Két versenyautóhoz szállít motort és hibrid hajtást is fejleszt a Széchenyi-egyetem hallgatói csapata
2024. június 8.
Mérföldkőhöz érkezett idén a SZEngine Team: egyrészt két Formula Student-versenycsapat autójában is győri szív „dobog” majd, másrészt most először nyit a gárda a hibrid hajtások irányába, olyannyira, hogy ősszel már tesztelik is az innovatív technológiát. A Széchenyi-egyetem motorfejlesztő hallgatói csapata a versenyek előtti szokásos rollout eseményén leplezte le elkészült fejlesztéseit.
A Formula Student egy világméretű versenysorozat, ahol hallgatók által tervezett és épített autók vetélkednek egymással. A járművekbe általában gyári motorokat építenek be, a Széchenyi István Egyetem csapata, az Arrabona Racing Team azonban különleges helyzetben van: ők a SZEngine Team által egyedileg fejlesztett erőforrást használják, amely mindmáig példátlan együttműködés a sorozat történetében. A gárda a nyári versenyszezon előtt minden évben bemutatja az aktuális fejlesztéseit, a rendezvényre idén a Győri Innovációs Park épületében került sor.
Pap Róbert csapatvezető bejelentette, a SZEngine Team régi álma vált valóra azzal, hogy igazi motorbeszállítóvá vált. (Fotó: Horváth Márton)
„Az első fejlesztések még sok gyermekbetegséget hordoztak, de az azóta eltelt bő évtizedben rengeteget fejlődött a csapat. Olyan professzionális szervezetté alakult át, amely képes átadni a tudást a következő generációnak, melynek révén egyre jobb és jobb motorokat képesek előállítani. Ez a gyakorlatorientált oktatási forma a legjobb módja az iparban is használható tudás megszerzésének” – fogalmazott köszöntőjében dr. Dogossy Gábor, az Audi Hungaria Járműmérnöki Kar dékánja.
Pap Róbert csapatvezető büszkén jelentette be, hogy a SZEngine Team 2024-ben valódi motorbeszállítóvá vált, ugyanis testvércsapatuk, a szintén a Széchenyi-egyetem égisze alatt működő Arrabona Racing Team (ART) mellett az Óbudai Egyetem csapata, az Óbuda University Racing Team (O.U.R. Team) is SZEngine-versenymotorral vág neki az évadnak. Ez azt jelenti, hogy idén két belsőégésű motort is készítettek: az ART számára a korábban is használt szívómotor továbbfejlesztett változatát, amelyet SZ24+-ra kereszteltek, az O.U.R. Team részére pedig egy turbófeltöltővel ellátott motort, az SZ24-T-t.
Marschall Márton ismertette a két motor paramétereit. SZ24+: 80 lóerő, 65 Nm nyomaték, 14:1 kompresszióviszony és 10100 maximális fordulatszám. SZ24-T: 95 lóerő, 90 Nm nyomaték, 10:1 kompresszióviszony és maximális 9500 fordulatszám. (Fotó: Horváth Márton)
A motorokat Marschall Márton, a csapat konstrukciós vezetője mutatta be. „Az ART által használt SZ24+ alacsony fogyasztású és nagy teljesítményű, amelynek megbízhatóságát és hatékonyságát tovább javítottuk. Bővítettük az airboxunkat, ezzel a motort magasabb fordulatszámon is elegendő levegővel tudjuk ellátni, átalakítottuk a kuplungfedelet és a külső olajköri hűtőrendszert is módosítottuk. Az SZ24-T különlegessége, hogy turbófeltöltővel láttuk el, emiatt számos egyedi alkatrészt kellett terveznünk, és a fékpadunkat is át kellett építenünk a tesztelés miatt” – fejtette ki.
Mint elhangzott, a csapat rendkívül élvezte, hogy ugyanazt az alapmotort szabadon, több irányba is tudják alakítani. A korábbi években megszokott fejlesztési kereteken túl ez frissességet, izgalmakat, kihívást hozott a SZEngine Team életébe, ami felpezsdítette a tagokat – különösen azt találták inspirálónak, hogy turbófeltöltős motort készíthettek. Ugyanakkor a „vevői” spektrum szélesedése többletterhelést is ró rájuk a versenyszezonban, így jelentős szervezési, logisztikai ráfordítást igényel, hogy a futamok során mindkét csapatot ugyanolyan magas színvonalon tudják segíteni. Pap Róbert csapatvezető megjegyezte, egyelőre elégedettek két csapat támogatásával, ez le is foglalja erőforrásaikat, de nyitottak újabb beszállítói együttműködésekre.
A kerekasztal-beszélgetésen arról is szó esett, hogy a SZEngine Team-ben szerzett gyakorlati és az egyetemen elsajátított elméleti tudás együttese versenyképes mérnököket képez az ipar számára. (Fotó: Horváth Márton)
A motorok leleplezése előtt sor került egy kerekasztal-beszélgetésre. Ezen kiderült, a csapat hibrid hajtás fejlesztésén dolgozik, amelynek tesztelése már ősszel elkezdődhet.
„A hibrid hajtás egy belsőégésű és egy elektromos motor együttes használatát jelenti, esetünkben párhuzamos architektúrában. A hátsó kereket belsőégésű motor hajtja majd továbbra is, az első tengely hajtása villanymotorral valósul meg. Abban bízunk, hogy szeptembertől már tesztautóba tudjuk helyezni a prototípust és minden hozzá szükséges komponenst” – árulta el Posvanc Olivér. Hozzátette, a csapat – amíg csak a Formula Student versenyszabályzata engedi – kitart a belsőégésű motorok fejlesztése mellett, de az aktuális trendeket sem hagyja figyelmen kívül, ezért fordult a hibrid hajtások felé. Ez olyan felfedezetlen terület, amelyben hatalmas potenciál rejtőzik, és ami extra motivációt biztosít a csapattagok számára.
A SZEngine Team tagjai a motorok leleplezése után. (Fotó: Horváth Márton)
Az idei szezon kapcsán Pap Róbert csapatvezető elmondta, mindkét csapattal ugyanazon a három versenyen vesznek részt: az FS Austrián, a spielbergi pályán, az FS Easten, amelyet idén a Hungaroring helyett a ZalaZone-on rendeznek és a horvátországi FS Alpe Adria megmérettetésen.
Kapcsolódó cikkek
- Az LG fejlett autós platformjával érkezik a Kia legújabb elektromos járműve
- A Kia EV3 az LG webOS platformjára épülő infotainment-rendszerrel új szintre emeli az autózás élményét
- A Széchenyi-egyetem megerősítette helyét a legjobbak között a QS világranglistáján
- Kényelmet és biztonságot nyújtanak a Continental innovációi az új Mercedes-Benz E-osztályban
- Sebészeti robot segíti a Széchenyi-egyetem kutatásait és a győri kórház gyógyító munkáját
- Harmadszor is világcsúcs: a Széchenyi-egyetem hallgatói csapata nyerte Európa legnagyobb energiahatékonysági versenyét
- Fókuszban a világűr: a Széchenyi-egyetemen tartották a távközlési világnap országos konferenciáját
- Tökéletesre csiszolt autóval döntené meg világrekordját a Széchenyi-egyetem hallgatói csapata
- A világ 600 legjobb fiatal egyeteme közé került a Széchenyi-egyetem
- Kreditbeszámítással érkezhetnek az Audi Hungaria Iskolaközpont tanulói a Széchenyi-egyetemre