Nokia-Motorola-Intel mobiltévé-szövetség

A Nokia, a Motorola, az Intel és a Modeo nevű cég szövetséget kötött a DVB-H technológián alapuló mobiltelevíziós infrastruktúra, eszközök és alkalmazások közös fejlesztésére, illetve a platform sikerének előmozdítására.
A "Mobile DTV Alliance" nevű új konzorcium a Nokia sajtóközleménye alapján elsősorban az észak-amerikai piacra kíván összpontosítani, de ez nem jelent kizárólagosságot, főleg mivel a DVB-H hálózatok a mobiltelefonos platformtól függetlenül működnek. A technológiának éppen az a lényege, hogy az adást a mobilhálózatok figyelmen kívül hagyása mellett, közvetlenül a tv-toronyból, az arra alkalmas készülékekre továbbítja, ezáltal lehetővé téve az egyidejű televíziózást sokmillió néző számára. A DVB-H segítségével lehetőség van személyre szabott, interaktív multimédiás tartalmak közvetítésére is, amelyeket már a mobilhálózaton, a szolgáltatók számára előnyösebb konstrukcióban lehet értékesíteni. Jelenleg mintegy 10 DVB-H hálózat áll a tesztelés valamilyen fázisában világszerte, Finnországtól Ausztráliáig.

A technológia fő riválisa a DAB platform, amelyet elsősorban a CDMA mobilcsipjeiről ismert Qualcomm, illetve ennek MediaFlo elnevezésű leányvállalata támogat. A piac különféle szereplői óriási lehetőséget látnak a mobiltelefonos televíziózásban, amely egyes szakemberek szerint az sms és a kamerás készülékek után a következő nagy mobilsláger lehet.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció