A jövő autóiban a szélvédő lesz a képernyő

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen (BME) lezárult egy nemzetközi szinten is újdonságnak számító autóipari fejlesztés fontos mérföldköve: az egyetem kutatói beüzemelték azt a radikálisan új elveken működő, széles látószögű szélvédő-kijelző (head-up display, HUD) szimulációs rendszert, amely a jövő közlekedésbiztonságát és vezetési élményét hivatott forradalmasítani. 

Az egyetemi kutatások eredményeire épülő spinoff vállalkozás ipari partnerek bevonásával várhatóan 2027-re készíti el az új generációs kijelző első autóba épített prototípusát.

 

 

A HUD technológia lényege, hogy a legfontosabb vezetési információkat közvetlenül a szélvédőre vetíti, így a sofőrnek nem kell levennie a szemét az útról. Ez jelentősen hozzájárulhat a közlekedésbiztonsághoz. Bár jelenleg az új autók csupán 2 százaléka rendelkezik ilyen kijelzővel, előrejelzések szerint öt éven belül minden ötödik járműben elérhető lesz, ráadásul a haszongépjárművek piacán is komoly kereslet mutatkozik.

 

„A most használt head-up kijelzők legnagyobb hátránya, hogy optikai hibákkal működnek, látószögük pedig szűk, ezért nem alkalmasak kiterjesztett valóság megjelenítésére” – magyarázza Dr. Koppa Pál, a BME Atomfizika Tanszékének vezetője. – „Mi egy olyan új, prémium élményt nyújtó HUD-technológia kifejlesztését tűztük ki célul, amely radikálisan új működési elvekre épül, széles látószögével pedig lehetővé teszi a kiterjesztett valóság eddig nem látott szintű alkalmazását.”

 

 

Az új magyar fejlesztés nemcsak korszerűbb, de költséghatékonyabb is a jelenlegi rendszereknél, ezért már most nagy az iparági érdeklődés. A tervek szerint a következő hónapokban megválaszolják a még nyitott technológiai kérdéseket, majd két éven belül elkészülhet a beépíthető prototípus is.

 

Az Autonóm Rendszerek Nemzeti Laboratórium program keretében létrehozott rendszer több jelentős újítást tartalmaz. Megszünteti például a szélvédő két szélső részén jelentkező szellemképet és hatékonyan kiszűri a zavaró fényvisszaverődéseket. Emellett szemkövető rendszerrel pontosan a vezető nézőpontjához igazítja a kiterjesztett valóság elemeit, és nemcsak a jármű saját szenzorainak adatait jeleníti meg, hanem külső forrásokból származókat is – például az M1–M7 közös szakaszán létrehozott okosautópálya digitális ikermodelljét, amely valós időben tükrözi a forgalmi helyzetet.

 

 

A rendszer nemcsak a biztonságot növeli, hanem a felhasználói élményt is. „Már az önvezető autók korszakára is készülünk, amikor a szélvédő elsődlegesen szórakoztató felület lesz. De addig is alkalmas arra, hogy míg a sofőr számára a vezetést segítő adatok jelennek meg, az utas akár filmet is nézhessen rajta” – teszi hozzá Dr. Koppa Pál.

 

A technológia ipari hasznosítását és a prototípus kifejlesztését a BME spinoff cége, az aHead Photonics Kft. vezeti, amely a nemzetközi piacra lépést is előkészíti. A vállalat célja, hogy a Műegyetemen született innovációból világszinten is versenyképes termék váljon, és ezzel a magyar kutatás-fejlesztés egyik kiemelkedő eredményét képviselje az autóipari kijelzőtechnológiák területén. A projektet a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal Gyorsítósáv pályázatán elnyert támogatás is segíti.

 

 

English Summary

Researchers at the Budapest University of Technology and Economics (BME) have developed a groundbreaking wide-angle head-up display (HUD) simulation system, based on radically new principles. The innovation aims to significantly enhance road safety by projecting key driving information directly onto the windshield, allowing drivers to keep their eyes on the road. Unlike current HUDs, the new technology eliminates optical distortions, supports augmented reality applications, and integrates both vehicle sensor data and external traffic information. A BME spinoff company, aHead Photonics Ltd., is leading the industrial development and plans to deliver a built-in prototype by 2027. The project has already attracted strong industry interest and received national innovation funding to prepare for global market entry.

 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció