2 milliárd GSM-, 100 millió UMTS-felhasználó világszerte

A GSM-szolgáltatók Nemzetközi Szövetsége (GSM Association) nyilvánosságra hozta legfrissebb felmérési adatait, miszerint immár több mint kétmilliárd személy rendelkezik a GSM-technológiát alkalmazó mobilkészülékkel, és a szolgáltatók által mért évi globális sms-forgalom pedig meghaladja az egybilliárdot is.
A szövetség által közzétett adatokból kiderül, hogy percenként mintegy ezer új GSM-ügyféllel bővül a szolgáltatók ügyfeleinek a száma, és az utóbbi időben az olyan fejlődő régiókban volt leginkább érzékelhető a gyarapodás, mint Ázsia, Afrika és Latin-Amerika. A GSM Association tanulmánya szerint a maroktelefonnal rendelkező személyek naponta világszerte 2,8 milliárd rövid szöveges üzenetet küldenek szét, és érdemes megemlíteni még, hogy Kínában például a mobiltelefonos zeneértékesítés forgalma meghaladja a hagyományos CD-eladásokét.

Ugyan a GSM-hez hasonlóan olyan gyors ütemben nem nő az UMTS-felhasználók száma, azonban a harmadik generációs technológiákat igénybe vevő ügyfelek is egyre többen vannak. A legfrissebb adatok szerint világszerte több mint százmillió klienst számlálnak az 3G-társaságok, a vezető szolgáltatónak pedig az NTT Docomo számít több mint 27 millió felhasználóval.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció