Bill Gates világa - exkluzív interjú az MS-vezérrel

Julian Hewett, Az Ovum elemzője a múlt héten Londonban exkluzív interjút készített Bill Gates-szel. Ebből adunk közre néhány érdekesebb részt.
J.H.: Hogyan látja az IT ipar alakulását az elkövetkező 5 évben? Kiket emelne ki, mint főszereplőket?

B.G.: Az egyetlen, amit biztosra mondhatok, hogy az IT áruk vásárlói évről évre jobban járnak. Nemcsak a Moore-törvény játszik a kezükre, amelynek segítségével hihetetlen teljesítményű olcsó szerverekhez jutnak manapság, hanem itt van a szoftver varázsa, ahol egy olyan cég mint a Microsoft 6 milliárd dollárt tud költeni K+F-re, miközben nem emeli a szoftver árát. Így aztán a régebben manuálisan beállítandó dolgok, mint a frissítő rendszerek, a szervező rendszerek, a terheléselosztó rendszerek, amelyekhez a felhasználó írhatta a szoftvert, most mind beépültek. Aligha tudnám megjósolni kié a jövő. Inkább felhasználó lennék, mint eladó ebben az üzletágban.

A Microsoft csak a K+F-re koncentrál. Hiszünk a beszédfelismerésben, az üzleti intelligenciában, a workflow-ban, a webszolgáltatások nagyon magas színvonalában, abban, hogy az emberek maguk válasszák meg a munkamódszereiket és ehhez ne kelljen kódot írniuk... Erős helyzetben kell lennünk és nincs senki más, aki ugyanazt meg tudná tenni, amit mi teszünk...

...Úgy vélem, hogy az IBM itt lesz. Bizonyos értelemben az IBM domináns szereplő, nem volumenben, mert kevés és drága dolgokat csinálnak… Mindkét üzletáguk a nagygépes és a tanácsadás komoly kihívásoknak van kitéve...

...Bizonyos értelemben azt mondhatjuk, hogy a Dell a legegészségesebb IT cég. Úgy értem, hogy beszerzik a szoftvert és egybecsomagolják... A HP, hála a szabadalmaztatott és magas K+F tartalmú nyomtató-üzletágának, még arra is képes, hogy más területekbe is invesztáljon... Az SAP szupererős. Nem fogják megduplázni a bevételeiket, de aki megcsinálta az R/3-at, nem kell, hogy gondokkal ébredjen...

Azt mondta, hogy a szoftvereik ára nem fog változni. Ez jó hír a fogyasztónak, de mit jelent a Microsoftnak? Hogyan tudnak fejlődési pályán maradni ezzel a kényszerrel?

Jobban összefonódunk a vállalkozásokkal. Ha megoldjuk nekik a tárolási, szervezési, modellezési és workflow folyamataikat, részesedhetünk a vállalkozásaikból. Nem drámai méretekben, természetesen... Több területen nyitunk a kis és közepes vállalatok felé... és nagy beruházásokat tettünk a felhasználói szférába... Ezek jó fejlődési források lehetnek.

Bevetik-e a fejlesztői erejüket a világ más részein? Mi a véleményük Kína és India hatásáról az IT szektorra?

India és Kína szuperérdekesek. Kína termelése ma csúcs. Amit India ma tud IT szolgáltatásokban, az csúcs. És szép számban vannak az újonnan érkezők... Pakisztán is be akar lépni,... Egyiptom is be akar lépni. Gyertek, mondja, itt vannak a nagy egyetemeink, okos embereink, közel vagyunk Európához. És Indiában is sokan vannak, és tele vannak az egyetemek...

Ami a Microsoftot illeti változatlanul Redmondban akarjuk végezni a fejlesztési munkánk oroszlánrészét. A kutatás egy részét azonban több helyen is el tudjuk képzelni. A K+F vezérlése azonban Redmondban marad.

Az internet- és a webszolgáltatások, a Java kitágították a világot. Az Indigo (a Longhorn kulcsfontosságú része) vajon most egy kísérlet, hogy visszakerüljön a Windows területére?

Nem. Amennyiben a rendszerek együttműködő-képesek a Windows-zal, annyiban a Microsoft ebből profitál, nálunk vannak a nagy volumenek, az olcsó platform, nekünk vannak a legjobb eszközeink és a legfontosabb alkalmazásaink.

Az Indigo a webszolgáltatásaink tára. És úgy vélem, hogy a legnagyobb dolgok egyike, hogy elkezdtünk foglalkozni XML-lel, webszolgáltatásokkal, és egy asztalhoz ültünk az IBM-mel (azonos feltételek mellett), és közös álláspontot alakítunk ki. Nemcsak az alacsonyszintű mindenféléről beszélek, a SOAP-ról, a WDML-ről, amit mindenki szeret, hanem a magasszintű dolgokról, a super-core-ról, a tranzakciókról, a gazdag biztonsági protokollokról, a megbízhatóságról, mindarról, amit néha "felsőszintű webszolgáltatásoknak" nevezek, ezek éppen csak hogy megszilárdulóban vannak, és mind a Windows részei lesznek...

Mi (az Ovum) különösen erősek vagyunk a hírközlési területen. Mik az ön prioritásai ebben a szektorban?

Nos, ez szuperfontos nekünk. Nemrég hoztunk létre egy speciális eladó csapatot és egy halom műszakit állítottunk rá erre a területre, akik pluszt tudnak hozni számunkra az alaptermékekben és a csúcstermékek hozzáadott rétegében egyaránt... Megérintjük a telefonközpontosokat... Kulcsfontosságú termékünk a kommunikációs szerver... Különösen izgalmas dolog számunkra az IP/TV, ebben Európában egy hajszálnyival előbbre is járunk, mint az Egyesült Államokban... És itt van a maroktelefon-üzlet... Egy éve, hogy elkezdtük tanulni, és most láthatja a világ, hogy két fontos partnerünk a Motorola és a Samsung...

Ön jövőre ötven éves lesz, van-e terve, hogyan birkózzon meg a korral? Van-e utódlási terve?

Nos, kemény dolog, ha valaki a kezdetektől együtt nőtt egy céggel. És bárki is jön, nem fog rendelkezni mindazokkal a tévedésekkel, amiken mi átmentünk, és nem fogja tudni, hogy mitől váltak működővé egyes dolgok. Mindig úgy gondoltam, hogy ezt a teljes terhelésű munkát, a termékstratégia irányítását 60 éves koromig fogom végezni, úgy hogy van még 11 évem. Bár feltételezem, ha fiatalabb koromban teszi fel nekem ezt a kérdést, lehet, hogy azt válaszolom, egy 50 éves már nem tudja megcsinálni, de megváltoztattam a kritériumokat!.. Hatvanévesek azonban egy szoftvercégnél már nehezen tudják követni a kemény és sűrű változásokat... És drámai következményei vannak, ha beszáll a webszolgáltatásba és ez az ötlet hibás, vagy ha nem száll be és az a hibás.

Bizony kicsit szomorú ez nekem és Steve-nek, akivel nagyjából egykorúak vagyunk. Az elkövetkező évtized legfontosabb dolga lesz számunkra, hogy megtaláljuk a csapatot, a legfelső vezetőt és a fő szoftvertervezőt - vagy azokat, ahogy majd akkor kell ezeket hívni - és a testületnek benne kell lennie ebben a beszélgetésben.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció