Mentőövet nyújt a Codecool programozóiskola a Green Fox Academy tanulóinak és oktatóinak

Miután a napokban csődöt jelentett a programozói kurzusairól ismert Green Fox, kérdésessé vált, hogy mi lesz a sorsa a képzés díját már kifizető tanulóknak és mentoraiknak. A piac egyik legnagyobb európai szereplője, a Magyarországon is piacvezető Codecool programozóiskola vállalja, hogy a folyamatban lévő tanulmányok befejezhetőek náluk, ennek megoldásáról a Green Fox befektetőivel született megállapodás.

December 18-án a hallgatóknak küldött levelében és a közösségi médián keresztül adott tájékoztatást a Green Fox Academy arról, hogy nyolc év után befejezi működését. Már akkor is ígérték, hogy a folyamatban lévő képzéseket végigviszik, de ennek konkrét módját nem részletezték.

 

A Codecool a lengyel SDA-val történt tavalyi összeolvadását követően Európa egyik legnagyobb digitális képzésekkel foglalkozó vállalata, immár 20 ezer befejezett továbbképzést vallhat magáénak a régióban, és több mint 450 vállalati partnerrel rendelkezik, így az egyik legnagyobb európai szereplőnek számít. A mostani megállapodás értelmében a Codecool biztosítja a Green Fox Academy három országban (Magyarországon kívül Csehországban és Szlovákiában) lévő 167 aktív diákja és az őket oktató mentorok számára, hogy csatlakozhatnak a Codecoolhoz, és az általuk biztosított infrastruktúrán befejezhetik a képzésüket. 

 

„A 167 tanuló sorsának rendezésén túl az úgynevezett bootcampek képzési modellje iránti elkötelezettségünket is bizonyítja, mikor azt jelentjük be, hogy a Codecool Programozóiskola átveszi a folyamatban lévő Green Fox kurzusokat a tanulókkal és a mentorokkal együtt” – mondta el Boda József, a Codecool alapító-ügyvezetője. „A Codecool pozíciója a régió vezető programozóiskola-láncaként erős, 2023-ban közel 6000 diákot oktattunk 8 országban, így működésünkbe könnyen beilleszthető ezeknek a kurzusoknak a végigvitele.”

 

Miközben Európa egyik legnagyobb digitális képzésekkel foglalkozó vállalataként a Codecool alapvetően a hosszabb, 10 hónapos kurzusáról ismert, rendelkezik gyakorlattal a rövidebb, specializált képzések lebonyolításában is. Legnépszerűbb konstrukciójuk az állásgaranciával kínált, utólag is finanszírozható full stack szoftverfejlesztő képzés, azonban az évek során egyedi vállalati megrendelőknek fejlesztett speciális tanfolyamokat, és időről időre itthon és külföldön is elindított szakterületi kurzusokat, például a kiberbiztonság, a szoftvertesztelés, az adatelemzés vagy a frontend fejlesztés területén.

 

A Codecool vezetői és befektetői határozottan állítják, hogy a társadalom és a gazdaság digitális transzformációja olyan speciális szaktudást igényel, ami jelenleg nem áll rendelkezésre kellő mértékben vagy éppen kellő számú munkavállalónál. Az átmeneti gazdasági recesszió ugyan lassítja ezt a bizonyos digitális transzformációt, ezt az EU-szintjén több milliósra becsült képzettség- és munkaerőhiányt be kell tölteni, a nagyon közeli jövőben. „Egyszerre kell tekintettel lennünk a karrierváltásban eltökélt emberek és az őket alkalmazó vállalatok igényeire. A képzéseink korszerűsége, az általunk kínált tudás minősége és az aktuális technológiai ismeretek iránti kereslet a garancia arra, hogy a Codecool olyan szakembereket képez, akik az egyik leginkább jövőálló ágazatban, az IT területén hosszútávon tudnak sikeresek lenni” – magyarázza Boda József.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció