Világbajnoki bronzérmesek a magyar hackerek

Bronzérmes Lett A Magyar Hacker Csapat A Cyber Olimpia Világbajnoki Döntőjén

Harmadik helyezést ért el a kancellar.hu információbiztonsággal foglalkozó tanácsadó cég, magyar etikus hackerekből álló csapata az EC-Council által szervezett CyberLympics világbajnoki döntőjén. A világ első, az ENSZ cyber biztonsági szervezete (IMPACT) által támogatott, nemzetközi etikus hack bajnoksága kétfordulós volt, a világbajnoki döntőt kontinensenként megrendezett selejtezők előzték meg, s minden földrészről az első két csapat jutott tovább a virginiai Chantilly-ben megrendezett világbajnokságra. A döntőn az első helyen a Holland „hack.ers”, a második helyen az USA „ICF International”, harmadik helyen pedig a magyar „Six Pistols” csapat végzett.

A versenyt az EC-Council 2011-ben azzal a céllal hívta életre, hogy világszerte növelje az információbiztonsági tudatosságot, és elősegítse az etikus hacker-ek elfogadottságát. Persze nem titkolt szempont volt az sem, hogy így új tehetségek felfedezésére és új módszerek kidolgozására is alkalom nyílhat.

A világverseny döntőjében maximum hat fős csapatok versenyeztek egymás ellen nyolc órán át. Mindenkinek voltak gépei, amelyeket meg kellet védeni a külső támadásoktól, de eközben a mások által védett gépeket folyamatosan támadták. Kiegészítő feladatként adott volt néhány speciális lakat is, amelyeket kulcs nélkül, sérülésmentesen kellett kinyitniuk (lockpicking).

„A magyar csapatnak a legnagyobb kihívást a csapaton belüli feladatok megosztása jelentette” - mondta el Berkes Gábor, a kancellar.hu információbiztonsági szakembere, a SixPistols csapatkapitánya. „Sajnos egy utolsó pillanatban beütött megbetegedés miatt mi csak öten mentünk, tehát eggyel kevesebben voltunk, mint a többi csapat. Pont a lockpickinges szakemberünk hiányzott, így a lakatokkal igencsak meggyűlt a bajunk. De a jó csapatmunka és a váratlan, új helyzetekre történő gyors reagálás eredményeképpen így is sikeresek tudtunk lenni” – mondta, majd hozzátette, hogy minden magyar szakembert csak biztatni szeretne, bátran próbálják ki magukat hasonló versenyeken, mert a magyar információbiztonsági szakemberek tudása világszínvonalú!

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció