Az Acatel bemutatta legújabb GPRS és UMTS fejlesztéseit

A Cannes-i 3GSM World Congress-en az Alcatel – megerősítve technikai pozícióját és dinamizmusát a mobilpiacon – bemutatta 3G/UMTS vég-vég alkalmazásait.
A GPRS-hálózat segítségével Cannes-ban az Alcatel nem csak a saját, hanem együttműködő partnerei – így a Philips, a Trium és a Texas Instruments – számára is elérhetővé tette az Evolium nevet viselő rádiószolgáltatást, bizonyítva azt, hogy már most megvalósítható az élő GPRS alapú közvetítés. A bemutatón az Evolium mellett az MMS és a mobil iroda alkalmazásokból is ízelítőt kaphattak a látogatók.

A másik újdonság a teljesen vég-vég típusú UMTS-hálózat volt, melynek alapját az Alcatel által Párizsban kiépített infrastruktúra alkotta.

Az Alcatel a jövőt illetően teljes 3GPP UMTS-szolgáltatást kíván nyújtani, amelyben a hangsúlyt a minőség mellett a gyorsaságra és az élő adások “varázsára” helyezik, s e fejlesztésekben stratégiai szinten számítanak az Trium-ra, illetve az Orange-ra is. Mindhárom vezető UMTS-cég a tervek szerint az UMTS-alkalmazások realitására koncentrál. Ilyen alkalmazás pl. a Visiophony, amely jelenleg 64 kbps sávszélességen, de a csomagkapcsolt technológiának köszönhetően már 384 kbps-en működhet, így biztosítva a folyamatos műsorszórást.

“Az élő GPRS és UMTS-alkalmazások partnereink számára bebizonyítják, hogy milyen lehetőségei vannak ezeknek a technológiáknak, egyben olyan első osztályú technológiai alapot jelentenek a további fejlesztések számára, amelyre a jövőben stratégiai terveket, illetve számos konkrét alkalmazást/szolgáltatást is építünk” – nyilatkozta Marc Rouanne az Alcatel mobil hálózatokért felelős vezetője.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció