Linux-kaland (II.)
A telepítés
2002. november 4.
Először is, ha csak egy da rab winchester van a gépünkben, és nem vagyunk nagyon tájékozottak a particionálás kérdésében, inkább egy kicsit tanulmányozzuk még a témát. Arra nyomatékosan szeretném felhívni a figyelmet, hogy ha a SuSE Linux 8.0 telepítőlemezét valaki elindítja, s automatikusan, elolvasás és mérlegelés nélkül minden kérdésre nyomja az Enter (OK) gombot, akkor - hardvertől függően - kb. 30-40 percen belül kitűnő Linux fog futni a gépén, valószínűleg minden szolgáltatással egyetemben, de mind a korábbi operációs rendszerének összes beállításától, mind az azon tárolt dokumentumoktól, e-mailektől, képektől, videóktól stb. örökre búcsút vehet! A Linux ugyanis törli a lemezről az úgynevezett partíciós táblát, és teljesen újat készít helyette, valamint saját fájlrendszerével újraformázza a merevlemezt. Ezt a folyamatot semmi sem tudja visszafordítani! Mert "ha az ember megkavarja a tejberizst, a kanál dzsem körkörös, piros csíkokban szétterjed; olyan, mint egy meteor képe a csillagászati atlaszomban. De ha viszszafelé kavarja, a dzsem nem áll össze ismét. Sőt a tejberizs rá se hederít, és ugyanúgy színeződik tovább rózsaszínűre, mint addig" - ahogy Thomasina Coverly 13 éves fiatal angol úrileány ezt megfogalmazta.2
Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lehetne Linuxot a Windows vagy bármely más operációs rendszer mellé telepíteni, csak ehhez kellő ismeretek szükségesek. Jómagam, bár már saját kezűleg particionáltam a merevlemezeimet minden korábbi (újra)telepítésnél (értsd: sosem hagytam a Windows különböző verzióinak, hogy maguk döntsék el, milyen partíciót hoznak létre, és milyen fájlformátumot használnak), mégsem mertem rögtön a közepébe vágni.
Adataink szempontjából az egyik legbiztonságosabb megoldás, ha az egész Linux-kalandot egy teljesen önálló és szűz winchesterrel kezdjük el. Aki legalább két-három éve számítógépezik, valószínűleg legalább egyszer már cserélt merevlemezt - szerencsés esetben azért, hogy növelje tárolókapacitását, kevésbé szerencsés estben pedig azért, mert az előző elromlott. Akárhogy is, az a legjobb, ha berakunk a gépbe még egy vinyót (ha nincs, vegyünk egy használtat valamelyik PC-bontóban, a Linuxnak már egy 2 GB-os is elég), és az operációs rendszerek közötti váltást egyelőre igen ősi módszerrel intézzük: egyszerűen átdugjuk a táp- és IDE-kábelt az egyik meghajtóból a másikba (természetesen kikapcsolt állapotban). Kényelmesebb megoldás a mobil rack, mert a "rendszerváltáshoz" csak fiókot kell cserélni. (Jobb számítástechnikai boltokban lehet külön fiókot venni a rackhez, így még a szerelgetést is megspóroljuk.)
A másik lehetőség, hogy biztonsági másolatot készítünk az egész merevlemez tartalmáról (image), így az könnyedén visszaállíthatóvá válik. Ehhez persze nem árt egy CD-író, bár még az is kevésnek bizonyulhat. Készíthetünk másolatot csupán a dokumentumainkról és beállításainkról - akár a Windows saját, "Biztonsági mentés" nevű programjával, akár más tömörítőeszközzel (Zip, RAR stb.) -, de ebben az esetben csak újratelepítéssel tudjuk ismét feléleszteni korábbi rendszerünket.
A harmadik lehetőség a particionálás, de mint mondtam, ez kockázatos, én sem mertem elsőre belevágni - és legalább a legfontosabb dokumentumainkról még ebben az esetben is célszerű másolatot készíteni! A telepítésnél egyébként az előkészületek veszik el a legtöbb időt, maga a folyamat szinte csak néhány pillanat. A legelső Linux-telepítésemet (amelynél eleve elhatároztam, hogy csak gyakorlásnak szánom) 22 óra 20 perc körül kezdtem meg, és valamivel éjjel tizenegy után már működő Linux volt a gépemen; be tudtam lépni a grafikus felületre (KDE), és rácsodálkoztam az új világra. Sima telepítés volt, szűz merevlemezre, tehát semmiféle különös attrakciót nem igényelt.
A SuSE-csomag 7 darab CD-t rejt, ezek közül az első tartalmazza az operációs rendszert, a többin vannak a kiegészítő programok, az irodai szoftvercsomag, a játékok stb. Az első lemezre egyrészt egy nagy, piros 1-est nyomtak, másrészt a tartóban is egy nagy, piros nyíl mutat rá Start Here! felirattal, tehát nehéz eltéveszteni. A telepítés közvetlenül a CD-ről zajlik, ehhez a BIOS-ban be kell állítanunk, hogy a gép a CD-ROM-ról bootoljon. Ezután néhány egyszerű és könnyen megválaszolható kérdés következik (pl. felhasználó neve), közülük egyre kell kifejezetten odafigyelnünk: amikor az óra beállítása történik, van egy olyan opció, hogy az GMT vagy helyi idő szerint működjön-e. Ekkor a "helyi idő szerint" lehetőséget kell kiválasztanunk (mert egyébként két órával többet fog mutatni az óránk, hogy miért, az megtudható a tájékoztatóból). A SuSE YaST2 nevű segédprogramja segít minket a különböző telepíthető programcsomagok kiválasztásában (azt javasolom, elsőre ne válasszunk ki mindent nyakra-főre, úgyis fogjuk még a telepítést gyakorolni...) és a hardvereszközök beállításában: nálam az összes eszközt (hang- és monitorvezérlő, USB-kamera, szkenner, nyomtató, modem) automatikusan felismerte, és telepítette a szükséges meghajtóprogramot. A telepítés során semmi olyan nem történt, ami különösebb szakértelmet igényelt volna, minden kérdés - amellett, hogy magyarul van - egyszerű és világos, s a válaszok is könnyen eldönthetők. Ha valaki mégis megakadna, ott a három kézikönyv, illetve a 90 napos ingyenes terméktámogatás.
Maga a telepítési folyamat egyébként már ismerős, hiszen miközben a gép dolgozik, itt is a Windowsnál megszokott képes-szöveges tájékoztatót láthatjuk: rövid összefoglaló arról, hogy mik kerülnek a gépünkre, és néhány szavas ismertetések, ajánlások. Jelentős különbség viszont, hogy a Linuxnál a képernyő jobb oldalán egy külön keretben azt is láthatjuk, hogy most éppen melyik CD-n hol tartunk, mennyi a hátralévő idő, illetve még melyik CD-kre lesz szükség, és azokról várhatóan mennyi idő alatt fognak települni a programok. Ebben a keretben látható egy "részletek" feliratú gomb is, amelyre kattintva eltűnik a képes tájékoztató szöveg, s helyette a telepítési folyamat leírását és naplózását látjuk, azaz pontosan követhetjük, mi történik a gépünkön, már ha egyáltalán értjük, miről van szó.
Ha rendelkezésre áll a bevezetőben taglalt üres (vagy törölhető) merevlemez, minden további nélkül neki lehet ugrani a próbálkozásnak: lássuk, mi sül ki belőle.
Végül térjünk rá az "éles" telepítés kulcskérdésére, a particionálásra. Nyilvánvaló, hogy ha valaki hosszú távon szeretné használni a Linuxot, de mellette még szüksége lehet korábbi operációs rendszerére is, nem megoldás, hogy állandóan az IDE-kábelt dugdossa, vagy a mobil rack fiókjait cserélgeti. Sokkal kényelmesebb, ha bekapcsoláskor egy indítómenüből választhatjuk ki, hogy éppen melyik operációs rendszert szeretnénk használni.
Az itthoni gépemen - mint amolyan igazi családi PC-n - már elve két operációs rendszer fut: a saját Windows 98-am és a feleségem akadémiai XP-je. (Az illetékesek megnyugtatására: természetesen mindkettő jogtiszta.) Ebből kifolyólag már eleve két partíciónak kellene lenni a merevlemezen, de négy van: egy-egy a két operációs rendszernek, egy a dokumentumoknak és egyéb saját fájloknak (mert a legjobb ezeket a rendszerpartícióktól külön tárolni), és egyet még annak idején, a telepítéskor a Linuxnak hoztam létre (ez sokáig üresen várta, hogy rászánjam magam a kalandra). Később persze kiderült, hogy a Linuxnak igazából két partíció kell (legalábbis így érzi jól magát), de ez sem probléma.
Akkor hát lássuk a teendőket: először is a legjobb, ha Windows alatt feljegyezzük az összes partíció méretét és betűjelét. (A méretét azért, mert ennek alapján biztos az azonosítás, ugyanis a Linux nem használ betűket a meghajtók jelöléséhez.) Aztán indítsuk újra a gépet a linuxos telepítő-CD-vel, de az indítómenüben ne a telepítést, hanem a particionálást válasszuk, ezen belül is a szakértői módot. Nagyon fontos: a Linux az NTFS-fájlrendszert (Windows NT/2000/XP) nem tudja tömöríteni! (Bár felismeri, és jelzi, ha ez van valamelyik partíción.) Tehát ha csak egy partíciónk van, és az NTFS-fájlrendszert használ, akkor előbb Windows alatt konvertálnunk kell az egészet FAT32-re. (A fájlmegosztási és -hozzáférési beállításaink így sajnos elvesznek, mert ezeket csak az NTFS ismeri.) Miután ezt megtettük, újra visszamehetünk a Linux telepítőjébe, ott tömöríthetjük a partíciót, és később Windows alatt majd visszakonvertálhatjuk a maradékot NTFS-re.
A partíciók tömörítése rendkívül egyszerű: a YaST felsorolja a merevlemezen található összes partíciót, azok fájlrendszerét és Windows alatti betűjelét - ebben tapasztaltam tévedést, ezért a legbiztosabb, ha a méreteket is feljegyezzük. A csökkenthető partíció (FAT16 vagy FAT32) kijelölése után egy csúszkával állíthatjuk be, hogy mennyi helyet akarunk felszabadítani az eredeti területből, és mennyit meghagyni; azt is látjuk, hogy mennyi a foglalt terület, tehát nem kell félnünk, hogy esetleg kisebb helyet hagyunk, mint amennyin a másik rendszerünk elfér. A Linux számára ajánlatos legalább 5-10 gigát kiüríteni, hogy később se legyünk helyszűkében, amikor majd több programot szeretnénk telepíteni. Ha dokumentumainkat egy külön partíción akarjuk tartani (tanácsos!), akkor azt FAT32-vel érdemes formázni, mert így Windows és Linux alól egyaránt elérjük ugyanazokat a fájlokat, és mindkét rendszerrel tudjuk kezelni azokat.
A Linux számára létre kell hozni egy swap- (virtuális memória) és egy gyökérpartíciót: kattintsunk a "létrehozás"-ra, és először alakítsunk ki egy ReiserFS fájlrendszerű partíciót - de hagyjunk szabadon 64 cilindert a swap számára -, s csatolási pontként a legördülő menüből válasszuk ki a / (gyökér) jelet. Fontos tudni, hogy az OK gomb megnyomásával még nem történik semmi változás a gépen, a beállítások csak a telepítés megkezdésekor lépnek érvénybe - tehát nyugodtan kísérletezgethetünk a méretek megadásával.
A maradék helyen a swaphoz ismét "létrehozás" gomb, majd a Formázás/fájlrendszer opciónál a swapot jelöljük ki. Az OK megnyomása után a táblázatban a meglévő Win-partíciók mellett kapunk egy nagyobb (nálam 6,2 GB-os) Linux native ReiserFS gyökérpartíciót (a "csatolás" oszlopban "/") és egy Linux-swappartíciót, amelynek mérete 512 MB, ha 64 cilindert hagytunk neki. (Akik régebbi BIOS-t használnak, azoknak a fent leírtakhoz hasonlóan létre kell hozniuk egy néhány megabájtos bootpartíciót is, amelynek a merevlemez első 1024 cilinderére kell esnie.)
A telepítés tényleges megkezdése előtt természetesen még egy utolsó figyelmeztetést kapunk - ezután már nincs mese, a program végrehajtja a beállított változtatásokat: a dzsem belekeveredik a tejberizsbe, és azt többé nem lehet visszakeverni. De ha mindent jól csináltunk, előző oprendszerünk, programjaink és fájljaink sértetlenek maradnak.
**
Magyarországi Linux-címek:
Ismertebb disztribúciók:
***
1 Azok számára, akik az előző írást nem olvasták: a cikk szerzője a SuSE 8.0 segítségével fogott a Linux-kalandba, tehát a cikkben olvasható állítások, tapasztalatok konkrétan erre a Linux-disztribúcióra vonatkoznak, bár általánosságban más Linux-kiadásoknál is igazak lehetnek.
2 Tom Stoppard: Árkádia (Várady Szabolcs fordítása)
Kapcsolódó cikkek
- Linux-kaland (V.)
- Bejegyezték a Szabad Szoftver Alapítványt
- Linux-kaland (IV.)
- Egy év után ismét OpenOffice.org honosító hétvége
- Terjed a Linux a mobilokon
- Ha lassan is, de feljövőben a Linux
- A Microsoft megjelenik a Linux-platformon?
- Linux-kaland (III.)
- eWeek, új színfolt a ZDneten
- Torvalds: Jövő júniusra várható a következő Linux verzió