Digitális jövő az iskolákban: tíz év alatt országos mozgalommá nőtt a ProSuli

Miközben Magyarország élen jár a digitális eszközellátottságban, a digitális készségek terén továbbra is lemaradásban van az EU-ban. A digitális kompetenciák fejlesztése ezért kiemelten fontos az iskolákban. A Yettel több mint 170 iskolában működő ProSuli programja az elmúlt években az eszköztámogatásról fokozatosan a pedagógusok szakmai támogatására, a digitális együttműködésre, a differenciált oktatásra és a mesterséges intelligencia szerepére helyezte a hangsúlyt.

 

A Yettel digitális oktatási programja, a ProSuli a 2015/2016-os tanévben öt iskolával indult. A program célja kezdetben az volt, hogy olyan digitális eszközöket és stabil, szélessávú mobilnetet biztosítson intézményeknek, amelyekkel a tanárok és a diákok új oktatási lehetőségeket próbálhatnak ki. Az első év tapasztalatai hamar rámutattak, hogy az eszköz és a netkapcsolat önmagában nem elegendő; azok célzott és szakszerű alkalmazása, a pedagógusok felzárkóztatása és támogatása lényegesen fontosabb feladat. A digitalizált megoldások mindennapi bevezetéséhez tananyagokra, módszertani támogatásra és képzett pedagógusokra van szükség.  

 

Felkészült fiatalok, vagy azonnali továbbképzés? 

 

„A digitális készségek mára alapfeltételei annak, hogy a fiatal generáció sikeresen lépjen be a munkaerőpiacra, és a munkáltatóknak ne rögtön a továbbképzésre kelljen fordítani a céges erőforrásokat, ha pályakezdőket alkalmaznak: nem mindegy, hogy az új, kreatív és energikus munkaerő azonnali felzárkóztatásra szorul, vagy a hozott tudása révén már az első munkanapokban értéket tud teremteni. Sőt, a felkészült újgenerációsok akár idősebb kollégáikat is képesek támogatni a digitális tudásukkal.” – mondta el Tőzsér Judit, a Yettel vállalati kommunikációs igazgatója. 

 

Tőzsér Judit, a Yettel vállalati kommunikációs igazgatója

 

Az elmúlt tíz év egyik legfontosabb felismerése az volt, hogy a digitális átállás kulcsszereplői nem az eszközök és a net, hanem a pedagógusok, akik a digitális készségeket megszerezve, és átadva fejleszthetik diákjaikat. A program fókusza ezért átirányult a tanárképzésekre, élő és online workshopokra, és a tematizált kurzusokra. A ProSuli Oktatási Hivatal által akkreditált tanárképzési programját már ezres nagyságrendben végezték el tanárok, míg a szakirányú online kurzusokra többezer pedagógus jelentkezett. 

 

A technológia fejlődésével új kihívások és új lehetőségek is megjelentek az oktatásban 

 

A technológia fejlődése lényegesen nagyobb ütemű, mint az emberek befogadóképessége – legyen szó felnőttről, gyerekről, tanárról vagy szülőről. Ezért fontos, hogy egyes ágazatokban, így az oktatásban is legyenek olyan szereplők, akik képesek ennek a „nyíló technológiai ollónak” a szárait közelebb hozni egymáshoz. A ProSuli program célja és erőssége a rugalmasság, a digitális oktatási trendek ismerete és azok hatékony tolmácsolása a pedagógus társadalom felé. Ennek részeként zajlott kísérleti virtuális valóság (VR) program egyes ProSuli iskolákban, készült szerteágazó alkalmazás-használati útmutató a COVID idején az online térbe szorult oktatás támogatására, és ezen éberségnek köszönhetően jelent meg a robotika, mint kiegészítő aktivitás a programban, és zajlott le már öt alkalommal „Mesterséges intelligencia az oktatásban” képzés tanároknak.  

 

A robotika a ProSuliban egy 20 csapatos kísérleti projektből nőtte ki magát mára 170 csapat részvételével, országos selejtezőket követő döntőn Magyarország egyik legnagyobb versenyévé. A ProSuli robotikaverseny győztes csapatai kvalifikációt nyernek a Robotex világversenyre is; korábban Tallinnba utazhattak, idén egyenesen Dél-Koreába nyertek lehetőséget. A robotikában nem egy klasszikus értelemben vett programozó szakkört kell elképzelni, hanem a formátumnak, eszközöknek és a koncepciónak köszönhetően egy játékos foglalkozást, ami olyan készségeket fejleszt a tanulókban, mint a kreatív gondolkodás, a problémamegoldás, a csapatmunka, vagy a projektalapú tervezés – vagyis éppen azokat a kompetenciákat, amelyek a munkaerőpiacon egyre több munkakörben alapvető elvárást jelentenek. 

 

A mesterséges intelligencia (AI) megjelenése újabb kérdéseket tett fel az oktatás terén: hogyan lehet úgy használni ezt a hirtelen ölünkbe pottyant képességet, hogy az valódi segítséget jelentsen a tanulásban és az oktatásban? A 2010-es években a közösségi média terjedésére nem volt felkészülve a társadalom, de miután az eszközök és a netkapcsolat egyre inkább rendelkezésre állt, a „social media jelenség” tarolt a fiatalok körében, mindenféle komolyabb kontroll vagy tapasztalati tudás nélkül. Ennek pozitív és negatív hatásai máig velünk élnek. Ehhez hasonlítható a mesterséges intelligencia megjelenése is: hirtelen robbant be, fiataltól idősig rengetegen használják, miközben a társadalom nem készülhetett fel ennek érkezésére. Ha a tanár AI-jal íratja a dolgozat kérdéseit, és a diákok AI-jal keresik meg a válaszokat, az nem fenntartható. A ProSuli, hogy megelőzze a közösségi média negatív tényezőihez hasonló hatást az AI megjelenése kapcsán, már 2025-ben elindította ingyenes online AI-képzéssorozatát pedagógusok számára, hogy naprakész tudással segítsen eligazodni az AI oktatási alkalmazásában, és egyre nagyobb igény mutatkozik a fiatalokkal való „AI-beszélgetések” támogatására is.

 

Koren Balázs, a Yettel ProSuli szakmai vezetője
 

“A digitális oktatás legfontosabb kérdése az elmúlt 10 évben valójában nem változott: hogyan lehet felkészíteni a pedagógusokon keresztül a diákokat egy olyan világra, ami gyorsabban változik, mint valaha? Arra számítunk, hogy a következő időszakban még nagyobb szerepet kapnak az AI-alapú oktatási módszerek, az online együttműködés és a digitális tudatosságot fejlesztő programok – de a legfontosabb továbbra is az, hogy a technológia valódi tudássá és használható készségekké váljon a diákoknál, hozzájuk pedig a képzett, felkészült pedagógusokon keresztül visz az út.” – tette hozzá Koren Balázs, a program szakmai vezetője.  

 

 

English Summary

The Yettel ProSuli program has spent the past decade helping Hungarian schools adapt to the rapidly changing digital world. While Hungary ranks high in digital device availability, digital skills among students and teachers still lag behind many EU countries. Over time, the initiative shifted its focus from simply providing internet access and devices to supporting teachers with training, workshops, and modern educational methods. The program has also introduced innovative areas such as robotics, virtual reality, and artificial intelligence into education, helping students develop creativity, teamwork, and problem-solving skills. ProSuli’s robotics competition has grown into one of Hungary’s largest, with winning teams qualifying for international events such as Robotex in South Korea. Today, the program aims to ensure that technology becomes meaningful knowledge and practical skills through well-prepared educators.

 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció