Sikeres a T-Mobile és az Ericsson LTE-tesztje

A T-Mobile és az Ericsson közösen teszteli a negyedik generációs mobil rendszert: az LTE (Long Term Evolution) bevezetésével az internetes tartalmak sokkal gyorsabban, például az átlagos filmek egy-két perc alatt tölthetők majd le, illetve sokkal jobb minőségű hálózati szolgáltatások érhetők el.

A két cég közleménye szerint a teszt sikeres, ami azért is fontos, mert dinamikusan nő a mobilinternet-előfizetők száma és erőteljesen bővül a világháló használata is. A T-Mobile-nak több mint 430 ezer mobilinternet-előfizetője van, akik a forgalmazott adatmennyiség több mint 90 százalékát a harmadik generációs HSPA-hálózaton bonyolítják le.

A folyamatosan növekvő igényeket azonban ez a hálózat már a  közeljövőben sem tudja kielégíteni, ezért is kísérleteznek világszerte az LTE-vel, sőt, a legfejlettebb országok közül néhányban már be is vezették.

A Barcelonában február közepén megrendezett GSMA Mobile World Congressen szintén nagy hangsúlyt kapott az LTE, mivel a mobilcégek továbbra is úgy vélik, az adatforgalom növekedése lesz az iparág fejlődésének motorja. A világ egyik legnagyobb távközlési cége, a Deutsche Telekom mobil üzletága tavaly 2,7-szerése növelte európai adatforgalmát, miközben az ebből származó bevétele 37 százalékkal bővült.

Magyarországon mindhárom mobilcég érdeklődik az LTE iránt, a Vodafone már teszteli, a Pannon nemrégiben jelentette be, hogy áprilisban Budapesten végez ezzel kapcsolatos kísérletek. Az LTE magyar kereskedelmi bevezetése azonban még várat magára, hiszen
ehhez újabb nagy összegű beruházások szükségesek.

A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) adatai szerint a három magyarországi szolgáltató mobilinternet előfizetéseinek száma januárban 13 ezerrel 946 ezerre emelkedett, ezen belül az aktív kártyák száma 21 ezerrel 736 ezerre nőtt. Tavaly egész évben 70 százalékkal nőtt a mobilinternet szolgáltatást aktívan használók száma, s decemberben elérte a 715 ezret. A három szolgáltatónál összesen 933 ezer mobilinternet előfizetést tartottak nyilván 2009 december végén.

Az összes előfizetőt tekintve a T-Mobile piaci részesedése a decemberi 45,93 százalékról 46,38 százalékra, a Vodafone-é pedig 24,72 százalékról 25,04 százalékra emelkedett, míg a Pannoné 29,35 százalékról 28,58 százalékra csökkent januárban.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció