Eltűnt gyermekeket keres a Magyar Telekom

Magyarországon évente mintegy tízezer gyermekeltűnést jelentenek a rendőrségen. Május 25. az eltűnt gyermekek világnapja. A Magyar Telekom és az általa támogatott Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány egy évvel ezelőtt jelentette be – Európában az elsők között – a  116 000 harmonizált európai hívószám bevezetését. A Kék Vonal „Megvagy? Eltűnt Gyerekek” szolgáltatását a 116 000 segélyhívószámon a nap 24 órájában ingyen hívhatják az otthonukból elszökött, elcsalt gyerekek, a gyerekeket kereső hozzátartozók az ország egész területéről, minden hálózatból.

A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítványt és az eltűnt gyermekekért végzett tevékenységét 2000 óta folyamatosan támogatja a Magyar Telekom, az elmúlt két évben összesen 13 millió forinttal.

A 116 000 hívószámot az Európai Unió a jelölte ki a tagországokban működő nemzeti gyermektelefon-szolgálatok részére. A Kék Vonal másik harmonizált hívószáma a 116 111, amely általános gyermek- és ifjúsági telefonos lelkisegély-vonalként működik.

A Magyar Telekom a támogatáson túlmenően is sokat tett a harmonizált európai hívószámok bevezetéséért: lefoglalta a hívószámokat, és egyeztetett a partnerszolgáltatókkal annak érdekében, hogy a számok országosan, bármilyen hálózatból hívhatóak legyenek.
A Magyar Telekom fontos feladatként kezeli a hazánkban működő telefonos segélyszolgálatok támogatását, a térítésmentes hívhatóság biztosításával. 2009-ban közel 24 millió forint támogatást nyújtunk a segélyvonalat működtető szervezeteknek.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció