Az orosz Szilíciumvölgy Vekszelberg vezetésével, Moszkva mellett épül

Az orosz Szilíciumvölgy építését Viktor Vekszelberg oligarcha vezeti, s az innovációs központot a Moszkva melletti Szkolkovóban alakítják ki - jelentették a szerdai orosz lapok.

Dmitrij Medvegyev elnök a helyszínt már néhány napja kijelölte, Vekszelberg megbízását a modernizációs bizottság Hanti-Manszijszkban kedden tartott ülésen jelentette be. Az utóbbit azzal indokolta, hogy az ilyesmit "jobb nem a hivatalnokokra bízni". Vekszelberg a projekt orosz koordinátorának tisztségét tölti be, a nemzetközi koordinátor személyét illetően még nincs döntés.

 Medvegyev hangsúlyozta, hogy nem valami új játékszerről van szó, amelyet az eddig is érvényes általános szabályoknak rendelnek alá, hanem jogi, adóügyi és minden egyéb szempontból is megfelelő feltételeket kell biztosítani működéséhez.

 Vekszelberg a Kommerszant című lapnak elmondta: fő feladatát abban látja, hogy megteremtse a feltételeket a megfelelő szintű szellemi tőke bevonásához. "Az infrastruktúra felépítése fontos, de a nagy feladat az olyan jogi-szervezeti formák kialakítása, amelyek egyaránt megfelelnek a piac követelményeinek és a projektben résztvevők - különösen a külföldiek - érdekeinek, hogy éppen ide hozzák a tudásukat" - mondta. Az oligarcha szerint könnyen lehetséges, hogy az érvényes jogszabályok keretei között nem lehet elérni a kitűzött célt, hanem valami egészen újat, például egy új törvényt kell kidolgozni, s a jogi-szervezeti feltételek
kidolgozására Medvegyev ki is adta az utasítást egy hónapos határidővel. Végül Vekszelberg úgy vélte, ugyan még nem tudni, milyen modell formájában, de a magángazdaság is feltétlenül szerepet fog vállalni a projekt finanszírozásában, mert a kitűzött feladatot nem lehet pusztán adminisztratív eszközökkel, a megszokott, régi formátumok és életelvek keretében teljesíteni.

 Vekszelberg Moszkvában szerzett diplomát automatizálás és számítástechnika szakon, az orosz Tudományos Akadémia informatikai központjában volt aspiráns, majd 1978-1990 között egy különleges konstrukciós iroda vezetőjeként dolgozott. Első saját vállalkozása - egy szövetkezet - egy általa kifejlesztett technológia felhasználását vitte piacra. Vállalkozásai, köztük a Renova csoport eddig is sokat fektetett új technológiák kidolgozásába és bevezetésébe.

 Az oligarcha a Forbes magazin idei listája szerint a világ 113., Oroszország 16. leggazdagabb embere, vagyonát 6,4 milliárd dollárra becsülik. A magazin kőolaj- és alumíniumbárónak minősítette Vekszelberget, mivel jelentős résztulajdonnal bír a TNK-BP és a Rusal társaságokban. Arról is ismert, hogy Fabergé-tojásokból a világon a legnagyobb gyűjteménnyel rendelkezik.

 A Kommerszant megkérdezett több neves politológust és vállalkozót, hogy mi hiányzik Vekszelbergnek a feladat megoldásához. Igor Jurgens, a Medvegyev által létrehozott INSZOR intézet vezetője szerint a projekt csakis akkor valósulhat meg, "ha szabad országban, szabad emberek építik, az alkotás számára kedvező körülmények között, de ilyen klíma egyelőre nincs, s a változtatáshoz évek kellenek".

 Borisz Nyemcov liberális ellenzéki politikus úgy vélte: ott, ahol a hatalom kizárólag földgázból és kőolajból él, nem lehet szó semmiféle völgyről, csak gáz- és kőolajvezetékek keletkezhetnek.

 Sztanyiszlav Belkovszkij politológus az egész medvegyevi modernizációs kísérletről lesújtóan írt a Moszkovszkij Komszomolec című lapban. Ha a szón most a klasszikus meghatározásoknak megfelelően a modern társadalom megteremtését, a teljes értékű állampolgárok kinevelését értik, akkor ilyen modernizáció egészen bizonyosan ezúttal sem lesz, mert ebben a vezető elit nem érdekelt - írta.
 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció