Magyar kasszarendszerrel startolt a Decathlon első koszovói áruháza

Április elején a Decathlon megnyitotta első áruházát Koszovóban, ezzel egyúttal a nyugat-balkáni piac lehetőségeit is felmérve. Az új, mintegy 3000 négyzetméteres üzlet kasszarendszerét a magyar Laurel Kft. biztosította. Ezzel Koszovó lett a nyolcadik ország, ahol a világ egyik legnagyobb sportszerkereskedője a székesfehérvári vállalat megoldásait alkalmazza.

 

A Laurel fejlesztéseit a Decathlon eddig Magyarország mellett Ausztriában, Horvátországban, Lettországban, Szerbiában, Szlovákiában és Szlovéniában használta, most pedig Koszovó is csatlakozott a sorhoz. Az új áruházban 2 hagyományos és 4 önkiszolgáló pénztár működik a Laurel új generációs kasszaszoftverével, a szükséges fiskális implementációt és a bankterminálok integrációját szintén a magyar cég végezte.

 

 

„A koszovói nyitás bizonyítja, hogy egy Magyarországon fejlesztett kereskedelmi-informatikai megoldás különböző piaci és szabályozási környezetben is sikeresen működhet. Ez különösen értékes, hiszen a multinacionális vállalatok gyakran egységes, központilag előírt szoftverhasználatot várnak el leányvállalataiktól és partnereiktől. Az, hogy a Decathlon immár nyolc országban választotta a Laurel megoldásait, komoly visszaigazolása közös munkánknak” – mondta Bessenyei Attila, a Laurel Kft. ügyvezetője. Hozzátette: a projekt előkészítése során a Laurel szoros együttműködésben dolgozott a magyar és francia Decathlon-csapatokkal.

 

„Első koszovói áruházunk megnyitása jelentős mérföldkő regionális terjeszkedésünkben. Célunk, hogy az országban minél több ember számára tegyük elérhetővé a sportot, a minőségi termékeket és a korszerű vásárlási élményt. Örülünk, hogy ebben a Laurel erős technológiai partnerre talált” – mondta Gojart Shaqiri, a Decathlon Koszovó társtulajdonosa és ügyvezető igazgatója.

 

A prishtinai üzlet nyitása a környező országok médiájában is nagy figyelmet kapott. A Decathlon megerősítette, hogy a koszovói tapasztalatok fontos szerepet játszhatnak a régiós terjeszkedés további lépéseinek értékelésében.

 

 

English Summary

In early April, Decathlon opened its first store in Kosovo, marking a step into the Western Balkans market. The 3,000-square-meter store’s checkout system was supplied by Hungarian company Laurel Kft., making Kosovo the eighth country where Decathlon uses Laurel’s solutions. The new store features two traditional and four self-service checkouts running Laurel’s next-generation software, including fiscal compliance and bank terminal integration. Laurel collaborated closely with both the Hungarian and French Decathlon teams to implement the system. The opening highlights how a Hungarian-developed retail IT solution can succeed across different markets and regulatory environments, supporting Decathlon’s regional expansion.

 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció