Közel egy évtized után új áruházat nyit Budapesten a Decathlon
2026. július 25.
A Decathlon közel egy évtized után ismét új áruházzal bővíti magyarországi hálózatát. A vállalat növekedési stratégiájának következő mérföldköveként idén ősszel nyitja meg több mint 2000 négyzetméteres üzletét Óbudán, a Bécsi úti Tesco épületében. Az új egység már a márka legújabb, körkörös elrendezésű üzletkoncepciója szerint várja majd a vásárlókat.
Az áruház működését tapasztalt munkatársak mellett újonnan csatlakozó kollégák is erősítik, a toborzás pedig július elején vette kezdetét. A beruházás szervesen illeszkedik a Decathlon omnichannel stratégiájába, amely a fizikai üzletek és a digitális szolgáltatások összehangolt működésére épít.
A hazai sportpiac továbbra is dinamikusan fejlődik, miközben a magyar családok körében folyamatosan nő az igény a megfizethető és könnyen elérhető sportolási lehetőségek iránt. Erre a kedvező piaci környezetre alapozva a Decathlon úgy döntött, hogy tovább erősíti jelenlétét Magyarországon. Az új áruház helyszínének kiválasztásakor kiemelt szempont volt a jó megközelíthetőség, a vásárlói igények minél hatékonyabb kiszolgálása, valamint az is, hogy a leendő munkatársak számára könnyen elérhető munkahelyet biztosítson.
A budapesti agglomeráció, különösen a főváros, meghatározó szerepet tölt be a vállalat fejlesztési terveiben. A Decathlon saját kutatásai szerint a vásárlók több mint egyharmada számára a városon kívüli áruházak távolsága nehézséget jelent. Az új, óbudai üzlet ezt az igényt hivatott kielégíteni: közelebb viszi a Decathlon kínálatát a vásárlókhoz, miközben a III. kerület helyi munkaerőpiacát is erősíti új karrierlehetőségek teremtésével. A vállalat korábbi nagyobb üzletei jellemzően a város peremén vagy az agglomerációban, elsősorban az ingázási útvonalak mentén működtek, így az új helyszín fontos lépést jelent a városi jelenlét erősítésében.
„Folyamatosan felülvizsgáljuk és fejlesztjük üzletportfóliónkat, miközben továbbra is bizakodóan tekintünk a magyar sportpiac jövőjére. Az óbudai áruház megnyitásával egy olyan városrészben leszünk jelen, ahol még közelebb kerülhetünk vásárlóinkhoz, ott, ahol élnek és dolgoznak. Célunk, hogy sporttermékeinket minél több ember számára tegyük elérhetővé, ezzel is támogatva az aktív életmódot folytató családokat, miközben tovább erősítjük piaci pozíciónkat” – mondta Sabrina Jacksteit, a Decathlon ügyvezető igazgatója.
Bár az e-kereskedelem és az online piactér szerepe folyamatosan növekszik, a Decathlon a digitális csatornákat nem a fizikai üzletek alternatívájaként, hanem azok kiegészítőjeként kezeli. A magyarországi vásárlók mintegy 43 százaléka omnichannel módon vásárol, vagyis egyaránt használja az online és az offline felületeket. Az óbudai áruház ennek a rendszernek szerves részeként biztosítja majd a teljes termékkínálat elérését, az áruházi átvételi lehetőséget, valamint a személyre szabott szakértői tanácsadást. Erről egy közel 30 fős, kifejezetten az új üzlet számára felépített csapat gondoskodik majd.
Az új munkatársi közösség kialakítása már a nyár folyamán megkezdődik. A vállalat elsősorban sporttanácsadói pozíciókra vár jelentkezőket, és olyan kollégákat keres, akik maguk is aktív sportolók vagy a sport elkötelezett hívei. A cél egy olyan csapat létrehozása, amely saját tapasztalataival és lelkesedésével inspirálja a vásárlókat, és hitelesen képviseli a Decathlon küldetését.
„Egy új áruház megnyitása mindig kiváló lehetőség arra, hogy megmutassuk a Decathlon egyedülálló, sportközpontú vállalati kultúráját, amelynek célja, hogy a sport pozitív hatásait mindenki számára elérhetővé tegye. Azokat a kollégákat keressük, akik maguk is azonosulni tudnak ezzel a küldetéssel. A mindennapi munkájukat átfogó képzési programokkal, valamint egy támogató, összetartó közösséggel segítjük. Izgatottan várjuk, hogy olyan új csapattagokkal bővüljünk, akik egyaránt elkötelezettek a sport és a vásárlók iránt” – hangsúlyozta Dr. Niedermüller-Horváth Zita, a Decathlon HR vezetője.
English Summary
After nearly a decade, Decathlon is expanding its Hungarian retail network with a new store in Budapest. Opening this autumn in the Bécsi Road Tesco shopping center in Óbuda, the more than 2,000-square-metre store will feature the brand's latest circular store concept and strengthen its omnichannel strategy by combining physical retail with digital services. The investment reflects growing demand for accessible, family-focused sports activities and brings Decathlon closer to customers living and working in the Hungarian capital. Around 30 employees will operate the new store, with recruitment for new team members beginning in early July. By expanding its presence in Budapest, Decathlon aims to enhance customer convenience while creating new local employment opportunities and reinforcing its long-term commitment to the Hungarian market.
Kapcsolódó cikkek
- Magyar kasszarendszerrel startolt a Decathlon első koszovói áruháza
- Új termékcsaláddal és arculattal újít a Decathlon
- Egyedülálló elektromos kerékpárral erősít a Decathlon
- Schneider Electric megoldásokkal lesz még energiahatékonyabb a Decathlon Horvátországban
- Eltűntek a hagyományos kasszák az egyik hazai Decathlonból
- Magyar cég innovációja segíti a nemzetközi sportóriás terjeszkedését
- Bemutatkozott a Decathlon Magyarország első robot munkatársa
- A Decathlon és a Lumenet az Év Internetes Kereskedői 2019-ben
- Webáruházat nyit a Decathlon


