Hiánypótló fintech képzés indul a GDE-n

A Gábor Dénes Egyetem (GDE) a 2025/26-os tanévben elsőként indított fintech specializációt a hazai gazdaságinformatikus alapképzésben. A program különlegessége, hogy a gyakorlati tudásra helyezi a hangsúlyt: a tananyagot olyan szakemberek és vállalkozók állították össze, akik nap mint nap a legmodernebb pénzügyi technológiák fejlesztésén dolgoznak. A hallgatók számára a félév második felében, a napokban kezdődtek meg azok az órák és gyakorlatok, amelyeket az üzleti szféra elismert oktatói tartanak.

A GDE fintech specializációja mérföldkőnek számít a magyar felsőoktatásban, hiszen a pénzügyi és technológiai ismeretek ötvözésével olyan új szakembergenerációt készít fel, amely magabiztosan mozog a digitális gazdaság kihívásai között.

 

A fintech iparág világszerte új fejlődési szakaszba lépett: a digitális szolgáltatások fókusza az egyszerű online jelenlétről az automatizált, mesterséges intelligenciára épülő, személyre szabott megoldások irányába mozdul. A fintech mára nem különálló terület, hanem a teljes pénzügyi ökoszisztéma alapvető eleme, amely folyamatos innovációval támogatja az ágazat működését. Ehhez azonban fejlett technológiai háttér mellett jól képzett szakemberekre is szükség van.

 

A Gábor Dénes Egyetem több mint harminc éve az oktatási innováció egyik hazai éllovasa. Képzéseiben és módszertanában nem csupán követi, hanem aktívan alakítja a trendeket: úttörő szerepet vállalt a digitális oktatásban, elsőként indított dróntechnológiai specializációt, és most ismét újít, hiszen elsőként kínál fintech tudást már alapszinten.

 

 

„A fintech napjaink egyik leggyorsabban fejlődő területe, tele új lehetőségekkel. Hallgatóink olyan ismeretekkel gazdagodnak, amelyek már a diplomájuk megszerzésekor is jelentős versenyelőnyt jelentenek számukra a munkaerőpiacon” – hangsúlyozta Dr. Dietz Ferenc, a GDE elnöke.

 

A két féléves fintech specializációra a gazdaságinformatikus szak másodéves hallgatói jelentkezhettek. „A hat tárgyból álló tanterv lefedi a fintech világ kulcsterületeit: a startupok létrehozásától a legmodernebb marketingmegoldásokig. Foglalkozunk fenntarthatósággal, etikus szolgáltatásokkal, a pénzügyi szektor digitális átalakulásával és az open banking kérdéskörével is, mindezt tapasztalt iparági szakemberek tolmácsolásában” – mondta Dr. Urbán Viktor, a specializáció koordinátora és a Blockchain Koalíció szakmai vezetője.

 

A hallgatók átfogó tudást szerezhetnek a fintech menedzsment területéről, a pénzügyi szolgáltatások működéséről és az alapvető fejlesztési sajátosságokról. Külön említést érdemel, hogy a képzés – itthon egyedülálló módon – önálló tantárgyként foglalkozik az NFT-k és a tokenizáció kérdéseivel, a blockchain pénzügyi felhasználásaival, valamint a fintech designnal.

 

„A magas színvonalú oktatást a gyakorló szakemberek által összeállított tananyag, a képzés struktúrája és az egyetem FinTech Labora garantálja, amely kutatási és vállalati tréningfeladatokra is kiválóan alkalmas. A tudástranszfert tovább erősíti a GDE FinTECH Gallery nevű fóruma, amely összeköti az akadémiai világot az üzleti szférával, és teret ad a szakmai párbeszédnek és kapcsolatépítésnek” – tette hozzá Dr. Dietz Ferenc.

 

A specializáción végzett hallgatók magabiztos tudással léphetnek a munkaerőpiacra, és kiváló esélyekkel pályázhatnak az innovációval, digitalizációval és termékfejlesztéssel foglalkozó banki és pénzügyi pozíciókra.

 

 

English Summary

Gábor Dénes University has launched Hungary’s first fintech specialization within its Business Informatics bachelor program in the 2025/26 academic year. The curriculum was developed by industry professionals and entrepreneurs, placing strong emphasis on practical, real-world knowledge. Students are now beginning specialized lectures and workshops led by renowned experts from the business sector. Covering topics from blockchain applications and tokenization to digital transformation and ethical financial services, the program prepares graduates for the rapidly evolving digital finance landscape. By combining technological and financial expertise, the specialization offers students a significant competitive advantage in the job market.

 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció