Illetékhivatali megoldás - Oracle alapokon

2/ 2 oldal
Elsősorban illetékhivatalok számára fejlesztette ki és mutatta be a BitOrg Kft. i.sys.next elnevezésű megoldását. Az Oracle adatbázisra és alkalmazásszerverre épülő, moduláris felépítésű integrált ügyviteli rendszer a hivatalokban nap mint nap jelentkező problémákra ad választ: az ügyhátralék csökkentését, a kintlévőségek minimalizálását, az ügyfelek elégedettségének növelését az ügyviteli folyamatok hatékonyságának növelésével éri el.

Iktatás, ügyiratkezelés, postázás: Az i.sys.next iktatás, iratkövetés, ügyiratkezelés és postázás moduljai egységes dokumentumkezelő rendszert alkotva nemcsak az illetékhivatalok, hanem más intézmények egyedi sajátosságait is ki tudja szolgálni.  Az iktatás során lehetőség van a beérkező iratok érkeztetésére, a különféle dokumentumtípusoknak megfelelő adatok rögzítésére, ügyfelekhez, ügyekhez kapcsolására, irattartókba helyezésére, valamint az iratok szkennelt képének elektronikus formában való tárolására. Az iktatási modul támogatja a sorszámos és a főszám-alszámos iktatószám kiosztást. Megoldott a papír alapú dokumentumok fizikai mozgásának követése, így mindig ismert az irat fellelhetősége.

Ingatlanértékelés: A számítógépes ingatlan-nyilvántartásban fényképek, részletes, bővíthető információk, tárolhatók az ingatlanokról, amelyek segítik az értékbecslést. Az összehasonlító értékadatok kezelésével és számos kereső, lekérdező funkcióval megalapozottan alátámasztható a hatósági eljárás során megállapított forgalmi érték.

Behajtás, végrehajtás: Az ügyféltartozás hajthatóságának feltételeinek és a behajtás során szerzett információk naprakész, pontos nyilvántartásával (munkahely, bankszámlaszám, ingó és ingatlan-adatok, lefoglalt ingóságok) számos behajtási tevékenység automatizálható, ezáltal lényegesen növekedhet az behajtási, végrehajtási tevékenység eredményessége.

Könyvelés: Könyvelési rendszer biztosítja az illetéktartozás számla-nyilvántartását, befizetések elszámolását. Támogatja a pénzügyi nyilvántartást érintő határozatok automatikus átvezetését, a fizetési kedvezménnyel érintett tételek és speciális ügyfelek (kiskorú, külföldi, feltételes illeték-kedvezményezett) kezelését.

Vezetői és egyéb adatszolgáltatást: Az i.sys.next testre szabása során megadható azon adatok köre, amelyekből rendszeres kimutatás készíthető az adott időszak teljesítményéről. A rendszer a belső használatra előállított jelentések mellett minden jogszabályban rögzített adatszolgáltatást az előírt tartalommal és formában képes előállítani (PM, APEH, BM, stb. felé). Ezek mellett támogatást nyújt időnként felmerülő, egyedi igények kiszolgálására is, mint például ingatlanpiaci forgalomról készített jelentések, kedvezmények bevételcsökkentő hatásának kimutatására.

A BitOrg Kft-ről röviden


Az 1992-ben alapított magánszemélyek által alapított BitOrg Kft. 2002-től hivatalos Oracle partner. Tapasztalt felsőfokú végzettségű szakértőgárdájára alapozva elsősorban vállalati, banki, államigazgatási ügyfelei számára végez szoftverfejlesztést, illetve nyújt oktatási, számítástechnikai szaktanácsadási, projektvezetési, üzemeltetési szolgáltatásokat. A vállalat fontosnak tartja, hogy a szoftverek átadása után a támogatás is hangsúlyt kapjon, ezért a rendszerszervezéstől a betanításig teljes körű megoldást kínál ügyfeleinek és partnereinknek. A cég kiemelt területként kezeli az internetes technológiákon alapuló megoldások fejlesztését, amellyel a világ minden pontjáról elérhető az adatbázisok teljes funkcionalitása. Oracle partnerként elsősorban az Oracle adatbázis kezelőre és alkalmazás szerverre alapozott megoldásokkal növeli ügyfelei versenyképességét.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció