460 érvényes nevezés a Szabadfogású Számítógép versenyen

A tavalyinál jóval több fiatal nevezett a negyedik alkalommal megrendezendő Szabadfogású Számítógépversenyre.
Mint Kató Linda, a versenyt szervező cég munkatársa az MTI-nek hétfőn elmondta, idén 460 érvényes nevezés érkezett be a szervező C3 Kulturális és Kommunikációs Központ Alapítványhoz, míg tavaly 416 pályaművet küldtek be a 19 évnél fiatalabb tanulók. Idén a pályázók közül 262 fiú. Összesen 66 lány küldte be a pályázatát, vagyis jóval több mint tavaly: arányuk a mezőnyben 8-ról 20 százalékra nőtt.

A negyedik alkalommal meghirdetett versenyben a 19 évesnél fiatalabb generáció vehetett részt - alsó korhatár nélkül - egyénileg, vagy csapatban. A verseny célja, hogy a számítógép új szellemű, az iskolai keretektől független, alkotó használatra ösztönözze a fiatal korosztályt, valamint nyilvános bemutatkozási alkalmat teremtsen számára.

A Szabadfogású Számítógép versenyen bármilyen alkotással lehetett indulni, számítógépes rajzzal, animációval, zenével, játékkal, honlappal, kiegészítő alkalmazással, mobilkommunikációs fejlesztéssel, legyen szó robotról, vagy saját készítésű szoftverről illetve hardverről. A műnek csak a pályázó képzelőereje szabhatott korlátokat.

A pályázatokat informatikai szakemberekből, művészekből, pedagógusokból álló zsűri értékeli a hetekben. A versenyzők értékes díjakat nyerhetnek, többi között egy éven keresztül havi 100 ezer forint ösztöndíjat, számítógépes játékokat és mobiltelefonokat. A díjazott műveket kiállítják a Jövő Házában, december 2. és 10. között.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció