A hőségnek nemcsak mi, hanem okostelefonunk is az áldozata lehet

A masszív nyári hőségek nemcsak az emberi egészségre, hanem a különböző okoseszközökre is veszélyt jelentenek, főleg, ha használjuk őket. A HONOR az alábbi tippekkel segít abban, hogy miként tudjuk megóvni az ilyen jellegű veszélyektől is okostelefonunkat.

 

Vigyázzunk a túlhevüléssel – Okostelefonunk, mint bármelyik számítógép, hőt termel. A napfény ezt azonban tovább tudja fokozni, ami miatt komoly károk keletkezhetnek magában a készülékben. Ha megoldható, minimalizáljuk az eszköz használatát, és tároljuk hűvös helyen – semmiféleképp se hagyjuk kinn a nap alatt, ugyanis maradandóan roncsolódhat akár a kijelzője, akár az elektronikája.

 

Óvjuk a víztől – Jól hangzik, hogy vagány fotókat készíthetünk a tengerparton, vagy akár a tengerben, de tartsuk észben, hogy a legtöbb okostelefon nem vízálló – illetve vízállósága is inkább a cseppállóságra vonatkozik, és semmiféleképp sem tesz jót neki, ha beleejtjük a vízbe. Tartsuk inkább a parton eszközünket, vagy vásároljunk vízálló tokot neki.

 

 

A homok mindenhova elér – Kényelmesen hangzik, hogy a parton chatelhetünk, fotózhatunk, olvasgathatunk, de a homokszemcsék minden apró résbe, nyílásba be tudnak kerülni, így okostelefonunkéba is. Használat után ne tegyük le se a földre, se az asztalra, hanem próbáljuk egy légmentes tasakba zárni. Ha mégis telemegy homokkal, akkor próbáljuk meg sűrített levegővel kiszedni a szemcséket, mert komoly károkat okozhatnak a finom elektronikában.

 

A biztonság a legfontosabb – Ugyan a természet is komoly fenyegetést jelent készülékünknek, sajnos az emberekkel is vigyáznunk kell. Sose hagyjuk őrizetlenül készülékünket, és ügyeljünk arra, hogy megfelelő védelemmel lássuk el: használjunk arc- vagy ujjlenyomat-felismerőt, állítsunk be komplex jelszavakat, és ne egy helyen tároljuk biztonsági adatainkat. Ha mégis ellopják a készülékünket, gondoskodjunk a bankkártyák letiltásáról és pénzügyi adatainkről. Hasznos lehet biztosítást is kötni rá, hogy valamennyire mérsékeljük a kárainkat.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció