A SAS nagy előnnyel vezeti a fejlett analitikai eszközök

Az üzleti intelligencia eszközök globális piacát bemutató IDC jelentés szerint 2010-ben a bevételek alapján továbbra is a SAS vezette a fejlett analitikai megoldások szegmensét 35,2 százalékos piaci részesedésével, mely növekedést jelent a 2009. évi 34,7%-hoz képest. A bővülés mértéke is nőtt a korábbi évhez viszonyítva, ugyanis a tanulmány szerint a SAS fejlett elemző eszközök értékesítéséből származó bevétele 2009-ről 2010-re 10,1%-kal nőtt, míg ez az érték 2008-2009 között 6,3% volt.

A cégek jellemzően a döntések támogatásához, valamint a vállalati adatokból nyerhető információk kiaknázása érdekében használják az üzleti analitikai megoldások vezető szállítójának számító SAS elemző szoftverét. „Az, hogy a vállalatok egyre többet áldoznak a SAS analitikai megoldásaira, azt bizonyítja, hogy az új üzleti lehetőségek felderítésében, a mélyebb ügyfélismeretben, a hatékonyabb működésben, és a nagyobb jövedelmezőségben jelentős érték rejlik.” - nyilatkozta Jim Davis, a SAS senior alelnöke és marketingigazgatója.

Az IDC által vizsgált fejlett analitikai termékek között szerepelt a SAS Enterprise Miner előrejelző modellező és elemző csomag is, melynek segítségével minimalizálhatók a kockázatok, előrejelezhetők az erőforrásigények, növelhető a válaszadási arány a marketingkampányok során, csökkenthető az ügyfélvesztés, és felderíthetők a csalások. Az Amerikai Egyesült Államok 9. legnagyobb Visa és Master Card hitelkártya-kibocsátója, a több millió ügyféllel rendelkező PREMIER Bankcard is például SAS Enterprise Minerrel veszi célba a csalásokat. „Az előrejelző modellek segítségével 3 százalék körülire tudtuk csökkenteni a csalási rátánkat, mely összegben kifejezve 9 millió USD bevételt jelent a cég számára. Ez egyértelműen alátámasztja, hogy helyesen döntöttünk, amikor a piacvezető elemző eszközét választottuk” – nyilatkozta Rex Pruitt, a PREMIER Bankcard MIS analitikai divíziójának menedzsere.

A SAS bevételének több mint 23%-át forgatja vissza a széleskörű üzleti analitikai megoldásait érintő K+F tevékenységbe, beleértve az adatmenedzsment területét, az elemző, lekérdező/jelentéskészítő eszközöket, és a speciális alkalmazásokat. A SAS termékei iparág-specifikus megoldásokat kínálnak a pénzügyi szolgáltatásoknak, az egészségügy és az élettudományok területén működő vállalatoknak, és más iparágak számára is. Ugyanakkor a SAS szoftverek az ágazatközi üzleti kérdésekre is választ adhatnak, ahogyan ezt például a SAS Customer Intelligence teszi.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció