Informatikai milliárdok: ahogy a Kehi látja

Ahogy a Kehi látja

2 / 11 oldal
[fsimage 1 left]A fokozott érdeklődésre való tekintettel a Miniszterelnöki Hivatal honlapján közzétették a mostanában sokat emlegetett, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal által készített jelentést, mely súlyos megállapításokat tartalmaz az Orbán-kormány idején megalakított Informatikai Kormánybiztossággal kapcsolatban. Ismeretes, hogy a Kehi-jelentésbe való betekintés után a kormány feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a rendőrségen.


"A vizsgált időszakban informatikai beruházásokra (a MeH adatszolgáltatása szerint) 25.253,4 M Ft-ot, a módosított előirányzat 49,9 %-át használták fel. "

"Az IKB az informatikai célelőirányzat terhére a vizsgált időszakban 19 témában írt ki pályázatot, a HICE pénzmaradványa terhére 2000-ben további 3 pályázat került kiírásra.

A célelőirányzatból az Elektronikus Kormányzat Program feladatainak megvalósítására 2000-ben és 2001-ben 1-1, az Információs Társadalom Programra 2001-ben 13, és 2002-ben 4 pályázatot hirdettek meg."

"Az IKB vezetése a támogatási szerződések előkészítésére és megkötésére 20 ügyvédi irodával kötött megbízási szerződést. A munkavégzés 11 pályázat támogatási szerződéseire vonatkozott, az irodák részére kifizetett összeg 228,64 M Ft volt. A vizsgálat megállapította, hogy az esetek döntő részében nem megfelelően dokumentált munkavégzésre fizették ki az ügyvédi díjakat. A megbízási díj munkafázisonkénti megbontását nem dokumentálták, ezért az indokolatlanul kifizetett díj összegszerűsége nem állapítható meg. A tapasztalatok szerint célszerűnek tartjuk, hogy a nagyobb összegű szerződéseket a minisztérium keretein belül jogi ellenjegyzéssel lássák el.

A meghirdetett 22 pályázatra összesen 23.940 M Ft támogatási keret állt rendelkezésre, amelyből többek között:
- 68 központi közigazgatási szerv részére a központi kormányzati informatikai rendszerekhez való kapcsolódására,
- a felsőoktatási intézmények kutatócsoportjainak (20) támogatására,
- 77 hazai kis- és középvállalkozás korszerű informatikai eszközökkel való ellátására,
- 303 jogi személyiséggel rendelkező szervezet részére a korszerű távközlési – és informatikai technológiák létrehozására és alkalmazására,
- az önkormányzatok információs társadalom követelményeinek való megfeleltetésére 2,72 Mrd Ft összegben,
- 3.231 civil szervezet informatikai támogatására,
- a köztisztviselők és pedagógusok részére 25 ezer db számítógép biztosítására,
- a bírák és ügyészek részére 2.047 db számítógép otthoni használatára született döntés.
A kiírt pályázatok 50 %-ának, – 11 pályázatnak – szabályszerűségi vizsgálatát végeztük el, amely a pályázatokra biztosított támogatási keret 69,7 %-át tette ki. A pályázati rendszer és a támogatás odaítélésének szabályait a 2/2000. (XII. 1.) és a 11/2001. (IV. 24.) MeHVM rendeletek (a továbbiakban: R.) írták elő.
A vizsgált 11 pályázatból a jogszabályi előírásoknak csak a KHVM 2000. évi „C" jelű pályázat felelt meg, a többi 10 pályázat esetében a vizsgálat a fenti rendeletek sorozatos megsértését állapította meg. Többek között:

- minden pályázat esetében a döntést nem az arra illetékes személy hozta meg, - kivéve a pótlisták – illetve arról nincs írásos dokumentum;
- kilenc pályázat esetében a pályázat kiírása előtt a PM előzetes véleményét nem kérték ki, az interneten benyújtott pályázatoknál regisztrációs díj fizetését nem írták elő;
- hét pályázat esetében bíráló bizottságot nem hoztak létre;
- öt pályázat esetében a bíráló bizottság ügyrendje nem készült el, a pályázati felhívást nem az előírt három helyen tették közzé bíráló bizottság jegyzőkönyvet nem készítettek, a támogatást érvényes szerződés nélkül folyósították, a szerződés nem tartalmazta a felek megnevezését és aláírását, valamint a szerződés keltét;
- egy pályázat esetében a beérkezett pályázatokat nem értékelték ki, a támogatást ennek hiányában ítélték oda;

Összességében a vizsgált 20.758,79 M Ft támogatás 84,1 %-ára – 17.449,04 M Ft összegben – a jogszabályt megsértve került a támogatási szerződés megkötésre.

Ezekre a szerződésekre a vizsgálat időpontjáig összesen 12.858,93 M Ft-ot fizettek ki, amely a szerződéses összeg 62,0 %-át teszi ki.
A jogszabályellenes kifizetést az Áht. 121/A. § (1)-(2) bek. alapján 20 % ellenőrzési pótlékkal növelt összegben a központi költségvetés részére vissza kell fizetni.

Az ellenőrzési pótlékkal növelt visszafizetési kötelezettség az IHM-et,– mint az IKB jogutódját – összesen 13.006,65 M Ft, a MeH-et összesen 3.067,60 M Ft összeggel érinti.

Kármegelőzés címén – a 15/1999. (II. 5.) Korm. rendelet 29. § alapján – a még nem teljesített 4.590,11 M Ft szerződéses összeg kifizetésének a felfüggesztését kezdeményeztük.

Kilenc pályázati témánál az IKB nem írt elő a benyújtott pályázatokra díj-fizetési kötelezettséget annak ellenére, hogy pályázati, vagy regisztrációs díj fizetésének kötelezettségét a vonatkozó MeHVM rendeletek előírják. A pályázati díj-bevétel elmaradás a vizsgált esetekben összesen 157,71 M Ft volt, melynek kiszámításánál a pályázati felhívásban előírt díjat, a díj-fizetés kikötésének elmaradása esetén pedig a pályáztatás során előfordult legalacsonyabb 2.500 Ft-os összeget vettük figyelembe, amelyet csökkentettünk a befolyt bevételek összegével."

 
 
 

Belépés

 

 

Regisztráció