Több száz hajó, valós idejű adatok: oltalmat kapott a győri egyetem fejlesztése

Használatiminta-oltalmat kapott a Széchenyi István Egyetem Digitális Fejlesztési Központja által fejlesztett hajónyomkövető rendszer, amely 2024 óta segíti a Kékszalag vitorlásverseny lebonyolítását. A Magyar Telekommal és a Magyar Vitorlás Szövetséggel együttműködésben létrehozott technológia valós időben teszi követhetővé a hajók mozgását, támogatva a versenyirányítást és a szurkolók tájékoztatását. Az Echosail márkanév és a hozzá kapcsolódó arculati elemek védjegybejelentése szintén folyamatban van.

 

A Széchenyi István Egyetem Digitális Fejlesztési Központjának innovatív hajónyomkövető rendszere használatiminta-oltalomban részesült. Az intézmény a fejlesztés szellemi tulajdonának védelme mellett annak gyakorlati hasznosításáról is gondoskodott: a technológiát már vállalati partner bevonásával hasznosítják, elősegítve a piaci bevételek elérését. A Magyar Telekommal és a Magyar Vitorlás Szövetséggel közösen megvalósított rendszer 2024-ben, az 56. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjon debütált, azóta pedig a rangos balatoni verseny állandó technológiai megoldásává vált. A fejlesztés nemcsak a nézők számára teszi izgalmasabbá a versenyt, hanem a szervezők munkáját is támogatja a mezőny mozgásának pontos nyomon követésével.

 

A vitorlásokra szerelt, tenyérnyi méretű eszközök műholdas helymeghatározás segítségével rögzítik a hajók pozícióját, az adatokat pedig a Magyar Telekom mobilhálózatán keresztül továbbítják egy online felületre. A track.hunsail.hu oldalon a nézők és a versenyirányítás egyaránt valós időben követhetik az indulók helyzetét, sebességét, haladási irányát és az aktuális rangsort.

 

Lukács Balázs, a Széchenyi István Egyetem Digitális Fejlesztési Központjának infokommunikációs technológiai fejlesztési vezetője elmondta, hogy a rendszer a 2024-es bemutatkozása óta számos új funkcióval gazdagodott.

 

Hartmann Kristóf szoftverfejlesztőként, Lukács Balázs projektmenedzserként, Solymossy Gergely hardverfejlesztőként, Kovács Péter szoftverfejlesztőként dolgozott az innováción

 

„Már a kezdetektől arra törekedtünk, hogy olyan megbízható és könnyen használható megoldást fejlesszünk, amely a versenyzők, a szervezők és a nézők igényeit egyaránt kiszolgálja. Az Echosail ma már nemcsak a hajók pozícióját és sebességét jeleníti meg, hanem azt is kiszámítja, hogy az egyes vitorlásoknak mekkora távolságot kell még megtenniük a célig. Ezáltal a verseny aktuális állása is pontosabban megítélhető. Emellett a korábbi versenyszakaszok visszajátszására is lehetőség nyílik, akár már a futam közben” – ismertette a fejlesztés eredményeit.

 

A szakember hozzátette, hogy a több száz hajó egyidejű követésére alkalmas rendszer a versenyszervezők munkáját is megkönnyíti, miközben a GPS-adatok megjelenítésével az élő közvetítések is látványosabbá és informatívabbá válnak. A projekt megvalósításában a Széchenyi István Egyetem hallgatói szintén részt vettek, így a fejlesztés során a digitális alkalmazások létrehozásában és gyakorlati felhasználásában is értékes tapasztalatokat szerezhettek.

 

A hajónyomkövető rendszer megszerzett használatiminta-oltalma az egyetem által létrehozott műszaki megoldás jogi védelmét biztosítja, és hozzájárulhat a technológia további piaci hasznosításához.

 

Dr. Drotár István, a Széchenyi István Egyetem Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központjának vezetője hangsúlyozta, hogy az oltalom megszerzése az intézmény számára szakmai és gazdasági szempontból egyaránt jelentős eredmény.

 

„A hajónyomkövető rendszer jól példázza, hogy az egyetemi kutatás-fejlesztési eredmények közvetlenül is hasznosulhatnak a gyakorlatban. A használatiminta-oltalom nemcsak a létrehozott műszaki megoldás védelmét szolgálja, hanem a további hasznosítás számára is kedvező feltételeket teremthet. Kiemelten fontos számunkra, hogy fejlesztéseink valós piaci és társadalmi igényekre reagáljanak, és hosszú távon is értéket teremtsenek” – fogalmazott.

 

A központ vezetője arra is kitért, hogy az Echosail elnevezés és a hozzá kapcsolódó arculati elemek védjegybejelentése jelenleg folyamatban van.

 

„A használatiminta-oltalom a technológia műszaki megoldását védi, míg a védjegy az Echosail márkanév és arculat jogi oltalmát biztosíthatja. Hosszú távú célunk, hogy a fejlesztés a jövőben további hazai és nemzetközi vitorlásversenyeken is megjelenjen” – emelte ki.

 

Mint fogalmazott, a három egymást követő Kékszalagon sikeresen alkalmazott technológia az egyetemi tudás és az ipari együttműködés eredményességét egyaránt bizonyítja. A szellemi tulajdon védelme pedig új távlatokat nyithat a fejlesztés szélesebb körű, akár nemzetközi hasznosítása előtt.

 

Fotók: Adorján András/Széchenyi István Egyetem 

 

 

English Summary

The boat-tracking system developed by the Digital Development Centre of Széchenyi István University has been granted utility model protection. Created in cooperation with Magyar Telekom and the Hungarian Sailing Federation, the Echosail technology has been used at the Blue Ribbon sailing race since 2024, enabling the real-time tracking of competing boats. Small tracking devices installed on the vessels use satellite positioning to transmit data on their location, speed and heading via Magyar Telekom’s mobile network. The system also provides race organisers and spectators with real-time rankings, estimated distances to the finish line and replay options, enhancing both race management and the viewing experience. The university has already taken steps to commercialise the innovation, while the Echosail name and related visual identity are currently undergoing trademark registration. The protection of the technology’s intellectual property opens up new opportunities for its wider commercial application at sailing competitions in Hungary and abroad.

 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció