Mobil multimédia-szolgáltatás Oroszországban a Nokiától

Kelet-Európa és Oroszország legnagyobb mobilszolgáltatója, az MTS (Mobile TeleSystems) a Nokiával közösen elindította a multimédiás üzenetküldő megoldást a kubanyi, északnyugati és a szibériai régióban.
A Nokia által szállított MMS megoldással az MTS ügyfelei az MMS-kompatibilis telefonok segítségével küldhetnek multimédiás üzeneteket, így a szöveg mellett képeket, grafikákat, hangot, valamint audioklipeket.

A The Nokia Multimedia Terminal Gateway megoldása lehetővé teszi, hogy azok az ügyfelek is élvezzék az MMS szolgáltatásokat, akik nem rendelkeznek MMS-kompatibilis telefonnal.

Mihail Kanyov, az MTS kutatási és fejlesztési igazgatója elmondta, hogy "már Oroszországban is nagyon közel van a mobilboom ideje, és mi kötelességünknek érezzük, hogy a fogyasztók igényeire alapozva minél hamarabb elindítsuk ezt a folyamatot többek között azzal, hogy elérhetővé teszzük az MMS szolgáltatásokat."

Jonathan Sparrow, a Nokia Networks (Oroszország) ügyvezető igazgatója elmondta, hogy "ez az első közös projekt Oroszországban az MTS és a Nokia között. Bízunk benne, hogy kapcsolatunk sikeres lesz hosszú távon is, és büszkeséggel tölt el bennünket, hogy az országban zajló mobilváltozásokban ilyen komoly részt vállalhatunk."
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció