Fellendülőben a számítógép-piac - kérdőjelekkel

A személyi számítógépeket gyártó és forgalmazó, világszinten második Acer az előzetes adatok szerint darabszámban mintegy 20 százalékkal növelte eladásait az első negyedévben a magyar piacon, ám azt hogy elkezdődött-e a valódi fellendülés a piacon, a második és a harmadik negyedév mutatja meg igazán.

Majoros Miklós, az Acer magyarországi kereskedelmi képviseletének vezetője kedden Budapesten sajtótájékoztatón elmondta, az Acernak 21 százalékos részesedése van a magyar piacon, s ezzel első. Úgy vélte, a harmadik negyedév lesz a legizgalmasabb, mert ekkor kiderül, hogy mekkora készleteket halmoztak fel a kereskedők.

 Piaci szakértők úgy vélik, az eladások növekedéséről szóló gyártói adatok csalókák lehetnek, mert nem biztos, hogy a kereskedők el tudják adni egy negyedéven belül az átvett számítógépeket, amelyek így csak a készleteiket növelik. Szakértők elképzelhetőnek tartják azt is, hogy a választások után megnyugszik a piac, s a bizonytalanság végével a kereslet is fellendül.

 S bár a gépek átlagára folyamatosan csökken, s ma már 60-90 ezer forintért is lehet hordozható gépet kapni, a válság miatt az olcsóbbak iránt inkább csökkent a kereslet: azok, akik ilyen árkategóriájú eszközt vennének, számláik kifizetésére spórolnak, s nem hordozható gépet, notebookot, netbookot vásárolnak.

 Az eseményen szintén előadást tartó
Golubeff Róbert, az Intel dél-kelet európai marketing vezetője az MTI-nek elmondta, a processzor-üzlet az első negyedéves adatok alapján nagyon jól megy, a cég a bázishoz képest az idén több mint 400 százalékkal tudta növelni a nyereségét. Igaz, a bázis alacsony volt, de az eladások azt mutatják, fellendülőben van a piac. Az óvatos optimizmus jegyében Golubeff Róbert kijelentette: "ha így folytatódik tovább, akkor lassan elmondhatjuk, hogy vége a válságnak". Hozzátette, az idei első negyedév teljesítménye alig maradt el a tavalyi negyedik negyedévitől, ami a piac ciklikusságát figyelembe véve, nem szokványos.

 Az eladásokat nézve, egyelőre jók az áprilisi adatok is. Az marketing vezető szerint a fellendülés azért is következett be, mert a vállalatok már nemcsak akkor fejlesztik a szerverparkjukat, ha nagyobb teljesítményre van szükségük, hanem akkor is, ha takarékoskodni akarnak. Ma már egy szerver kiszolgálja azt a teljesítményigényt, amit tíz-tizenöt 4-5 éves gép. Egy gép üzemeltetése pedig jóval kisebb helyet vesz igénybe és sokkal kevesebb energia kell hozzá.

 Az Intel úgy tapasztalja, hogy a lakossági piac is fellendülőben van, hiszen az adatok szerint magáncélra is egyre több hordozható gépet vesznek. Az Intel első negyedéves adatai igazolják az amerikai piackutató a Gartner márciusi előrejelzését, miszerint az idén a gazdasági helyzet javulásával különösen a hordozható eszközök iránt nő meg a kereslet. Világszerte 366,1 millió számítógép eladására lehet számítani, ami 20 százalékkal több a tavalyinál. Korábban csak 13 százalékos növekedést jósolt a cég. A világpiac értékben 12 százalékkal 245 milliárd dollárra bővülhet 2010-ben.

 Tavaly világszerte 5,2 százalékkal több személyi számítógépet adtak el, mint egy évvel korábban. Összesen 306 millió eszköz kelt el tavaly.

 A magyar piacon tavaly mintegy 400 ezer hordozható gépet adtak el, ami már jóval több mint a fele, egyes gyártók esetében akár 80 százaléka is lehet az értékesített személyi számítógépeknek, s mintegy 10 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál. A hordozható gépek átlagára bruttó 100-120 ezer forint. A szakértők azt várják, hogy az idén stabilizálódik a piac, majd 2010 végén már növekedésnek indul.
 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció