Alcatel harmadik negyedév: 41,7 százalékkal csökkent a profit

Az Európában második számú távközlési berendezésszállító, a francia Alcatel kedden 155 millió eurós adózott eredményt a harmadik negyedévről, 41,7 százalékkal kisebbet a tavalyi harmadik negyedévi 266 milliónál. A második negyedévi 180 milliótól is elmaradt az eredmény, és éves összehasonlításban felgyorsult a visszaesés: az első negyedévben 17 százalékkal, a másodikban 8,2 százalékkal volt kisebb az adózott az eredmény az egy évvel korábbitól.
Az ütemvesztést ismét a termékváltás és a terjeszkedés költségeivel és azzal indokolták, hogy a második generációs mobilberuházások lassan a fejlődő országokban is kimerülnek. Az átalakítás eredményeképpen viszont nő a cég vezető előnye a szélessávú, internetprotokoll alapú hármas, tévé-, telefon- és internetkapcsolatot lehetővé tevő vezetékes hálózati berendezések piacán, írták a beszámolóban.

Az üzemi eredmény, 258 millió euró, 7,2 százalékkal kevesebb a tavalyi harmadik negyedévi 278 milliónál.

A bevétel 1,4 százalékkal 3,335 milliárd euróra nőtt 3,289 milliárdhoz képest. E növekedés üteme is jócskán lassult az első negyedévi 17,6 százalékról és a második negyedévi 7,6 százalékról.

A vezetékes üzletágban a bevétel 6,3 százalékkal 1,363 milliárd euróra nőtt, a mobilüzletágban 9 százalékkal 994 millió euróra csökkent. A belső - vállalati, közlekedési - távközlési berendezésekből a bevétel 7,9 százalékkal 1,001 milliárd euróra nőtt.

A svéd Telefon AB LM Ericcson, a világ legnagyobb távközlési berendezésgyártója 6,2 milliárd svéd koronás adózott eredményt ért el a harmadik negyedévben, 17 százalékkal többet az egy évvel azelőttinél, főleg a Sony Ericsson mobilkészülék-gyártó vegyesvállalat kiugró teljesítménye miatt.

A második negyedévben az Alcatel 180 millió eurós adózott eredményt ért el, 8,2 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbi 196 milliónál.

Az üzemi eredmény, 263 millió euró, azonos volt a tavalyi második negyedévivel.

A bevétel, 3,384 milliárd euró, 7,6 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbi 3,145 milliárdot.

A vezetékes üzletág bevétele 11,4 százalékkal, a mobil távközlési üzletág forgalma 5,1 százalékkal emelkedett.

Az első negyedévben az Alcatel 113 millió eurós adózott eredményt ért el, 17 százalékkal kevesebbet a tavalyi első negyedévi 136 milliónál.

Az üzemi eredmény 198 millió euróra gyarapodott 107 millióhoz képest, a forgalom 17,6 százalékkal 3,067 milliárd euróra emelkedett 2,607 milliárdhoz képest

Folytatódott a vezetékes üzletág gyors fejlődése a szélessávú szolgáltatást lehetővé tevő berendezéseknek köszönhetően, itt a forgalom 1,273 milliárd euróra nőtt 987 milliárdhoz képest, és az üzemi eredmény 110 millió euróra ugrott 50 millióhoz képest. A vezetékes üzletág a tavalyi harmadik negyedévben kezdte növelni bevételét, előtte négy éven át folyamatosan csökkent a forgalma.

Az Alcatel és az amerikai Lucent Technologies április elején bejelentette egyesülését, ezzel 21 milliárd eurós árbevételű cégcsoport jön létre, amely a 24 milliárd eurónak megfelelő forgalmú amerikai Cisco Systems után a világ második számú távközlési hálózatépítője lesz.

Az új vállalatban az Alcatelnek 60 százalékos, a Lucentnek 40 százalékos a részesedése. A szinergiahatások révén három év alatt adózás előtt 1,4 milliárd eurós megtakarítást várnak. Az egyesült cég távlati célja, hogy világelső legyen a távközlési hálózatépítésben.

Az ügyletet indokolja, hogy a kereslet ugyan nő, de jelenleg már túlkínálat is érezhető a távközlési berendezések piacán: túl sok gyártó vadászik viszonylag kevesebb vevőre, miután a távközlési vállalatok körében már két éve óta zajlik a konszolidáció, főleg az Egyesült Államokban.

Ugyancsak április elején közölték, hogy az Alcatel átadja a műholdrészlegét az ugyancsak francia Thales védelmi elektronikai gyártónak, cserébe megkapja a Thales 21,6 százalékát, miután eddig 10 százaléka volt a Thalesben. Ezzel a francia állam része 27,1 százalékra csökken a Thalesben az eddigi 31,3 százalékról.

Tavaly az Alcatel adózott eredménye 61,46 százalékkal 930 millió euróra nőtt a 2004-es 576 millióról

Az üzemi eredmény 1,189 milliárd euróra nőtt 1,179 milliárdról, a nettó bevétel 7,3 százalékkal 13,135 milliárd euróra emelkedett 12,244 milliárdról.

Tavalyról részvényenként 0,16 eurós osztalékot fizettek, 2001 óta első ízben.

Az Alcatel már 2004-ben is javította helyzetét, de megint nem fizetett osztalékot.

2004-ben az adózott eredmény a korábbi - nem IFRS-szabványú - beszámoló szerint 281 millió euró lett a 2003-as 1,94 milliárd eurós veszteség után. A pénzforgalmi többlet 978 millió euróra gyarapodott 449 millióról, a nettó értékesítés 12,27 milliárd euróra nőtt 11,61 milliárdról.

A 2003-as eredményeket is módosították a 2004-es beszámolóban, leszámítva a száloptikai tevékenységet, a mobilkészülék-gyártást és más tevékenységeket, amelyeket 2004-ben kivettek a csoportmérlegből. Az Alcatelnél 2004. áprilisban közölték, hogy a kínai TCL céggel vegyes vállalatot alapítottak mobilkészülékek gyártására. Az Alcatelnek 45 százaléka van a közös cégben, TCL-részvényekre való átváltás opciójával, 55 százalék pedig a kínai partneré, amely 55 millió eurónak megfelelő készpénz-befektetéssel járult hozzá az alapításhoz. Az Alcatel 45 millió eurót fektet be, és a közös vállalatba vitte a mobiltelefon-üzletágát. A japán-svéd Sony Ericcson után ez volt a második európai próbálkozás olcsóbban termelő ázsiai partnerrel vegyes vállalatban föllendíteni a készülékgyártást - a jelek szerint sikerrel -, amely az Alcatelnél korábban veszteséges volt.

Az Alcatel, háromévi sorozatos veszteség után, a 2004-es első negyedévtől ismét nyereséges, mindenekelőtt a mobilhálózati és a szélessávú berendezések iránti keresletnek köszönhetően.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció