Felpörgött az AutoWallis: így növelte eredményességét
2025. augusztus 19.
Az AutoWallis Csoport működési hatékonysága az év első három hónapjához képest jelentősen javult, árbevétele pedig 21%-kal, 235,4 milliárd forintra emelkedett 2025 első félévében.
A vállalat EBITDA-ja 8,1 milliárd forintot tett ki, ami ugyan 10%-kal elmarad az előző év azonos időszakától, de ez lényegesen kisebb visszaesés, mint az első negyedév végén mért 31%-os különbség. Ez azt jelzi, hogy a korábban bevezetett költségcsökkentő és hatékonyságnövelő intézkedések már a második negyedévben éreztették pozitív hatásukat – további kedvező eredmények pedig később várhatók.
A növekedést elsősorban a Kiskereskedelmi Üzletág árbevételének több mint 40%-os bővülése hajtotta, főként a korábban lezárt nemzetközi akvizíciók – például a MILAN KRÁL GROUP és az NC Auto – hatására. Akvizíciók nélkül az üzletág árbevétele stabil maradt, enyhén csökkenő gépjárműértékesítés mellett, amit a tavalyi erős gyártói kampányok hatása magyaráz.
A Nagykereskedelmi Üzletág 3%-kal növelte árbevételét (111,9 milliárd Ft), még úgy is, hogy az eladott járművek száma 3,7%-kal csökkent – ezt az értékesítési portfólió változása és az időszaki árváltozások ellensúlyozták. A külföldi piacok jelentősége tovább nőtt: a szegmens árbevételének több mint fele már tartósan exportból származik.
A Mobilitási Szolgáltatások Üzletág szintén erősödött: árbevétele 32%-kal 4,5 milliárd forintra emelkedett, köszönhetően a Sixt autókölcsönző kiváló teljesítményének és a flottakezelés bővülésének.
Az első félév során eladott új és használt gépjárművek száma 3,4%-kal, 26.314 darabra nőtt. Bár az EU-ban csökkent az újautó-értékesítés, az AutoWallis főbb piacain 2–7%-os növekedés volt tapasztalható, stabilizálódó infláció és meginduló gazdasági bővülés mellett.
Az AutoWallis második negyedéves EBITDA-ja közel 600 millió forinttal haladta meg az előző év azonos időszakát, köszönhetően a hatékonyságot növelő lépéseknek. Ugyanakkor az EBITDA-margin 4,6%-ról 3,4%-ra csökkent. Az eladott áruk beszerzési értéke 20%-kal, 195,3 milliárd forintra nőtt, ami alatt maradt az árbevétel-növekedés ütemének, így a bruttó árrés is javult (16,7%-ról 17%-ra).
A személyi jellegű ráfordítások 35%-kal emelkedtek, elsősorban a mintegy 30%-kal bővülő létszám és a béremelések miatt. A teljeskörűen konszolidált vállalatoknál az alkalmazottak száma 362 fővel 1.413 főre nőtt.
A pénzügyi eredmények terén 1,5 milliárd forint nettó ráfordítás keletkezett, ami 39%-kal kedvezőbb a tavalyi évhez képest. Bár a kamatráfordítások emelkedtek az akvizíciókhoz kapcsolódó hitelfelvételek és a tavaly év végi kötvénykibocsátás miatt, az árfolyamnyereségek révén a társaság közel 700 millió forint pozitív eredményt könyvelt el, szemben a tavalyi veszteséggel.
Ormosy Gábor vezérigazgató szerint a lezárt akvizíciók és fejlesztések pozitív hatásai már megjelentek a számokban, és a társaság készen áll újabb növekedési lépésekre. Hangsúlyozta: az AutoWallis kiépítette azokat a szervezeti és irányítási kompetenciákat, amelyek szükségesek a stratégia megvalósításához, és továbbra is aktívan keresi az új akvizíciós, fejlesztési és szinergialehetőségeket mind hazai, mind régiós szinten.
English Summary
In the first half of 2025, AutoWallis Group increased its revenue by 21% year-over-year to HUF 235.4 billion, driven primarily by strong growth in the Retail & Mobility Services segments and the impact of previous international acquisitions. The company's EBITDA reached HUF 8.1 billion, narrowing the year-over-year gap to 10%, down from 31% in Q1, thanks to successful cost-saving and efficiency-boosting measures. While new car sales in the EU declined, AutoWallis saw volume growth of 3.4%, reflecting stronger performance in its core regional markets. The Group continues to focus on exploring new acquisition and business development opportunities across Central and Eastern Europe, while leveraging synergies from past transactions. Despite temporary margin pressure, the company's growth strategy remains on track.
Kapcsolódó cikkek
- Debrecenben terjeszkedik az AutoWallis és a BYD – Új autószalon a keleti régióban
- Gigabites nyár: A Magyar Telekom hálózata új szintre lépett
- Hamza Kata vezeti szeptembertől a Yettel márkakommunikációját
- Rekordszintű eredményekkel zárta a 2025-ös év második negyedévét az ABB
- Zöldebb jövőre kapcsolt az AutoWallis
- Így teljesítettek az AutoWallis üzletágai 2025 első felében
- A K&H Lóska Gergely vezetésével gyorsítja a digitális átalakulást
- Hatodszor is Családbarát Munkahely a Bridgestone Tatabánya
- A Schneider Electric ismét a világ legfenntarthatóbb vállalata
- Az ABB a világ egyik legfenntarthatóbb vállalata lett a TIME szerint