Ismét nő a mobilpiac, feljövőben az Apple és a RIM

Az iSuppli piackutató idei első negyedévre vonatkozó adatai alapján 13,8 százalékkal több mobiltelefont adtak el most világszerte, mint egy évvel korábban, az Apple és a RIM pedig egyaránt leelőzték az egykori második Motorolát.

A globális piacvezető továbbra is a Nokia, 37,4 százalékkal, míg a második Samsung részesedése 22,3 százalék, az LG-é pedig a mobilpiac 9,4 százaléka. Mindhárom szereplő több készüléket értékesített 2010 első három hónapjában, mint tavaly ilyenkor, egész pontosan 15,7; 40,4; illetve 19,9 százalékkal. Eközben a Sony Ericsson forgalma a darabszámot tekintve 27,6 százalékkal visszaesett, így a japán-svéd társaság jelenleg 3,6 százalékon áll csakúgy, mint a Blackberry okostelefonokat gyártó RIM, amely azonban 34,6 százalékkal növelte eladásait. Az ötödik helyen 3 százalékkal holtversenyben áll az Apple, a kínai ZTE és a szebb napokat látott Motorola, azonban hármójuk közül az Apple valamivel több készüléket értékesített, mint a többiek.

Érdekes adat, hogy a vezető mobilgyártók közül mindössze kettőnek sikerült most felülmúlnia tavaly év végi teljesítményét, a RIM-nek 3,6 és az Apple-nek 0,2 százalékkal. Miközben a fenti adatok alapján szemmel láthatóan gyorsan magához tért a mobilpiac a válság után, a darabszám alapján vezető gyártókat, azaz a Nokiát és a Samsung-ot továbbra is sújtja az a nehézség, hogy a termékeik zömét alkotó, olcsó vagy középkategóriás mobilokon minimális a nyereségük.
 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció