A felelős vállalatok ünnepe: rangos elismeréseket osztott a JVSZ

Március 19-én este a 40 éves jubileumát ünneplő Joint Venture Szövetség (JVSZ) immár ötödik alkalommal rendezte meg a Companies for the Future Award gálát. Az eseményen a JVSZ 8 kategóriában díjazta azokat a hazai vállalatokat, amelyek az elmúlt évben kiemelkedő módon támogatták a magyar gazdaságot, a társadalmat és a fenntartható jövőt, miközben felelősen és tudatosan működtek.

 

A jubileumi gálán a JVSZ a tavalyi év kiemelkedő teljesítményét nyújtó, felelősen működő hazai vállalatokat ismerte el. A fődíjak odaítélését az OPTEN által összeállított szempontok alapján rangsorolták, míg a különdíjakra a vállalatok pályázhattak. Az összes kategória győzteseit egy neves, szakmai zsűri választotta ki, amely a komplex bírálati szempontok mellett a második és harmadik helyezést is jelentős elismerésnek tekintette.

 

“Szövetségünk jogelődje már a rendszerváltozás előtti három évben kulcsszerepet játszott a Magyarország felé nyitó külföldi vállalatok és a hazai döntéshozók közötti kapcsolatépítésben. Az ezt követő új gazdasági környezetben szerepünk tovább erősödött, nagymértékben támaszkodva tagvállalataink vezetőinek együttműködő és kezdeményező szellemére. Büszke vagyok rá, hogy a 36 alapító társaság közül sokan ma is tagjai a JVSZ-nek, hiszen a digitalizáció és a mesterséges intelligencia korában is nélkülözhetetlen a vállalkozások érdekképviselete és a tudásmegosztás a kkv-k és nagyvállalatok között” – mondta dr. Fábián Ágnes, a JVSZ elnöke, a jubileumi gálán.

 

A fődíjakat Szabados Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium kis- és középvállalkozások fejlesztéséért, technológiáért és védelmi iparért felelős államtitkára adta át. Beszédében kiemelte, hogy a kormány stratégiai prioritásként kezeli a kkv-szektor megerősítését, amely számos magyar család megélhetését biztosítja. A technológiai fejlődés és a versenyképesség növelése nem hozható meg elszigetelt döntésekkel; ezért a kormány folyamatos, érdemi párbeszédet folytat a hazai kkv-kkal, amely során a JVSZ közvetítői szerepe is kiemelten fontos. A cél egy olyan támogató ökoszisztéma működtetése, amely a piaci szereplők visszajelzéseire építve kínál hatékony, célzott fejlesztési lehetőségeket a magyar vállalkozások számára.

 

 

A fődíjak nyertesei:

 

Nagyvállalati kategória: 1. LEGO Manufacturing Kft., 2. Schneider Electric Hungary, 3. BEKO Engineering Kft.

 

Középvállalati kategória: 1. RSM Hungary, 2. Kulcs-Soft Zrt., 3. Észak-Kelet Flóra Kft.

 

Különdíjak – a példaértékű vállalati gyakorlatokat ismerik el:

 

Best Talent Program: tehetséggondozásra, utánpótlásra és vezetőfejlesztésre fókuszáló programok

 

1. Magyar Suzuki Zrt.

2. Yettel Magyarország Zrt.

3. Bayer Hungária Kft.

 

Best ESG Program: transzparens, mérhető programok az ESG-alapelvek mentén

 

1. OTP Bank

2. Vita Stilo Kft.

3. AUMOVIO Hungary

 

Best Technology Investment: digitális transzformációt és technológiai fejlesztést alkalmazó cégek

 

1. Tolnagro Kft.

2. PRANGL-Hungaria Kft.

3. Knorr-Bremse Vasúti Jármű Rendszerek Hungária Kft.

 

Best Next Generation Company: a jövő generációját szolgáló, komplex megoldásokkal működő cégek

 

1. Kecskeméti Szakképzési Centrum

2. Coca-Cola HBC Magyarország

3. BEKO Engineering Kft.

 

Best Sustainable Ecosystem Builder: hosszú távú társadalmi és gazdasági értéket teremtő stratégiák

 

1. Swiss Krono Hungary

2. LEGO Manufacturing Kft.

3. Harsányi Pincészet

 

Best Family Business Legacy: példaértékű generációváltást megvalósító családi vállalkozások

 

1. BI-KA Logisztika Kft.

2. Garzon Cégcsoport

3. CONFECTOR Mérnök Iroda Kft.

 

A gála állandó és fontos része a jótékonyság is. A 2026-os esemény kedvezményezettje a KórházSuli Alapítvány volt, amelynek a résztvevők 1 830 000 forintot adományoztak, támogatva a hosszan beteg gyermekek távoli tanulását.

 

 

English Summary

On the evening of March 19, the 40-year-old Joint Venture Association (JVSZ) held the fifth Companies for the Future Award gala, recognizing Hungarian companies that demonstrated responsible, conscious, and innovative business practices over the past year. Awards were given in eight categories, with main prizes ranked based on criteria compiled by OPTEN, and special awards open to applications. A prestigious professional jury selected the winners, with second and third places also considered significant achievements. The main awards went to LEGO Manufacturing Kft. and RSM Hungary in the large and medium enterprise categories, respectively. Special awards honored companies excelling in talent programs, ESG initiatives, technology investments, sustainability, next-generation solutions, and family business legacy. The gala also included a charitable donation, raising HUF 1,830,000 for the KórházSuli Foundation, supporting children with long-term illnesses in their remote learning.

 

 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció