Csehország - Az Anonymous hackerei újra feltörték az ODS honlapját

Feltörték a legerősebb cseh kormánypárt, a Polgári Demokratikus Párt (ODS) honlapját a számítógépes kalózok. A cseh interneten ezt követően hétfőn reggel nyilvánosságra került az ODS tagjainak teljes névjegyzéke, személyi számokkal, mobiltelefonok számaival és más személyes adatokkal.

A polgári demokraták elnöksége közölte, hogy a párt bírósági úton fog védekezni az ismétlődő hackertámadások ellen. Az előző, februári támadás után az ODS tagjainak jegyzékét, lakcímeit, pártbeli tisztségeit hozták nyilvánosságra a hackerek. Most az interneten szabadon hozzáférhetővé váltak a polgári demokraták elektronikus postacímei, beleértve különböző jelszavaikat is. A támadásért mindkét esetben az Anonymous csoport vállalta a felelősséget. Az Anonymous így tiltakozik a hamisítás elleni kereskedelmi megállapodás (ACTA) elfogadása ellen. Csehország ugyan aláírta a nemzetközi szerződést, de annak elfogadását a kormányzat már két hónapja leállította. A hackerek az ODS tagjainak személyes adatait szétküldték a cseh sajtó szerkesztőségeinek azzal a felhívással, hogy tiltakozzanak az ACTA-megállapodás elfogadása ellen.

 

"Az ODS-tagok személyes adatainak nyilvánosságra hozatalát teljes egészében elfogadhatatlan cselekedetnek tartjuk, amellyel az Anonymous csoport megmutatta, hogy a törvény melyik oldalán áll. Az illegális tevékenység ellen    az ODS jogi lépéseket foganatosít" - mondta Tomás Bartovsky, a párt szóvivője újságíróknak.
 

Az Anonymous csoport előző támadásait, amelyekkel egyebek között a cseh kormány honlapját is feltörték, jelenleg a rendőrség vizsgálja. Az eredmény még ismeretlen. Egyes korábbi lapértesülések szerint az sem kizárt, hogy az ODS adatbázisából való nagymértékű személyes adat kiszivárogtatása nem a hackerek, hanem a párt belső köreiben mozgó emberek műve. Az ODS ezt tagadja.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció