Ismét elküldene pár száz dolgozót a Yahoo

A New York Times megbízható forrásokra hivatkozva hírül adta, hogy a Yahoo újból meg fog válni több száz emberétől.

A keresőcég pár hónappal ezelőtt, decemberben 1500 fővel csökkentette a dolgozói létszámot, most azonban egy újabb nagy volumenű leépítés tervezete látott napvilágot. A neves amerikai lap értesülései szerint a vállalat feltehetőleg már jövő héten hivatalosan is bejelenti az elbocsátásokat. Ha visszatekintünk a Yahoo múlt évére, akkor láthatjuk, hogy nem csupán decemberben, hanem 2008 tavaszán is közel ezer alkalmazottat tett utcára a keresőcég, múlt évben még Jerry Yang vezetése alatt ment végbe a létszámcsökkentés.
Carol Bartz, a keresőcég új vezetője jelenleg a veszteséges üzletágak értékesítésével és különböző megszorító intézkedésekkel próbálja meg helyrebillenteni a vállalat pénzügyi egyensúlyát, sőt a Yahoo első embere múlt héten még Steve Ballmerrel is találkozott, hogy tárgyaljanak a két cég közötti szövetség megkötéséről. Az elemzők még mindig azt hangoztatják, hogy a Yahoo keresőrészlegének Microsoft általi felvásárlása mindkét fél számára kifizetődő volna.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció