2,5 milliárd mobiltelefon világszerte

A Wireless Intelligence (WI) piackutató adatai szerint alig egy év alatt 2 milliárdról 2,5 milliárdra nőtt világszerte a mobiltelefon-szerződések száma.
A felmérés azért számol szerződésekkel, mert ez az ami könnyen mérhető, ugyanakkor nem feltétlenül egyezik a tényleges felhasználók számával. Ez azért van, mert egyrészt sokan egynél több mobillal rendelkeznek, ugyanakkor szintén nem elhanyagolható a nem aktív készülékek száma. Martin Garner, a WI igazgatója a sajtónak elmondta, hogy az ágazat 20 év alatt érte el a milliárdos nagyságrendet, a kétmilliárdhoz további három évre volt szükség, a hárommilliárdos határ átlépése viszont a jelenlegi tempó mellett mindössze valamivel több, mint két évet vesz majd igénybe. A legfrissebb adatok szerint havonta 40 millió új mobiltelefonos kapcsolat létesül világszerte, ami az eddigi legmagasabb növekedési ütem.

Az utóbbi egy évben a leglátványosabb gyarapodást a fejlődő térségek, konkrétan Kína, India, Oroszország, Pakisztán, Ukrajna, Brazília és Indonézia könyvelhették el. A fent felsorolt országokra esett a növekedés több mint a fele, ezen belül pedig Kínában havi 5 millió, Indiában pedig szintén hasonló nagyságrendű új mobil-előfizetést regisztráltak. A szeptemberig tartó utolsó 12 hónapban 484 millió új mobiltelefon-szerződés született, ennek 40%-a a Távol-Keleten, 30%-a Kelet-Európában és Latin-Amerikában, 10%-a Afrikában, 20%-a pedig Nyugat-Európában és Észak-Amerikában. A Wireless Intelligence szerint 2007 végére éri el az előfizetések száma a 3 milliárdot.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció