Licenctisztaság kontra szerzett jogok megnyirbálása

5/ 5 oldal
A magyar BSA iroda a 2003. évi záró sajtótájékoztatóján igazán jó eredményekről számolhatott be. A tájékoztató egyik "bezzeg cégével" beszélgetve azonban a cikkíró kicsit jobban elgondolkodott a jogtisztítási akciók hátterében zajló folyamatokról. Mert az eredmény lehetne még nagyobb is, ha a cégek kihasználnák a legutolsó technológiák adta lehetőségeket, és nem is nagy költségráfordítás árán. Sőt, akár megtakarítás is kijöhetne belőle.

Ilyen konstellációban dolgozva nyilvánvaló, hogy a hálózatgazdáknak szinte percre pontos képe lehet a hálózatban uralkodó szoftverlicenchelyzetről. Ez az, amire a cikkíró a cikk bevezetőjében utalt. A szoftverbevallás gyerekjáték. Nemhogy évente, akár naponta. És ehhez az RDP2-es protokollal működő Windows XP kliens és Windows Server 2003-as páros a csúcsmegoldás. És a jelenleg már szinte minden profi alkalmazásban tökéletes megoldás. A Longhorn kliensváltozat a .NET és a webszolgáltatások irányába viszi tovább a fejlődést, bár még nagyon sok eleme cseppfolyós. Az itt elemzett témához vélhetően nem hoz gyökeresen újat. Rá várni végképp nem érdemes.

Mindenképpen elmondható, hogy most van itt egy igazi infrastruktúra váltás ideje azoknak, akik eddig megragadtak a Windows 9x/ME és NT4-es metaforában. Amiből az NT4-es még csak-csak elfogadható, de a hálózatgazdáknak nagyságrendekkel több bajt okoz, mint a terminálszerveres korszak. Tessék átállni! Nem majd, most! Ne ezen próbáljon egy cég takarékoskodni, mert nagyon visszaüthet! Ismét egy Rothchild bárót kell idézni: a pénzt nem megtakarítani, hanem megkeresni kell. Hát, erre meg is kell. Gyorsan kamatozni is fog! Kevesebb rendszergazda-őrjöngéssel. Nyugodtabb alkalmazói munkával. Jobb partneri megelégedettséggel. És nem utolsósorban, BSA-bilincsfrásztól mentesebb légkörben.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció