DalszerzĆ 2025 â Ășj forma, Ășj tartalom, Ășj kĂŒldetĂ©s
2025. augusztus 20.
Megújul az Artisjus zeneipari blogja és magazinja, a DALSZERZĆ. A korábbi blogból online magazin, a nyomtatott kiadványból pedig bookazin lesz. Mindeközben a 2025: A Magyar Dalszerzés Éve programsorozat részeként a DalszerzĆ szervezésében a STRAND Fesztiválon indul útjára „A dal érték” közösségi kampány.
Az Artisjus idén, a magyar kultúra napján hirdette meg a széleskörƱ együttmƱködésen alapuló, közhasznú tematikus évet, a 2025: A Magyar Dalszerzés Évét. A kezdeményezés célja, hogy a mesterséges intelligencia által létrehozott szintetikus zenék korában hangsúlyozza: a kulturális alkotások valódi értékét továbbra is az emberi kreativitás és közremƱködés adja.
A tematikus év három jelentĆs kulturális évfordulóra is ráirányítja a figyelmet:
• 150 éve született Huszka JenĆ zeneszerzĆ, a hazai szerzĆi jogvédelem egyik úttörĆje,
• 120 éve indította népzenei gyƱjtéseit Kodály Zoltán és Bartók Béla,
• 60 éve pedig Szörényi Levente és Bródy János megírták az elsĆ magyar nyelvƱ beatdalokat.
A tematikus évhez kapcsolódva az NKA külön pályázatot hirdetett meg, amelynek jelentkezési határideje már lezárult, a támogatott projektek pedig várhatóan Ćsszel indulnak el.
A soron következĆ kiemelt program a „A dal érték” kampány, amelyben dalszerzĆk, elĆadók és más mƱvészeti területek alkotói vallanak arról, hogy mely magyar dalok voltak rájuk életük vagy pályájuk szempontjából meghatározóak. A kampány rövid videók formájában, a közösségi médiában zajlik, és a STRAND Fesztiválon debütál a fesztivál által készített kisfilmekkel.
A DalszerzĆ is a tematikus év szellemében alakult át: a szakmai blogból – a zenei fókusz megĆrzése mellett – kulturális, technológiai és gazdasági szempontokat is integráló, friss külsĆvel és új tartalmakkal mƱködĆ online magazin lett. A megújulás folyamatos: áprilisban indultak el a podcastok, a STRAND fesztiválra a teljes honlap is megújul, októberben pedig a DalszerzĆk Napjához kapcsolódva jelenik meg a tematikus év témáit sokoldalúan feldolgozó DalszerzĆ bookazin.
A STRAND Fesztivállal közös együttmƱködés keretében jön létre a DalszerzĆ Sátor, amely a „A dal érték” kampány központjaként mƱködik majd. Délutánonként beszélgetések és viták segítenek a koncertekre való tudatos ráhangolódásban, miközben a programok a DalszerzĆ magazin tartalmi sokszínƱségét is bemutatják. Így kerülhet egy mƱsorlapra Krúbi és Kurtág György.
A sátor programjai három fĆ blokkból állnak:
• „A dal személyes”: fiatal dalszerzĆ-elĆadók osztják meg saját alkotói tapasztalataikat,
• „A dal erĆ”: szakmai beszélgetések zajlanak többek között az AI szerepérĆl a dalszerzésben, valamint Kurtág György zeneszerzĆi világáról,
• DalszerelĆmƱhely: Fazekas Gergely zenetörténész elemzi az adott napon fellépĆ hazai hiphop elĆadók dalait, bemutatva azok rejtett értékeit.
A DalszerzĆ Sátor programja a STRAND Fesztivál honlapján is megtalálható!
English Summary
Artisjus is relaunching its music industry blog and magazine DalszerzĆ, transforming it into a refreshed online magazine and a printed bookazine. The renewal is part of 2025: The Year of Hungarian Songwriting, a thematic year highlighting the cultural value of human creativity in the age of AI-generated music. The program also commemorates three milestones: the 150th anniversary of composer JenĆ Huszka’s birth, the 120th anniversary of Kodály and Bartók’s folk music collecting, and the 60th anniversary of the first Hungarian beat songs by Levente Szörényi and János Bródy. One of the key initiatives, the “The Value of Song” campaign, debuts at STRAND Festival, featuring artists and creators sharing how Hungarian songs have shaped their lives and careers. The festival will also host the DalszerzĆ Tent, a space for discussions, debates, and music analysis that reflect the magazine’s new diversity.
KapcsolĂłdĂł cikkek
- A K&H Bank a STRAND FesztivĂĄl kiemelt tĂĄmogatĂłja
- RekordszĂĄmĂș jogdĂj Ă©s magyar sikerek az ArtisjusnĂĄl 2024-ben
- A mesterséges intelligencia öt év alatt 10 milliård euró bevételkiesést okozhat a zenei alkotóknak
- A 2023-ban kifizetett jogdĂjak reĂĄlĂ©rtĂ©ke mĂ©g mindig nem Ă©ri el a pandĂ©mia elĆtti szintet
- InflĂĄciĂł Ă©rtĂ©ke alatt tudtak csak nĆni a szerzĆi jogdĂjak
- NĂ©meth Alajos Lojzi az Artisjus ĂșjravĂĄlasztott elnöke
- FelismerjĂŒk, ha van ember a dal mögött, de azt mĂĄr nehezen, ha MI-t is hasznĂĄltak hozzĂĄ
- MeglepĆ eredmĂ©nnyel zĂĄrult az Artisjus MI-dalfelismerĆ kĂsĂ©rlete
- A magyar dalszerzĆk nem fĂ©lnek a mestersĂ©ges intelligenciĂĄtĂłl
- Elindult MagyarorszĂĄg Ășj fogyasztĂłvĂ©delmi blogja