Pornográf tartalmak miatt támadják az Apple-t Kínában

Pornográf tartalom szolgáltatásával vádolja az Apple-t a Zsenmin Zsipao kínai pártlap, mely csütörtöki számában a vállalattal szembeni növekvő elégedetlenségről cikkezik.

A Zsenmin Zsipao összesen 198 vállalatról állítja, hogy azok pornográf tartalmak elérését teszik lehetővé a kínai interneten, noha ez illegálisnak minősül a kelet-ázsiai országban. A hatóságok 12 cég honlapját bezárták, a listán szereplő többi vállalatot tevékenységének beszüntetésére és a jövőbeli hasonló esetek elkerülésére szólították fel. Az Apple esetében a vállalat internetes áruházában, az Apple Store-ban kínált alkalmazások szolgáltattak platformot a tiltott tartalom eléréséhez, korábban pedig - a Hszinhua hírügynökség állítása szerint - hasonló tartalmú elektronikus könyvek tucatjai is letölthetők voltak a virtuális áruházban.
 

A hivatalos kínai média az elmúlt hetekben többször is "szájára vette" az amerikai Apple-t, mintegy "kampányt hirdetve" a vállalat hírnevének megtépázására. A fogyasztói jogok védelmével foglalkozó, szokásos éves adásban március közepén a kínai központi televízió (CCTV) a vállalat kettős gyakorlatára mutatott rá, mely szerint a sérült iPhone-hátlapok cseréjénél Kínában fizetésre kötelezik a vásárlókat, miközben külföldön ingyenes a tranzakció. A "médiaháború" a Zsenmin Zsipao hasábjain folytatódott, ahol az újság "arrogánsnak" nevezte a vállalatot, s annak a felmerült kritikákra való válaszát hiányolta. Az újság szerint a kettős mércét illető vádakat követően az Apple mindössze egy "semmitmondó és önfényező" 200 szavas közleményt hozott nyilvánosságra honlapján, nem kért bocsánatot és a gondra nem kínált megoldást. A bocsánatkérésre végül április elején megtörtént, Tim Cook, az Apple vezérigazgatója a cég honlapján kínai nyelvű közleményében kért elnézést.
 

A Zsenmin Zsipao csütörtöki számában hosszú cikkben részletezi az esetnek a kínai vásárlókra gyakorolt hatását. A lap azt állítja, a botrány után az Apple megítélése az újság által végzett közvélemény-kutatásban részt vevők 60 százaléka szerint romlott, 80 százalékuk elítéli a kettős mérce használatát, s csaknem egyötödük állítja azt, hogy nem vásárol többet a cég termékeiből. A Zsenmin Zsipao a fogyasztói jogok erősítését és a jogi környezet javítását szorgalmazza.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció