A Rally2 bajnoka a Széchenyi-egyetem színeiben tör az Európa-bajnokságra

A tavalyi magyar Rally2-bajnokság győztese, a győri születésű Faltusz Dávid a 2026-os szezont már a Széchenyi István Egyetem versenyzőjeként kezdi meg. A fiatal pilóta célja, hogy a hazai sikereket követően a nemzetközi porondon is bizonyítson, és kvalifikálja magát az Európa-bajnokságra. Középiskolai tanulmányai befejezése után felsőfokú tanulmányait is a győri intézményben kívánja folytatni.

 

Faltusz Dávid már 2024-ben történelmi sikert ért el a magyar ralisportban: a Széchenyi István Egyetem társszervezésében megvalósult II. WHB Győr Rallyn abszolút győzelmet aratott az ORB2-es kategóriában. Ezzel minden idők legfiatalabb versenyzőjeként diadalmaskodott magyar bajnoki futamon. A következő évben tovább növelte sikereit, hiszen nemcsak egy-egy versenyen, hanem az egész Rally2-bajnokságban is az élen végzett. 2026-tól már a Széchenyi István Egyetem színeiben indul, újabb hazai és nemzetközi eredmények reményében.

 

A Rally2 tavalyi bajnok párosa: Faltusz Dávid pilóta és Balai Róbert navigátor. (Fotó: Pál István Bence)

 

„Dávid háromévesen kezdett ismerkedni a technikai sportokkal egy quadon, bár hozzáteszem, nem én voltam az, aki megvette neki” – idézte fel a kezdeteket édesapja, Faltusz Péter, aki korábban maga is sikeres raliversenyző volt. Elmondása szerint fia hatévesen már gokartozott, tízéves korára pedig egy Skoda Favoritból építettek számára raliautót. „A junior bajnoki címek után következett a Peugeot-időszak, majd tizenhét évesen megszületett az első igazán nagy felnőtt siker a Győr Rally megnyerésével. A 2025-ös bajnoki cím szintén mérföldkő, hiszen korábban még senkinek sem sikerült első próbálkozásra megnyernie a sorozatot” – fogalmazott.

 

Az új idény kapcsán bizakodóak, hiszen 2026-tól a Széchenyi István Egyetem motorsportszakosztályának versenyzőiként állnak rajthoz. „A győri egyetem »motorsportegyetemként« olyan szakmai hátteret biztosít, amely jelentősen hozzájárulhat fejlődésünkhöz és jövőbeni sikereinkhez. Büszkék vagyunk arra, hogy ide tartozhatunk, és azon dolgozunk, hogy az egyetem is büszke lehessen ránk” – hangsúlyozta az édesapa, aki csapatvezetőként is segíti fia pályafutását, és maga is az intézmény technikaisport-menedzser szakirányú továbbképzésének hallgatója.

 

Az apa-fia ralipáros, Faltusz Péter és Faltusz Dávid a Széchenyi István Egyetemhez csatlakozva nagy célokért szállnak harcba. (Fotó: Dudás Máté/Széchenyi István Egyetem)

 

Faltusz Dávid jelenleg a Győri SZC Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Technikum és Kollégium tanulója, idén érettségizik, jövőre pedig technikusi végzettséget szerez. „Ezt követően a Széchenyi István Egyetem járműmérnök szakára szeretnék jelentkezni. Az autók világa számomra életforma, amelytől aktív versenyzői pályafutásom után sem szeretnék elszakadni” – tekintett előre. Hozzátette: 2026-ban már a rali élmezőnyében, a Peugeot Kupában versenyez, ahol minél jobb eredmény elérése a célja. „A sorozat győztese kvalifikálja magát az Európa-bajnokságra, ez a következő nagy álmom. Emellett minél hamarabb szeretném megmutatni magam a nemzetközi mezőnyben, ezért márciusban Ausztriában indulok a Mitropa Kupában” – sorolta terveit.

 

A fiatal pilóta elmondása szerint mindig az aktuális feladatra összpontosít, ugyanakkor legnagyobb álma, hogy egyszer a rali-világbajnokságon, a WRC-ben is rajthoz állhasson, különösen a Monte-Carlo ralin. „Nemrég Oliver Solberg nyerte meg ezt a futamot, aki szintén családi mintát követve lett raliversenyző. Sok párhuzamot látok köztünk, az ő példája rendkívül motiváló számomra” – jegyezte meg.

 

Faltusz Dávid első felnőtt sikerét a 2024-es WHB Győr Rally ORB2-es kategóriájának megnyerésével aratta. A felvételen a fiatal győri pilóta autója a 2025-ös verseny Széchenyi István Egyetem előtti szakaszán látható. (Fotó: Dudás Máté/Széchenyi István Egyetem)

 

Faltusz Péter hangsúlyozta: fia pályafutását tudatosan, hosszú távú terv mentén építik, amelyhez a Széchenyi István Egyetem technikai felkészültsége, infrastruktúrája és szakmai tudása komoly támogatást jelenthet.

 

Dr. Szauter Ferenc, az egyetem Járműipari Kutatóközpontjának vezetője kiemelte, hogy az intézmény jelentős hagyományokkal rendelkezik a járműipari tudás területén, és egyre meghatározóbb szereplője az autó- és motorsport világának is. „Hallgatói csapataink nemzetközi szinten is figyelemre méltó sikereket érnek el, számos jelenlegi és volt hallgatónk dolgozik a motorsport élvonalába tartozó csapatoknál és vállalatoknál. Olyan egyedülálló képzéseket kínálunk, mint a motorsportmérnök mesterszak vagy a technikaisport-menedzser szakirányú továbbképzés, ahol többek között Forma–1-es tapasztalattal rendelkező szakemberek is oktatnak. Emellett megkezdte működését a Széchenyi István Egyetem Hungaroring Autó-Motorsport Külső Tanszéke, valamint egyre sikeresebb saját motorsportszakosztályunk, az Uni Győr WMS is” – sorolta. Hozzátette: „Faltusz Dávid csatlakozása jól példázza azt az érett szemléletet, amelyben a sportkarrier és a tanulmányok egyaránt fontos szerepet kapnak. Egyetemünk kettős életpályamodellje ehhez hatékony támogatást nyújthat.”

 

 

English Summary

Hungarian Rally2 champion Dávid Faltusz will begin the 2026 season as a driver representing Széchenyi István University. After making history as the youngest winner of a Hungarian championship rally and securing the overall Rally2 title, his next goal is to achieve success on the international stage. Alongside his sporting career, Faltusz plans to continue his studies at the university, aiming for a degree in vehicle engineering. In 2026, he will compete in the Peugeot Cup, where the overall winner qualifies for the FIA European Rally Championship. His long-term ambition is to reach the highest level of the sport, the FIA World Rally Championship.

 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció