A mobilpiacot máris elérte a gazdasági válság szele

A Nokia a napokban kénytelen volt kiadni az idei esztendőre vonatkozó, lefelé korrigált mobilértékesítési prognózisát.

A finn elektronikai konszern szerint 2008-ban a korábban megjósolt 1.26 milliárd helyett csupán 1.24 milliárd készüléket fognak értékesíteni a mobilgyártók. A szakemberek úgy vélik, hogy a piac növekedésének a lassulása a pénzügyi krízis fogyasztókra gyakorolt negatív hatásainak a következménye. A Nokia jelentéséből kiderül, hogy főképpen az elmúlt hetekben esett vissza nagyon a forgalom, ezért a legutolsó negyedévben mindössze 330 millió maroktelefon eladásával számol a finn vállalat a remélt 346 millióval szemben. Saját piaci részesedését illetően továbbra is optimista a finn gyártó, hiszen a vállalat képviselői úgy gondolják, hogy 2008-ban is sikerül megőrizniük az első helyet, sőt a tavalyi esztendőhöz képest talán még valamivel nagyobb részesedést kaparintanak majd meg. A gazdasági válságra már a Nokia is reagált, november elején közel 600 fő elbocsátását jelentette be a cég.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció