Illetékhivatali megoldás - Oracle alapokon

1 / 2 oldal
Elsősorban illetékhivatalok számára fejlesztette ki és mutatta be a BitOrg Kft. i.sys.next elnevezésű megoldását. Az Oracle adatbázisra és alkalmazásszerverre épülő, moduláris felépítésű integrált ügyviteli rendszer a hivatalokban nap mint nap jelentkező problémákra ad választ: az ügyhátralék csökkentését, a kintlévőségek minimalizálását, az ügyfelek elégedettségének növelését az ügyviteli folyamatok hatékonyságának növelésével éri el.

„Gyakran elhangzik, hogy korunk legnagyobb értéke az információ, amit azonban nem kezelünk súlyának, értékének megfelelő gondossággal, figyelemmel. A hivatalok szempontjából az adatok pontossága, gyors elérhetősége, visszakereshetősége, biztonságos tárolása mind-mind kulcskérdés, hiszen ezen információk alapozzák meg a korrekt, az egyes ügyfelek számára elfogadható határozatokat, döntéseket.” – mondta Nagy Péter, a BitOrg Kft. ügyvezetője. „Nagyon fontos, hogy a hivatalok méretükhöz, lehetőségeikhez legjobban illeszkedő ügyviteli folyamatokat és környezetet alakíthassanak ki, melyben az informatika fő feladata az, hogy a lehető legjobban kiszolgálja ezen igényeket.” – tette hozzá.

„Az Oracle partneri köre jelenleg 160 tagot számlál Magyarországon. A cég számára stratégiai cél, hogy olyan vállalatokkal bővítse partneri körét, amelyek innovatív megoldásokat kínálnak piacnak, megbízható Oracle technológiai alapokon. A partnereknek különösen fontos szerep jut a kis- és középvállalatok elérésében, akiknek iparágra szabott megoldásokat, közvetlen, személyes kapcsolatot és támogatást tudnak nyújtani. A magyar partnerek nagy része ma már az Oracle Database és az Oracle Application Server legújabb verzióját, a 10g-t használják, köszönhetően annak rugalmas, megbízható felépítésének és könnyű kezelhetőségének”– mondta Hauk Péter, az Oracle partnerfejlesztési menedzsere.

A rendelkezésre álló adatokat az ügyviteli folyamatok szereplői számára könnyen elérhetővé, felhasználhatóvá, átláthatóvá kell tenni. Az ügyviteli folyamatok hatékonysága egyrészt úgy növelhető, ha mérhetővé tesszük az egyes szakterületek dolgozóinak teljesítményét, és a lehető legtöbb információt biztosítjuk a döntések meghozatalához, másrészt levesszük a vállukról a gépies, monoton adminisztrációs terheket.

Az i.sys.next egymásra épülő, rugalmasan paraméterezhető moduljaival, ügyfél és ingatlan törzsre épülő nyilvántartási rendszerével teljes körűen támogatja az iktatást, az ügyiratkezelést, a kiszabást, az ingatlanértékelést, az illetékkönyvelést, a postázást, az ügyfélszolgálati munkát, a behajtási-végrehajtási tevékenységet és a vezetői és egyéb adatszolgáltatást. A szoftver futtatható az úgynevezett háromrétegű webes architektúrában, amely egyrészt olcsó üzemeltethetőséget biztosít azáltal, hogy a kliens oldalon csupán egy böngészőre van szükség, másrészt operációs rendszerektől független működést tesz lehetővé, és emellett a szoftververzió menedzsmentje is egyszerű, mivel csak az alkalmazás szerveren kell végrehajtani a javítások és új verziók telepítését.

A fejlesztés során a BitOrg  – egy korszerű, integrált ügyviteli informatikai rendszernek megfelelően – rugalmas, nyitott, elfogadott informatikai standardokra épített megoldás alakított ki. A rugalmasság az illetékhivataloknál a jogszabályi környezet változásainak követéséhez szükséges, a nyitottság a többféle ügyviteli folyamat kiszolgálását teszi lehetővé, míg a standardokra épített megoldás egyszerű felhasználást, alacsony költségek mellett biztonságos és megbízható üzemeltetést és egyszerű továbbfejleszthetőséget biztosít.

A teljes körű megbízhatóság érdekében a rendszer Oracle adatbázisra épül. Az Oracle Hungary Kft-vel kialakított, több éves múltra visszatekintő partneri együttműködés is garancia a rendszer megbízható, hosszú távú, költség hatékony működésére. Az i.sys.next tervezése az Oracle CDM (Custom Development Method) módszertan szerint az Oracle Designer eszközzel történt, a fejlesztés pedig az Oracle Developer Forms/Reports eszközével folyt.

 
 
 

Belépés

 

 

Regisztráció