T-Online Magyarország: tévézés, ahogy mi szeretnénk

Elindította IPTV szolgáltatását a T-Online Magyarország: mától megrendelhető a T-Home TV. A T-Home TV az eddig megszokottakhoz képest vadonatúj élményt kínál a tévénézőknek – mindezt a már meglévő tévékészüléken, számítógép közbeiktatása nélkül, távirányító segítségével és kedvező áron.
„A T-Home TV indulásakor 53 tévécsatorna és három rádió kínálatából választhatunk” – mondta Szász Dániel, a T-Online Magyarország Zrt. pénzügyi vezérigazgató-helyettese. „Ezek közül a digitális, online elérhető videotékát, a többféle műsorfelvevő funkciót, az elektronikus műsorújságot, a megállítható adást, a gyerekzárat, a késleltetési, visszanézési és kép a képben funkciókat, a számla és csomaginformáció megjelenítését, valamint egyéb interaktív lehetőségeket, például a freemail postafiókok tévén olvashatóságát érdemes kiemelni. Egyes tévécsatornákhoz választható nyelv és teletext is társul.”

A T-Online Magyarország által – a T-Com együttműködésével – kialakított T-Home TV az internetelérésre használt ADSL kapcsolaton (a műsorelosztásra dedikált külön csatornán, MPEG4 kódolású IP jelfolyamként) érkezik, és a hagyományos tévézésnél – a szolgáltatást tesztelők visszajelzése szerint – élesebb, tisztább, jobb minőségű képet nyújt, valamint számos tartalmi újdonságot kínál. A szolgáltatások a televízió képernyőjén megjelenő, könnyen kezelhető, magyar nyelvű menürendszeren keresztül, IPTV vevőegység segítségével, távirányító vezérlésével érhetők el. 

„A videó- vagy éppen DVD-nézés közben megszokott szolgáltatásokat ezentúl 'egyszerű' tévénézés közben is élvezhetjük: a T-Home TV segítségével bármikor megállíthatjuk az élő adást, visszapörgethetjük kedvenc jeleneteinket, majd előtekerhetünk, hogy ott folytatódjon a műsor, ahol a valós időben is tart” – hangsúlyozta Szász Dániel.

A T-Home TV televíziós kínálatában megtalálhatóak a legnézettebb hazai tévécsatornák, valamint a kábeles, illetve műholdas tévészolgáltatásokból jól ismert népszerű csatornák többsége. Külön havi előfizetési díj ellenében akár négy mozicsatorna is elérhető. A szolgáltatás részeként felnőtt csatornát tartalmazó tematikus tévécsomag is választható, és a későbbiekben további csomagok és tévécsatornák elindítása is várható. Igazi újdonság lesz az HBO havi előfizetésen alapuló filmcsomagja, a HBO Digital, amely Magyarországon elsőként a T-Home TV szolgáltatás keretén belül vehető hamarosan igénybe. Erre az opcióra előfizetve az HBO Digital aktuális kínálatából bármikor kiválaszthatunk és megtekinthetünk filmeket, nem kell többé a vetítésükre várni.

Digitális videotéka otthon

„Mintha csak egy éjjel-nappali téka üzemelne a nappalinkban, bármikor válogathatunk és kölcsönözhetünk a kínálatából: pár gombnyomás a távirányítón és indulhat a mozi – akár a legújabb hollywood-i filmekkel!” – mondta a vezérigazgató-helyettes. „Sőt, a szolgáltatás bevezetésekor érvényes akcióban megrendelt előfizetések esetén az első három hónapban havi két filmet ingyen nézhetünk meg a digitális videotéka meghatározott kínálatából.”

Multifunkcionális műsorújság a képernyőn

A T-Home TV-vel a műsorújságot ezentúl a tévékészülék képernyőjén böngészhetjük: így könnyedén kereshetünk benne, akár kategóriák, stílusok, korhatár szerint, de szereplők, rendezők, írók, producerek szerint is megtalálhatjuk az ízlésünknek megfelelő műsort. Segítségével könnyebben szörfözhetünk tévé- és rádiós csatornák között, egyszerűbben számon tarthatjuk a kiszemelt műsorokat. Ha pedig éppen nem vagyunk otthon, amikor kedvenc műsorunk, filmünk megy a tévében, a műsorújság segítségével könnyen felvehetjük azt, csak jelöljük meg az elektronikus műsorújságban. Így akár egy teljes sorozatot is rögzíthetünk – videomagnó használata nélkül, összesen körülbelül 90 óra hosszúságban.  A felvétel közben pedig egy másik műsort is nézhetünk, sőt akár két műsort is felvehetünk egyszerre.

További fontos szolgáltatások

A T-Home TV számos további előnyt rejteget. Például korlátozhatjuk a korhatáros filmek megtekintését gyermekünk számára, így megválaszthatjuk, mely csatornák, műsorok legyenek minden családtag számára nézhetőek. PIN-kód megadásával számos kategória alapján védhetünk le műsorokat. Az új szolgáltatás segítségével a T-Home TV költéseinket nyomon követhetjük a televízió képernyőjén, sőt távirányítónkkal szolgáltatási csomagot is válthatunk, vagy újakat rendelhetünk meg. Ugyancsak a tévékészüléken egy kód megadását követően a freemail leveleinket is megtekinthetjük, ehhez ezentúl nem szükséges a számítógépet elindítani, vagy más családtagra várni. A kép a képben funkciónak köszönhetően pedig belenézhetünk másik tévéműsorokba anélkül, hogy átkapcsolnánk.

Bővülő lefedettség és kedvező árak

A T-Home TV indítására belső és egy nyilvános teszt fázis után, az ezek során tanultak beépítésével, a tapasztalt problémák kijavításával kerül sor. Az új szolgáltatás a T-Online meghatározott lakossági ADSL szolgáltatásai mellé rendelhető meg, amennyiben rendelkezésre áll megfelelő sávszélességű ADSL vonal – ami egy előminősítési folyamat során derül ki. Az induláskor előfizethető csomagok egy-egy digitális elosztót és IPTV vevőegységet tartalmaznak, amelyek a szolgáltató tulajdonát képezik. A szolgáltatás mellé, havi díj fejében második IPTV vevőegység is rendelhető, amennyiben elegendő sávszélesség áll rendelkezésre.

A T-Home TV a Magyar Telekom szolgáltatási területén belül, kezdetben hat városban (Budapest, Nyíregyháza, Debrecen, Székesfehérvár, Pécs és Zalaegerszeg) rendelhető a műszakilag alkalmas végpontokon. Az IPTV szolgáltatás lefedettsége a folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően 2007-ben további területekkel bővül, és várhatóan a legtöbb hazai nagyvárost eléri.

Az első két hónapban előfizetők a listaáraknál kedvezőbb, „akciós” havidíjakért rendelhetik meg a szolgáltatást: egyéves hűségidőszak vállalása esetén az Alap csomagért 3490 forintot, a Családi csomagért pedig 4990 forintot kell havonta fizetni, amely ár a hűségszerződés teljes időtartama alatt érvényes marad. A televíziós csomagok között a HBO Pak és a HBO MaxPak akciós áron (1999 Ft/hó, illetve 2999 Ft/hó) rendelhetők meg.

Ezen felül a T-Online 50 százalék díjkedvezményben is részesíti a tévézés új élményét választókat az egyszeri belépési díjból, amely így induláskor akciósan 7450 forint. Azonban a T-Online webshopjában, online megrendelésnél ez az összeg 0 forint!
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció