Cisco Expo: központban a videó, a virtualizáció és az együttműködés

A Cisco Magyarország immár tizenegyedik alkalommal rendezi meg 2008. november 19-20. között a Cisco Expót, az év hálózati konferenciáját és kiállítását, az iparág szakembereinek és döntéshozóinak legjelentősebb hazai szakmai fórumát. Az idei Expo kiemelt témái – a hálózatokhoz kapcsolódó felhasználói trendeknek megfelelően – a videó, a virtualizáció és a kollaboráció. A rendezvény helyszíne ismét az Európa Kongresszusi Központ, ahol a két nap alatt több mint 60 előadással várják a résztvevőket.

A korábbi esztendőkhöz hasonlóan a legújabb infokommunikációs és hálózati eszközök és megoldások mellett az informatika üzleti és államigazgatási megközelítése is helyett kapott a rendezvény programjában. A megnyitót követően így 6 párhuzamos szekció –hálózatbiztonság, egységes kommunikáció, adatközpont, routing/switchig, államigazgatási, szolgáltatói és vállalati szekció – várja a rendezvény vendégeit.

A nyitóelődást Kroó Norbert, az MTA alelnöke tartja a hálózatok működéséről és jelentőségéről – a hagyományoknak megfelelően ezúttal is eltávolodva az informatikai megközelítéstől. Őt követően Axel Clauberg, a Cisco Advanced Technology Consulting Engineer Group regionális vezetője a hálózatokkal szemben támasztott elvárásokról és az ezekre adott válaszokról számol be a „Technológia egy változó világban” című előadásában.

A kiállítás keretében több mint 10 standon jelennek meg a Cisco eszközeire épülő különböző – így például videó- és érintőképernyős – megoldások, emellett idén is felépül a Cisco City, amelyben a látogatók valósághű környezetben tekinthetik meg és próbálhatják ki a legmodernebb hálózati megoldásokat egy bankfióktól kezdve az irodai környezeten keresztül az otthoni felhasználásig.

Az expo egyik kiemelt témája a videó, amelynek szerepére a piaci trendek világítanak rá. A Cisco Visual Networking Index (VNI) elnevezésű tanulmánya szerint a következő időszakban a mozgóképes tartalmak, a Web 2.0-ás közösségi hálózatok és a csoportmunka-alkalmazások egyre dinamikusabb terjedése következtében kétévente nagyjából megduplázódik az internetes adatforgalom mennyisége, amely 2012-re meghaladhatja az évi fél zettabájtot. A videótartalmak immár a nagyvállalati kommunikációba is betörnek: a szélessávú hálózat pedig egyre inkább közművévé válik, így ma már mindegy, hogy a tartalom milyen eszközön – laptopon, mobiltelefonon, vagy éppen egy érintőképernyős kioszkon – jelenik meg.

A Unified Communications, azaz az együttműködést támogató egységes kommunikációs rendszerek témakörében napirendre kerülnek a webes alkalmazások is. Ilyen a WebEx együttműködési platform, amely az együttműködésen alapuló üzleti mashup szoftverek úgynevezett „cloud-based”, azaz az interneten keresztül összekapcsolódó alkalmazásplatformja. A Cisco WebEx Connect szolgáltatásként kínált szoftverplatformja (SaaS) a jelenlétkezelést, az azonnali üzenetküldést, a webes megbeszéléseket és a csoportos munkavégzést hagyományos és web 2.0-ás üzleti alkalmazásokkal egyesíti.


A virtualizáció terén a hálózati kapcsolatra felkészített adatközponti stratégia újabb állomása, a Cisco Data Center 3.0 koncepció kerül középpontba, amelyet idén először élő demo-környezetben is megtekinthetnek a látogatók. A koncepció szerint az adatközpont olyan virtualizált környezetté alakul át, amellyel bármilyen, hálózatba kötött eszközön lévő tartalom bárhonnan, bármikor elérhető.
A Cisco Expo 2008 időpontja és helyszíne: 2008. november 19-20, Európa Kongresszusi központ (1021 Budapest, Hárshegyi u. 5-7.)
www.ciscoexpo.cisco.hu

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció