Újra bizalmat kapott a DIMSZ elnöksége

A DIMSZ – az Adatvezérelt Marketing Szövetség – éves közgyűlésén a tagok elfogadták a szervezet beszámolóit és megerősítették a hét elnökségi tag mandátumát.

A kommunikációs iparág adatvezérelt szeletét képviselő szervezet, a DIMSZ, örömmel jelenti be, hogy a tagjai az éves közgyűlésén újraválasztották az elnökség tagjait. A szervezet elnöksége Huszics Györgyöt elnökségi és Hivatal Pétert alelnöki pozíciójában erősítette meg. Az újraválasztás bizonyítja a tagok bizalmát a vezetőség iránt, és megerősíti elkötelezettségüket a szervezet céljai iránt.

 

Az elnökségi tagok vezetésével a szervezet az elmúlt években jelentős eredményeket ért el és több hagyományteremtő projektet is indítottak, mint például az Adatvezérelt nap vagy a fenntarthatósági aktivitások, emellett a megszokott tevekényeségek is folytatódtak: az éves DM Szenzor iparági felmérés, Hangszépségverseny. Az elnökség továbbra is arra törekszik, hogy képviselje a tagok érdekeit, elősegítse a szervezet növekedését és fejlődését, ezt láthatóvá tegye a teljes iparág számára.

 

A DIMSZ köszönetet mond a tagjainak a bizalomért, és továbbra is elkötelezett amellett, hogy a tagjai és az adatvezérelt terület érdekeit szolgálja.

 

„A DIMSZ az elmúlt években is kiemelkedően sok aktivitással – kutatásokkal, felmérésekkel, iparági fórumokkal – támogatja az adatvezérelt piacot és annak szereplőit. Fontos, hogy a szervezet elsők között, érdemben tud foglalkozni, többek közt, a digitalizálódó hűség- és kedvezményprogramokkal, a kommunikációs iparág fenntarthatóságával, a mesterséges intelligencia releváns vetületeivel és a kiszolgáltatott, idősebb korcsoportok adatvédelmi kitettségével. A DIMSZ tagozatainak munkájába legközelebb a szeptember 12-i Adatvezérelt napon adunk betekintést, várunk minden, hatékony marketingkommunikációban érintett szakembert.” – mondta el Huszics György a DIMSZ, Az Adatvezérelt Marketing Szövetség elnöke.

 

A DIMSZ elnöke Huszics György (Crane), alelnöke: Hivatal Péter (Cellini), az elnökség tagjai: Gál Katalin (Hungexpo), Kovácsházy Dénes (Contact Center tagozat, Multicom Contact), Stéger Anett (Magyar Posta), Bay Áron (Keresőmarketieng tagozat, Exact Match), Dr. Domokos Márton (Adatvédelmi és Adatbiztonsági tagozat, CMS)

 

Felügyelőbizottság elnöke Dr. Halász Bálint (Siegler Bird & Bird), tagjai: Bedi Viktor (123RF), Mazura Péter (Crome Communication).

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció