A vártnál nagyobb nyereség a Vivendinél

A francia médiaóriás Vivendi SA a vártnál magasabb harmadik negyedévi nyereséget jelentett be hétfőn, a tőzsdei kereskedés lezárulta után. A vállalat megerősítette éves bevételre és nyereségre vonatkozó, szeptemberben felfelé módosított előrejelzését.

A társaság kamatfizetés és adózás előtti korrigált nyeresége  (Ebit) - amely nem tartalmaz egyes, felvásárláshoz köthető egyszeri tételeket - az előző év hasonló időszakához képest 6 százalékkal, 1,43 milliárd euróra nőtt. Piaci elemzők 1,39 milliárd eurós nyereségre számítottak.

A Vivendi harmadik negyedévi bevétele az előző évi 6,35 milliárd eurónál 8,5 százalékkal több, 6,89 milliárd euró volt.

A vállalat nettó nyeresége ugyanakkor 38 százalékkal, 372 millió euróra esett vissza, miután az NBC Universal 7,7 százalékos tulajdoni hányadának eladása miatt jelentős tőkeveszteséget könyvelt el a társaság. Az egyszeri tételektől megtisztított nyereség 6,7 százalékkal 688 millió euróra nőtt.

A társaság közleményében hangsúlyozta, éves szinten továbbra is a 2009. évinél nagyobb kamatfizetés és adózás előtti korrigált nyereségre számítanak és megismételte szeptemberi kijelentését, amely szerint az idei évben részvényenként 1,40 euró osztalékot fizetnek.

A Vivendi-csoporthoz olyan cégek tartoznak, mint a világ - eladásait tekintve - piacvezető zenekiadó vállalata, a Universal Music Group, valamint a francia televíziós szolgáltató Canal Plus. Többségi tulajdonosa továbbá Franciaország második legnagyobb mobiltelefon-szolgáltatójának, az SFR-nek, illetve a számítógépes játékokat gyártó Activision Blizzardnek.

A társaság részvényei hétfőn, a közlemény nyilvánosságra kerülése előtt 1,46 százalékos emelkedéssel, 20,50 eurós árfolyamon zártak a párizsi értéktőzsdén.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció