Ösztöndíjprogrammal toboroz hallgatókat a Codecool Programozóiskola

Bár megérezte a multik létszámcsökkentését a Codecool, Magyarország vezető programozóiskolájaként még így is nagy létszámban tudják elhelyezni a náluk végzett szakembereket. A felvevőpiacon ugyanakkor megnőtt a kisebb méretű foglalkoztatók aránya, így a Codecool bejelentette új ösztöndíjprogramját, hogy még több tehetséges jelentkező számára tegye elérhetővé a magas színvonalú képzéseket, így támogatva őket az új IT-karrierjük elindításában.

Bár a csúcsévnek betudható 2022 után érezhető volt a munkaerőpiacon a kereslet csökkenése, a kihelyezett, frissen képzett diákok száma továbbra is balanszban maradt a felvevőpiac igényeivel: „Átlagosan havi 11 diákunk talál munkát partnercégeinknél Magyarországon, ami csak 10-20 százalékkal marad el a korábbi évek számaitól” – meséli Boda József, a Codecool alapító-ügyvezetője.

 

Ugyanakkor a Codecool csapatának több energiát kell befektetnie az álláshelyek felderítésébe. A nagyobb kontingenst felvevő multik, és a proaktívan utánpótlást kereső szolgáltatóközpontok mellett egyre markánsabb szegmens a kis- és középvállalatok köre. „Ebben a szektorban főleg a covid idején megkezdett digitalizációs projektekhez keresnek munkatársakat, hogy kiegészítsék a meglévő informatikai csapatokat” – meséli Boda. A legnépszerűbb pozíció a DevOps mérnököké, de manuális vagy akár automata szoftvertesztelőt, üzleti adatelemzőt, projektmenedzsert és C++ fejlesztőt is nagy számban keresnek a vállalatok.

 

A Codecool Közép-Kelet-Európa egyik legnagyobb digitális készségfejlesztő központja, és innovatív programozó iskolája, amely gyakorlatorientált képzéseivel és állásgaranciájával segíti hallgatóit az IT-szektorban való elhelyezkedésben. Képzéseik a legújabb technológiákat és módszertanokat ötvözik, hogy a náluk tanulók a leginkább piacképes tudással rendelkezhessenek.

 

Codecool

 

A friss piaci tendenciákra válaszul a támogatási opcióikat most ösztöndíj lehetőséggel egészítik ki. Ez egyfajta tandíjmentességet kínál azoknak, akik a Vállalati full-stack szoftverfejlesztő képzésen – ami jelenleg a piac legátfogóbb programozó képzése – kiválóan teljesítenek.

 

Akit érdekel az ösztöndíjprogram, annak már a Vállalati full-stack szoftverfejlesztő képzés jelentkezési folyamata során jeleznie kell, hogy részt szeretne venni a programban. A logikai teszten elért eredmény, az angol nyelvtudás és a motiváció megindoklása mind fontos szerepet játszanak az ösztöndíjak elbírálásánál. A képzések továbbra is próbaidővel kezdődnek, amelynek hossza 12 hét, és egyszeri 159.000 Ft-ba kerül. A próbaidő – azaz a teljes első modul – végén mérik a résztvevők teljesítményét, és ezen a ponton dől el, hogy ki kap teljes tandíjmentességet a következő modulra.

 

A Codecool korszerű online vagy Budapesten végezhető full stack képzései jelenleg négy modulból állnak. Minden további modul végén a résztvevők teljesítménye alapján dől el, hogy ki folytathatja tandíjmentesen a következő modullal, így az ösztöndíjprogram folyamatos motivációt biztosít a diákoknak, hogy kiválóan teljesítsenek.

 

Az ösztöndíjas helyek limitált számban elérhetők a szeptemberi képzésekre. Ez a program minden jelentkező számára nyitott, eltérően a Codecool korábban csak lányoknak meghirdetett ösztöndíjprogramjától.

 

„Egyedülálló lehetőséget kínálunk azoknak, akik elkötelezettek a programozás iránt, és szeretnék egy stabil és továbbra is dinamikusan fejlődő iparágban építeni a karrierjüket” – mondta el a program meghirdetése kapcsán Boda József.

 

A Codecool már várja a jelentkezőket, akik készen állnak a kihívásra és a fejlődésre a vállalat támogatásával. A jelentkezési határidő a szeptemberi képzésekre augusztus 31. Az érdeklődők a https://codecool.com/hu/rolunk/tamogatas/codecool-full-stack-osztondijprogram/ oldalon találhatnak további részleteket, és jelentkezhetnek az ösztöndíjprogramra.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció