A vállalatok nap, mint nap szembesülnek azzal a problémával, hogy többféle, különböző gyártmányú szoftver között kell együttműködést kialakítaniuk. Ez ugyanis elengedhetetlen feltétele annak, hogy racionalizálni tudják üzleti folyamataikat, szorosabb kapcsolatot építhessenek ki vevőikkel és partnereikkel, vagy akár sikerrel zárhassák az esetleges vállalatfelvásárlást vagy -egyesülést. A heterogén technológiák összekötése és a költségek csökkentése napjainkban olyan kihívást jelent, amely a szervezetek minden szintjét érinti. Egy vállalati rendszernek napjainkban kapcsolatot kell teremtenie a partnerek rendszereivel, el kell érnie különböző mainframe-en tárolt adatokat, összeköttetést kell kialakítania az eltérő programozási nyelven megírt alkalmazások között, és képesnek kell lennie egyszerre több rendszerbe is bejelentkezni.

Az évek során iparágunk többféle módszerrel próbálta kiküszöbölni a szoftverek heterogenitásából eredő problémákat. Bebizonyosodott azonban, hogy egyetlen olyan megoldás van csupán, amely mindig jól működött, és ma is sikeresen használható: ez pedig nem más, mint az együttműködő-képesség és az átjárhatóság melletti erős elkötelezettség. Ez azt jelenti, hogy a különféle alkalmazásokat és rendszereket rendeltetésüknek megfelelően működtetjük, ugyanakkor egy közös "szerződésben" szabályozzuk azt, hogy ezek a különnemű rendszerek milyen módon kommunikáljanak, és hogyan cseréljék ki egymással adataikat.

Az eddigi gyakorlatnál, ahol a rendszerek kód szintjén való kompatibilitása, az olyan un. middleware rétegek létrehozása, amelyek megkísérlik mindegyik rendszer működését hasonlónak feltüntetni, illetve a különböző rendszereket kvázi csereszabatossá átalakítani, az együttműködő-képesség (interoperability) kialakítására való törekvés pragmatikusabb megközelítés. Ha a különböző szoftverek "egyetértenek" az alapvető protokollokat illetően, minimális ismeretek birtokában is problémamentesen kommunikálhatnak egymással, és nem kell részletesen ismerniük a másik működését. Talán az internet a legkézenfekvőbb példája ennek az együttműködő-készségnek: az interneten keresztül minden szoftver képes kapcsolatot teremteni, és adatokat cserélni, csupán a legfontosabb protokollokat kell betartania.

Összegezve: az együttműködő-készség kialakítása bevált módszere a piacon tapasztalható sokféleség és heterogenitás kezelésének. Levelemben a Microsoft interoperabilitással, azaz a rendszerek együttműködő képességével kapcsolatos stratégiájának két fontos csapásirányáról fogok szólni. Egyrészt, továbbra is igyekszünk megfelelni ügyfeleink azon igényének, hogy a szoftvereik zökkenőmenetesen működjenek együtt meglévő eszközeikkel. A másik törekvésünk pedig, hogy a szoftveripar többi szereplőjével közösen definiáljuk a szoftverek és a web szolgáltatások új, XML (eXtensible Markup Language) nyelven alapuló generációját. Ennek a megoldásnak köszönhetően hatékonyabb információ megosztásra nyílik mód, és megnyílik az út a szoftver fejlesztés egy magasabb szintje felé, ahol az együttműködő képesség alapvető tulajdonsága lesz a szoftvereknek. Célunk, hogy az interoperabilitás révén kiaknázzuk a modern (és kevésbé modern) üzleti szoftverek teljes kapacitását, és olyan hatásfokú együttműködésre tegyük őket képessé, amelyben az egész többet jelent a részek összegénél. Teljesen ki kívánjuk küszöbölni a heterogén architektúrák és alkalmazások közötti súrlódást, anélkül hogy károsítanánk sajátos funkcionalitásukat.

Ez a megközelítés kézenfekvőnek látszik, de az interoperabilitás igényét gyakran összekeverik más problémákkal. Előfordul, hogy az együttműködő-képességre pusztán úgy tekintenek, mint valamely gyártó vagy szabványügyi szervezet nyilvános specifikációjának betartására. Nem elég azonban közzétenni egy specifikációt, mivel az - az együttműködő-képes termékek kapcsán - általában figyelmen kívül hagyja, hogy a specifikációban rögzített "szerződés" megvalósul-e a szoftverben, és átesik-e a szükséges, éles környezetben lefolytatott teszteken.

Az együttműködő-képességet sokszor összetévesztik a nyilvános forráskódú szoftverrel is: Míg az interoperabilitás a különböző szoftverrendszerek közötti olajozottan működő munkakapcsolatot jelenti, addig a nyilvános forráskód a szoftverek licencelésének és fejlesztésének egy módja, mely semmit sem árul el arról, hogy az ilyen szoftverek együttműködő-képesek-e vagy sem. A nyilvános forráskódú fejlesztési módszer ezenkívül azt eredményezi, hogy ugyanabból a programból számos különféle verzió jöhet létre, ami még tovább növeli az átjárhatóság kialakításához és a teszteléshez szükséges munkát.