Az űrhajósokat is kisegítő, ötvenéves kézi számítógépet is bemutatnak a Kutatók Éjszakáján

A Neumann Társaság idén is izgalmas programmal várja az érdeklődőket a 2024. szeptember 27-i Kutatók Éjszakáján: a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában található Informatika Történeti Kiállításon az idén 50 éves HP-65-öst, a világ első programozható zsebszámológépét is megismerhetik, amely a hetvenes években még az amerikai űrhajósokat is segítette az Apollo-Szojuz program során.

Az érdeklődők a Kutatók Éjszakája keretében 2024. szeptember 27-én, 17 órától a szegedi Szent-Györgyi Albert Agora falai között, a Neumann Társaság 1200 négyzetméteres IT múzeumi kiállításán ismerkedhetnek meg a fél évszázada piacra került HP-65-ös mellett a programozható zsebszámológépek evolúciójával és a kézi számítógépek, okostelefonok kialakulásával, jeles magángyűjtők, köztük a Arithmomuseum szakértőinek előadásain.

 

A HP-65 különlegessége, hogy 1975 júliusában, az amerikai Apollo és a szovjet Szojuz-19 űrhajó összekapcsolódása során ilyen típusú számológépeket vittek magukkal az amerikai űrhajósok a pályakorrekcióhoz szükséges számítások elvégzéséhez, arra az esetre is készülve, ha a fedélzeti számítógép meghibásodna.

 

njszt.hu

 

Ez a meglepően kis méretű, de rendkívül sokoldalú számológép jelentős újításokat hozott: egy beépített mágneskártya-olvasó/író egységgel is rendelkezik, amivel lehetővé vált a kikapcsoláskor korábban elvesző programok mentése is. Emellett a készülék minden billentyűje több eltérő feladatot képes ellátni, ezzel a módszerrel a billentyűk számát radikálisan lehetett csökkenteni. A HP-65-höz programcsomagok jelentek meg a különböző matematikai alkalmazásoktól a játékig – ezzel is megelőlegezve a későbbi zsebszámítógépeket, kézi okos eszközöket. Nem is csoda, hogy a HP Journal periodikában korát megelőző módon már “Personal Computernek” nevezték.

 

Az Informatika Történeti Kiállításon ezek a programok lesznek a Kutatók Éjszakáján:

● 17:00 – 18:00

   Simon Dávid előadása: A mobil informatika hajnala – 1. rész: Programozás az asztalon és a zsebben; 

   Dr. Piros Attila előadása: A mobil informatika hajnala – 2. rész: A mai mobil eszközök elődei

● 18:00 – 19:00

   Kovács Gábor (KOVAX) előadása: Építsünk zsebszámológépet! A számológép-prototípusok kulisszatitkai – interaktív beszélgetés, mely során klasszikus zsebszámológépek javítása, restaurálása kapcsán is kérhetőek tanácsok a szakembertől.

● 19:00 – 19:30 

   Kónya Orsolya múzeumpedagógus tárlatvezetése az ITK állandó kiállításán, a terem méretű RAZDAN-tól a MOBI-X magyar kéziszámítógépig

● 19:30 – 20:30

   Csernák Márton (Mobilmementók) előadása: Az okostelefonok: svájci bicska és gömböc

 

A helyszínen a rendezvény mellett a Neumann Társaság állandó kiállítása, továbbá a MAC40 Apple-kiállítása, megújult Neumann-emlékszobája és a Novotrade-alapító Rényi Gábor tiszteletére avatott emlékvitrin is megtekinthető. 

 

A Neumann Társaság szakértőinek további előadásai

 

A Neumann Társaság képviselői a szegedi Agora mellett más helyszíneken is jelen lesznek a Kutatók Éjszakáján: például Budapesten, az Óbudai Egyetemen, ahol az NJSZT több szakosztálya is nagyon eredményesen működik – és Budakalászon, a Kós Károly Művelődési Házban, ahol a BASIC programozási nyelv történetével ismerkedhetnek meg a résztvevők. A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum budapesti Műszaki Tanulmánytárában pedig további izgalmas informatikatörténeti bemutatók várják a látogatókat a logarlécekről és az első magyar elektromechanikus számítógépről – szintén a Neumann Társasághoz is kötődő szakembereknek köszönhetően.

 

A szegedi esemény előzetes jelentkezés és belépődíj nélkül látogatható. Az érdeklődők a részletes programtervről a Kutatók Éjszakájának oldalán tájékozódhatnak.

 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció