Egyre jobban teljesít a Samsung

Lehet, hogy az S4 hozta meg a vállalat számára az igazi áttörést a mobilpiacon, ugyanis világviszonylatban a készülékek 28%-át jelenleg a dél-koreai cégóriás forgalmazza. Ez 3%-os javulást jelent a Q1-es időszakhoz képest.

Az előző negyedéves adatokhoz képest a Samsung 3%-kal javította arányát a mobilszegmensben (25-ről 28%-ra tornászta fel magát), míg a vetélytárs Nokia inkább lefele kúszik a lejtőn. A tavalyi Q2-es időszakban még 22,5%-on, azonban most csak 15,8% áll a vállalat.

 

A Samsung a három hónapos periódus alatt 72,4 millió készüléket szállított (A Strategy Analytics adatai alapján 107 milliót), ami, akár melyik adatot is nézzük, az ágazat leggyorsabb növekedési ütemének számít.

 

A Strategy Analytics jelentése szerint az Apple-nek és a LG-nek is sikerült némileg javítani arányát, bár egyik sem közelíti meg a Samsung részesedését. Míg az előbbi 7%-ról 8,1-re, addig az utóbbi 3,5ről 4,6%-ra kúszott fel.

 

Eddig tehát a listavezető a Samsung, majd őt követi a Nokia, és harmadik helyen az Apple áll. Bár sokan várják már az olcsó iPhone megjelenését, ami ha valóban megérkezik, akkor akár kétszámjegyűre duzzadhat a mobilpiacon való részesedése.

 

Az IDC jelentése kicsit más adatokkal szolgál számunkra (a Nokia például nem is szerepel a sorban), ám világossá teszi számunkra, hogy a Samsung „uralma” egyelőre megdönthetetlennek látszik. Ahogy az alábbi ábrán is jól látszik, csak a Samsung több készüléket értékesített, mint négy vetélytársa (Apple, LG, Lenovo, ZTE) összesen.

 

Ám az is igaz, hogy a kisebb versenytársak egyre nagyobb szeletet hasítanak ki a tortából, ez pedig egy későbbi, lehetséges elmozdulást is jelezhet, bár egyelőre úgy tűnik, bejött az S4 a vállalatnak, és ez még egy darabig biztosítja pozícióját.

 

Forrás: CNET.com, Mashable.com

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció