IFM: ahol a nyelvtanulás élménnyé válik

Az Európai Nyelvek Napját 2001 óta minden év szeptember 26-án ünnepeljük az Európa Tanács és az Európai Bizottság kezdeményezésére. A jeles nap célja, hogy felhívja a figyelmet Európa nyelvi sokszínűségére, valamint a nyelvtanulás és a többnyelvűség fontosságára.

 

Az idei év mottója – „Languages unite!”, azaz „A nyelvek összekötnek” – arra emlékeztet bennünket, hogy egy idegen nyelv elsajátítása jóval többet jelent egy iskolai tantárgynál. A nyelvtudás lehetőséget teremt arra, hogy jobban megértsük egymást, új kultúrákat és nézőpontokat ismerjünk meg, valamint tanuljunk, dolgozzunk és kapcsolatokat építsünk.

 

Digitális segítség a mindennapi gyakorláshoz

 

A nyelvtanulás egyik legnagyobb kihívása napjainkban már nem feltétlenül az, hogy rendelkezésre állnak-e megfelelő tananyagok. Legalább ennyire fontos kérdés, hogyan ösztönözhetjük a tanulókat arra, hogy rendszeresen használják a nyelvet, bátran megszólaljanak, és a tanórákon kívül is legyen lehetőségük a gyakorlásra.

 

Ebben egyre nagyobb szerepet kaphatnak a digitális eszközök. Az elmúlt években számos olyan alkalmazás és oktatási platform jelent meg, amelyek új lehetőségeket kínálnak a tanulóknak, és az iskolai órákon túl is támogatják a rendszeres nyelvgyakorlást.

 

Ennek egyik hazai példája a közoktatásban elérhető KRÉTA Idegennyelvi Felkészítő Modul (IFM) (Facebook). A Modul lehetőséget biztosít arra, hogy a diákok a tanórán megszerzett tudásukat önálló gyakorlással egészítsék ki, saját tempójukban haladjanak, miközben a nyelvtanárok feladatokat adhatnak számukra, és nyomon követhetik fejlődésüket.

 

 

Az interaktív feladatok, a rövid tanulási egységek és a játékos elemek egyaránt azt támogatják, hogy a nyelvgyakorlás könnyebben beépüljön a mindennapokba.

 

A beszédkészség fejlesztéséhez azonban nem elég ismerni a szavakat és a nyelvtani szabályokat – azt is el kell sajátítani, hogyan alkalmazzuk őket valódi kommunikációs helyzetekben. A megszólalás sok nyelvtanuló számára éppen ezért az egyik legnagyobb kihívást jelenti.

 

Az IFM egyik fontos lehetősége, hogy mesterséges intelligenciára épülő beszédszimulációival életszerű helyzetekben is gyakorolható a kommunikáció. A rendszer reagál a tanulók válaszaira, és azonnali visszajelzést ad, így a diákok akár önállóan, a tanórákon kívül is újra és újra kipróbálhatják magukat. Mindezt olyan környezetben tehetik, ahol a hibázás nem kudarc, hanem a tanulási folyamat természetes része.

 

Indul az őszi megmérettetés

 

Az IFM az alkalmazás folyamatos fejlesztése mellett változatos programokkal és eseményekkel is igyekszik támogatni a nyelvtanulást, valamint újabb motivációt adni a diákoknak.

 

Október 1-jén indul az IFM Országos Nyelvi Verseny, amely négy hónapon keresztül a rendszeres nyelvtanulásra, a kitartásra és az iskolai közösségek aktivitására épít.

 

Október 14–15-én pedig az IFM Élménynap keretében számos élő, online nyelvórába kapcsolódhatnak be az iskolai csoportok. A program célja, hogy a diákok a saját korosztályukhoz illeszkedő, interaktív formában tapasztalhassák meg a digitálisan támogatott nyelvtanulás lehetőségeit. A nyelvi csoportok október 8-ig jelentkezhetnek a programra. (Részletes információk és jelentkezés az Élménynapra)

 

Ezek a programok azért is fontosak, mert az Európai Nyelvek Napja ugyan jó alkalom arra, hogy évről évre felhívjuk a figyelmet a nyelvtanulás jelentőségére és a nyelvtudás értékére, a valódi eredmény azonban az év többi napján születik meg.

 

Azokban a tanórákban, beszélgetésekben és rövid gyakorlásokban, amikor a diákok használják a megszerzett tudásukat. És akár egy verseny során is, amikor a tanulás élménnyé, a gyakorlás pedig közös kihívássá válik.

 

Mert a nyelvek akkor kötnek össze bennünket igazán, amikor lehetőségünk és bátorságunk is van használni őket.

 

 

English Summary

The European Day of Languages, celebrated every year on 26 September, highlights Europe’s rich linguistic diversity and the importance of language learning and multilingualism. This year’s message, “Languages unite!”, reminds us that learning a language is about much more than studying vocabulary and grammar – it opens the door to new cultures, experiences and connections. Digital tools can play an increasingly important role in helping students practise languages regularly and build confidence beyond the classroom. The KRÉTA Foreign Language Preparation Module (IFM) offers interactive learning opportunities, including AI-powered speaking simulations that allow students to practise real-life communication and receive instant feedback. This autumn, the IFM National Language Competition and IFM Experience Day will provide further opportunities for students to practise, connect and experience language learning in an engaging way.

 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció