóbázisokkal nemcsak az a probléma, hogy még mindig relatíve kevés van belőlük, hanem az is, hogy legnagyobb részük jóformán semmilyen hatást nem gyakorol a hazai innovációs rendszerre, mivel nincs kapcsolata a hazai kutatóhelyekkel. Ez a tendencia nem kizárólagos. Egyes ide telepített kutatási központok nem egyszerűen a külföldi központ által leosztott fejlesztési feladatokat végzik el, hanem az adott térségben működő gyártási telephelyek tevékenységét is támogatják. Ilyen módon ezek a k+f központok legalább közvetve hatást gyakorolnak a térség gazdasági életére.
Az innovációs folyamat különféle szereplői közti tradicionálisan gyenge együttműködés vonatkozásában minőségi javulást elérni valószínűleg az egyik legnehezebb, de egyben a legfontosabb feladat az innovációpolitika terén.
Best practice
Az elmúlt egy-két évtizedben a világgazdaságban a tudás- és innovációintenzív tevékenységek vették át a húzószerepet, így az egyes országoknak a világgazdaságban elfoglalt pozícióját és hosszabb távú fejlődési kilátásaikat az innováció terén nyújtott teljesítményük határozza meg. Ezért a vállalatok k+f és egyéb innovációs tevékenységének ösztönzését elősegítendő szükség van aktív állami innovációs politikára.
Ám hiába zajlik eredményes tudományos tevékenység egy országban, ha a létrehozott tudás alkalmazása nehézségekbe ütközik, a technológiatranszfer nem valósul meg. A tudás átadása több módon realizálódhat: inkubátorházak, klaszterek, tudományos és ipari parkok, kockázatitőke-alapokat is működtető szolgáltatóközpontok és regionális fejlesztőközpontok segíthetik az információ áramlását az egyes aktorok között. Emellett az egyetemi és nagyvállalati spin-off vállalatok is a tudás hordozói.
Annak ellenére, hogy az EU15 innovációs téren öszszességében elmaradt a világ másik két vezető hatalma (USA és Japán) mögött, néhány ország élenjár a koherens innovációs rendszer kiépítésében: innovációs politikájuk és teljesítményük követendő példának számít.
Finnország
Az innovációs rendszer kiépítése a nyolcvanas években kezdődött, de az 1993-ban elfogadott Ipari Stratégiai Program adta meg a valós alapot a (porteri gyémántmodellre épülő) tudás alapú gazdaság fejlesztéséhez. Az egy évtizedes sikeres vállalkozásfejlesztési, innovációs és technológiapolitika eredményeként a World Economic Forum 2002-ben a második legversenyképesebb gazdaságként értékelte Finnországot.
Finnország volt az első OECD-ország, amely hivatalosan nemzeti innovációs rendszer kiépítését tűzte ki célul, melyet a politikai, a szakmai és az üzleti körök egyaránt támogattak. A finn innovációs modellt mindenekelőtt a különböző (tudományos és gazdasági) szereplők együttműködése tette világviszonylatban is kiemelten sikeressé.
Az országban regionális tudományos parkokat (science park) hoztak létre, amelyek ipari klaszterek kialakulásának teremtettek alapot. Ezek néhány iparágra specializálódtak, kiemelt szerepet az ország egészében az elektronikai vállalatok kaptak.
Emellett kutatás-fejlesztést támogató intézményrendszert alakítottak ki, amely a tanácsadási, kapcsolatteremtési feladatok ellátása mellett garanciavállalással, hitelnyújtással, kockázatitőke-biztosítással és a legkisebb mértékben támogatásokon keresztül biztosítja az innováló vállalatok létrejöttét, fejlődését. Az egyes intézmények kezdetben szakosodtak a vállalati életciklus különböző fázisai (megalakulás, termékfejlesztés, nemzetközi piacra lépés) alapján.
Svédország
Az innovációs tevékenység a vállalati szféra, a felsőoktatás (az utóbbi időben a kutatóhelyek) és a kormányzat szoros együttműködésén alapul. A finn elképzelésekkel azonosan Svédországban is a tudományos parkokra épülő klaszterek lettek az alapjai a kutatás-fejlesztésnek, miközben a kiemelten versenyképes svéd harcászati ipari nagyvállalatok a gazdaság egyéb szereplői számára is hasznos kutatási eredményeiket spin-off vállalkozásokon keresztül vezetik be a gazdaságba.
Emellett az innováció (k+f) támogatását a minisztériumok együttműködésén alapuló kormányzati intézményrendszer valósítja meg. Például a Svéd Innovációs Rendszerek Ügynöksége (VINNOVA) a kutatás-fejlesztés magas szintű környezetének megteremtését, valamint a regionális versenyző és dinamikus hálózatok ösztönzését célozza. A Svéd Üzleti Fejlesztési Ügynökség (NUTEK) technológiatranszfer révén a kis- és középvállalkozásokat kívánja bevonni az innovációs folyamatba, amihez pénzügyi forrásokat kockázatitőke-alapján keresztül biztosít.
Belgium
Az ország a tudomány és technológia terén – csakúgy, mint egyéb vonatkozásokban – három részre (a flamand, a vallon és a brüsszeli területre) tagolódik. Az egyes régiók és kisebb közösségek a felelősek saját innovációpolitikájuk kialakításáért, megvalósításáért és koordinálásáért. Az innovációra fordítható kormányzati erőforrások a központi (belga), illetve a régió „kormányának” költségvetéséből származnak. A feladatok a közösség egyes szintjei közt megoszlanak. A „holland nyelvű közösség” feladata az oktatás és képzés, valamint az alkalmazott kutatás kialakítása, míg a flamand régió a vállalkozások támogatásáért, a befektetések ösztönzésért és a közösségi ipari kezdeményezésekért felel, s a föderális állam a pénzügyi ösztönzőket, illetve a tudományos és technológiai fejlődés intézményi kereteit biztosítja.
Az innovációhoz kapcsolódó intézmények egyrészt az egyetemekre épülnek (pl. KU Leuven), ahol megbízásos kutatást folytatnak, valamint az egyetemi kockázatitőke-alap segítségével a kutatási eredményeket spin-off vállalkozásokban piacra viszik. Másrészt a stratégiailag fontos kutatási területeken a kormányzat nagy kutatóközpontokat hozott létre (IMEC, VITO).
Emellett több ipari és tudományparkot, valamint inkubátorházat és nemzetközi rendszerekhez csatlakozó innovációs szolgáltatóközpontot alakítottak ki, amely az innovatív kis- és középvállalkozások számára az infrastruktúrán kívül finanszírozási lehetőségeket is kínál (pl. Innotech).
A flamand innovációs intézményrendszer egyik legfontosabb eleme az IWT (Innovációt Ösztönző Intézet), amely egyrészt pénzügyi támogatásban (pl. hitelgarancia, közvetlen támogatás) részesíti a k+f projekteket és a technológiaterjesztést, tanácsot ad a vállalatoknak és a kormányzati szektornak, valamint értékelést készít az innovációpolitikáról.
Portugália
A kormányzat az innováció ösztönzésével, az innovációs tevékenység alapjait megteremtő megfelelő képzési és intézményi háttér kialakításával a termelékenység javulását, a gazdasági növekedés élénkülését célozza.
Az innovációpolitika két fő program köré épül: a 2002-ben elindított Termelékenységi és Gazdasági Növekedés Program, illetve az Információ és Tudás Hivatal speciális intézkedései. Az innovációs politika alakításában a minisztériumok és szervezeteik is részt vesznek, így a programokban számos ponton kapcsolódik az innováció, a k+f, a képzés, az oktatás, a kis- és középvállalkozások, a vállalati együttműködés, a versenyképesség és a foglalkoztatás. Az innovációs politika prioritási területe az innovációs kultúra fejlesztése, az innováció keretfeltételeinek megteremtése, a kutatási és a gazdasági szféra összekapcsolása.
Portugáliában is kialakultak az innováló egyetemek köré épülő klaszterek, valamint a kis- és középvállalkozásokat befogadó inkubátorházak.
Csehország
A kutatás-fejlesztés keretfeltételeit a 2000-ben elfogadott Nemzeti Kutatás-Fejlesztési Politika teremtette meg. A politika célja annak a cseh k+f gyakorlatnak a megváltoztatása, amelyben az államilag, de alulfinanszírozott kis volumenű projektek domináltak. 2003-ban elkészült a Nemzeti Innovációs Stratégia tervezete, amelynek kidolgozásában több minisztérium vett részt.
A kkv-k, az ipar, a kutatóintézetek és az egyetemek közti együttműködés erősítése céljából az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium speciális kkv-támogatási programokat hívott életre, amelyek középpontjában a k+f és az innovatív üzleti tevékenységek elősegítése, illetve a tudományos és technológiai központok létrehozása áll. A kormányzati programok a kis- és középvállalkozások fejlesztését, valamint a k+f befektetéseket ösztönző környezet megteremtésével a magántőke aktivitását is növelni szándékoznak az innováció terén.