Kína saját fejlesztésű robotokat vet be a földrengés utáni mentéshez

Három fajta, saját fejlesztésű katasztrófa-elhárító robotot is bevetnek a szombati 7-es erősségű, súlyos áldozatokkal és károkkal járó délnyugat-kínai földrengés helyszínén - jelentette be az északkelet-kínai Senjangi Automatizálási Intézet.

Az első robot és technikusi kísérete már megérkezett Lusan megyébe, a földmozgás epicentrumának helyszínére, további két társa legkésőbb hétfőn szintén a terepen lesz. Két robotot arra fejlesztettek ki, hogy a romok között életjeleket kutassanak, míg a harmadik, egy repülőrobot, kamerájával magas felbontású légi felvételeket készít és küld azonnal a mentési központba.
 

Az intézet, amely a szerkezeteket a kutatáshoz, mentéshez rendelkezésre bocsátja, közleményében arról tájékoztatott, ez az első alkalom, hogy a robotokat éles helyzetben vetik be. A robotok fejlesztésében a kínai tudományos akadémiához tartozó kutatóintézet és a kínai földrengések kárait elhárító szakszolgálat közösen vett részt.
 

Az ázsiai országban szintén vasárnap jelentették be, hogy a robottechnika alkalmazásának népszerűsítésére 77 taggal megalakult a kínai robotipar szövetsége. A nonprofit szervezet egyaránt összpontosít a kutatásra, fejlesztésre, valamint a gyártásra és a hasznosításra. A szervezet megalakulásakor elhangzott: Kína a fejlett országokhoz képest meglehetős lemaradásban van a robottechnika fejlesztése területén, és e technika piaci részesedése is viszonylag csekély. 2011-ben a robotok importja Kínában 62 százalékkal nőtt az előző évhez képest, értéke elérte a 866 millió dollárt. Jelenleg 90 százalékban külföldi márkák uralják a kínai robotpiacot.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció